BejelentkezésTartalomFogalomtárMit értenek a rózsakeresztesek azon, hogy... Beszéljük megGondolatok a csend hangjáról
A csend hangja három részből áll, melyeket az Arany tanok könyvéből vett át. Az első rész A csend hangja címet viseli, a második A két út, amely a szem és a szív útjáról szól, a harmadik pedig A hét kapu. A könyv megjelenéséhez a szerző az alábbiakat fűzte: „Az Arany tanok könyve olyan bölcsességet rejt, melynek elsajátítása minden olyan iskolának kötelessége, amely a szellem egyetemes tanához közeledni kíván.”Betű szerint a szanszkrit cím így hangzana: „A csend a szellem hangjában”. Már az első rész világosan összefoglalja, hogy milyen módon nyerheti el az ember a megismerést és a tudást. Három termen kell keresztülmennie, hogy az 'üdv völgyét' elérje: a bánat csarnokán, a tanulás és megtisztulás csarnokán, valamint harmadszor a bölcsesség csarnokán.
Ha a tanulni vágyó ember „abbahagyja a sokfélére (az érzékszervek külső világára) való hallgatást, akkor képes lesz az Egynek a megkülönböztetésére.” Akkor intenzív megvilágosodás megy végbe, ahogy a világirodalom is említi, egy belső megvilágosodás, amely hatalmas fényáramként hatol át a földi lét sötétségén. Akkor meghalljuk a belső hangot, Nada hangját, a hangtalan hangot, amely a külsőt teljesen megsemmisíti. Ekkor fordul az Atya hangja a szívben ismét a fiúhoz, ami maga a fény, mely egykoron elveszett és most újra megtaláltatott. „Mi emberek, időhöz kötött tudatunk segítségével beszélünk egymáshoz. Ha azonban sikerül önátadó törekvéssel és vágyakozással megszabadítanunk a lelket, akkor a saját, isteni önvaló újra működésbe léphet benne. És akkor, csak akkor beszélhetünk valódi gondolkodásról, amely az isteni terv szándékát felismeri és tanúskodik róla. Az ember csak ekkor egy - szellemben, lélekben és testben. Ekkor bontakozhat ki a tanítvány számára az ösvény." Az Arany tanok Könyve a tanuló belső hallásához fordul: Pentagram 2010 Megjelent: 2010. szeptember 13. HozzászólásokA téma le van zárva | Vissza a cikkhez | Moderálási alapelvek
TanfolyamTisztelt érdeklődő!KeresőÍrja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra! Jelképtár |
© Lectorium Rosicrucianum
2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu
webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css, készítette és tárolja: AionNET Kft.