Az útvesztőből kivezető út a labirintus közepéhez visz

A labirintus vagy útvesztő olyan lenyűgöző jelkép, mely az évszázadok során sokféle jelentést vett fel, és a szemlélőben is nagyon eltérő elképzeléseket hívott életre. A labirintus és útvesztő elnevezést gyakran mint rokon értelmű szavakat használják. A labirintus addig jelenik meg útvesztőként, ameddig az ember az egyetlen, kifejezetten középre vezető utat fel nem ismeri. A labirintus céljába való tiszta belátás nélkül ez az útvesztő csak furcsa, végtelennek tűnő kanyargós utak játéka. Mégis másképp áll a dolog az útvesztővel, mint a labirintussal, mert a labirintus egy maggal rendelkező részben, a középpontban végződik, az útvesztő ezzel szemben oly sok utat, félrevezető ösvényt és zsákutcát foglal magában, hogy az áttekintés lehetetlenné válik, és zűrzavar keletkezik.

 

Ha az útvesztőt a tévelygés jelképének vesszük, akkor a misztériumlabirintust a beavatási út szimbólumának tekinthetjük. Ezt az utat mindenki járhatja majd egyszer. Számos misztériumlabirintushoz fűződik olyan mítosz, amely a középponthoz vezető utat írja le. Az elbeszélések életre és  halálra vonatkoznak. Mindenekelőtt azonban a halál legyőzésére, hogy végül megtalálhassuk az életet.

A szokványos útvesztők esetében nem merül fel ez a témakör. Az igaz, hogy olyan változatokat is építettek, amelyek igencsak emlékeztetnek a misztériumlabirintusokra, de mégis úgy tűnik, hogy az útvesztő egy későbbi forma. Főleg arra tervezték, hogy zavarba ejtsék és szórakoztassák a népet. A labirintus és az útvesztő eltérő szerkezetűek, és céljuk is különböző. Felvetődik a kérdés, hogy vajon az útvesztőt nem épp az olyan emberek számára építették-e, akik a reneszánszban régi karmikus gyökereik újraelevenedését élték át.

A misztériumlabirintusok korának embere még nem volt önálló egyéniség. A reneszánsz azonban olyan fejlődést hozott, melyben az egyéniség megmutathatta képességeit, és önnön lényét minden oldalról kifürkészhette, az érzékek segítségével vezetve vagy félrevezetve.
Ebből egy olyan tudat fejlődött ki, melyet nyugodtan nevezhetünk útvesztőnek, hisz oly ügyesen tekeregnek a sajátságos kanyarulatok, és bújnak meg a homályos sarkok, hogy halálra vándorolhatjuk benne magunkat. Vajon aki egyszer megrekedt saját tudatának útvesztőjében, aki belefáradt a folyton változó, ám pozitív eredményt mégsem hozó lehetőségekbe, az nem érzi-e szükségét, hogy nekilásson kiutat keresni?

Korunkban az emberiséget olyan éber tudat irányítja, amelyet megint csak az érzékek formálnak. Ebből kifolyólag a kollektív tudat ma valószínűleg sokkalta bonyolultabb, mint hajdanában. Ettől kell az embernek szabadulnia. Ebből – ebből az útvesztőből – kell egyszer mindenkinek megtalálnia a kivezető utat, hogy áthatolhasson önnön lénye magjához. Mindenkinek be kell lépnie saját labirintusába, ahol szembesítik életrejtélyének megoldásával. Megszabadítják a csoporttudattól, hogy lelke feloldódhasson az emberiség egybekapcsolódó lélektudatában. Ezért meg kell értenie érzékeinek hatásmechanizmusát, és meg kell tanulnia az eme érzékekből felépülő tudattal dolgoznia.

Pentagram 1998/5

A teljes cikk megtekinthető itt

 

 

Megjelent: 2011. augusztus 09.

A téma le van zárva | Vissza a cikkhez | Moderálási alapelvek