A sors törvénye

Sem a látható, sem a láthatatlan életben nincs véletlen, és olyan sincs, hogy akár csak egyetlen folyamat is vak vagy gépies lefolyású lenne. A csillagok és a bolygók meghatározott pályát követnek. A dolgok abszolút törvények szerint jönnek létre és múlnak el. A tudomány által eleddig felfedezett legkisebb részecske is része a legnagyobb egyetemes szervezetnek, és az egyetlen, nagy fejlődési tervre utal. Hermész Triszmegisztosz ezt az összefüggést kevés szóval fejezi ki: „Mint fent, úgy lent; ahogy belül, úgy kívül”. Mikhail Naimy ezt mondja Mirdad könyve című művében: „A véletlen a bölcsek játszólabdája. A balgák a véletlen játszólabdái.”

 

Életszomja és önfenntartási törekvése ezer kötelékkel tartja fogva az embert a bukott természetben. Azok a hatalmak és erők, melyek azon fáradoznak, hogy a bukott állapotot fenntartsák, az ilyen embert egyetlen pillanatra sem hagyják nyugton. Sarkallják és hajszolják földi létének körforgásában, amíg végül életereje teljesen felemésztődik, és életkereke kénytelen újra fordulni egyet.
Hát nem értelmetlen élet az ilyen? Azután újabb életút következik a durva anyag világán keresztül. Remélhetőleg elegendő – gyakran nagyon keserű – tapasztalatot gyűjt az ember, és belső füle végre a belső hangra hallgat. Mi az oka létemnek itt a Földön? Véletlenül születtem, egyfajta természeti jelenségként? A sors formált? Azért helyeztek ebbe a világba, hogy én is együtt játsszak a változásokban, az örömben és a szenvedésben anélkül, hogy én magam befolyást gyakorolnék rájuk? Miért vetett engem a sors ebbe a fajba, ebbe a népbe, ebbe a családba? Miféle törvény határozza meg, hogy melyik vallás szerint kell élnem? Mely sorstól függ életem, betegségem vagy egészségem? Mi határozza meg, hogy még meddig kell húznom az igát ezen a kilátástalan úton? Mi történik, ha egyszer véget ér földi utazásom, és testem elnyűtt ruhadarabként itt marad? Hová megyek én akkor? Miért más minden egyes ember sorsa? Mi az isteni igazság?

Mióta az emberiség gondolkodási képességének építése eléggé előrehaladt, az embert felelősségre lehet vonni egész magatartásáért. Ha ugyanis egy gyerek ártatlanul és tudatlanul követ el egy hibát, nem lehet érte felelősségre vonni. Ugyanebben az állapotban volt az emberiség, amíg kívülről vezették. Tudata túlságosan csekély volt, ennélfogva bizonyos hibákat még fel sem tudott ismerni. Amikor aztán negyedik járműve, a gondolkodási képessége is kifejlődött, akkor megkapta azokat a törvényeket is, melyek már az erkölcsöt és az értelmet is figyelembe veszik. Ennek logikus következményeként e pillanattól kezdve követnie kellett ezeket a törvényeket; most már felelősséget kellett vállalnia viselkedéséért.

Számtalan bölcs hívta fel a figyelmet erre a törvényre. Nem mintha arra akartak volna rávenni bárkit is, hogy a jót a gonosztól való félelemből cselekedjék, vagy hogy jutalomra törekedjenek akár itt, akár a túlvilágon, hanem hogy rámutassanak: a bukott embernek egyszer tudatosan el kell oldódnia a földi élet ellentétpárjaitól.

Pentagram 1998/4

A teljes cikk megtekinthető itt

 

 

Megjelent: 2011. augusztus 01.

A téma le van zárva | Vissza a cikkhez | Moderálási alapelvek