Kundry átváltozásai

Richard Wagner Parsifal című operájában Kundry alakja különös jelentőséget kap. Tevékenysége szorosan összeszövődik minden cselekvő személlyel, és tudomása van mindenről, ami bárki vagy bármi származását és múltját illeti. Ki vagy mi ez a rejtélyes lény, aki a Grál-területen csúf öregasszony képében jelenik meg, míg Klingsor birodalmában ragyogó, csábító szépségű nőszemély?

 

Kundry a lényének három különböző nézetét nyilvánítja meg. Egyidejűleg alapvető átváltozás megy végbe benne. Az első felvonásban ő a vezeklő Kundry, aki újra meg újra szolgálva keresi fel a Grál-területet. Úgy mondják, hogy segítségére siet a Grál-lovagoknak, amikor a szükség a legnagyobb. Amikor azonban rákérdeznek, kitör belőle: „Én sohasem segítek!” Az ámítás világának korszakokon át tartó bebarangolása után már tudja, hogy az ő segítsége végeredményben mindig hiábavaló. Teljesen kimerült, zsákutcába került. Kundry, a Grál-terület vezeklője már csak „aludni, aludni, aludni” szeretne. Ennek ellenére valami mindig továbbhajtja, folytatnia kell a keresést, mert nem tehet másként – addig, amíg nem találkozik a Megváltóval.

A második felvonásban Kundry a csábító művészetének minden árnyalatát latba veti, hogy áldozatát rabul ejtse. Nagyon ügyesen kapcsolódik Parsifal személyiségének egyik gyenge pontjához azzal, hogy Parsifal anyjának, Herceloidénak halálát siratja, és a férfit hibáztatja érte, mert egykor elhagyta anyját. Kundry közvetve Herceloide követének adja ki magát, aki állítólag meg akarja vigasztalni Parsifált, úgy, hogy megtanítja a szerelemre, és csókjával megszabadítja bűnétől: „ő hozza el neked ma az anyai áldás utolsó üdvözleteként a szerelem első csókját.”

A harmadik felvonásban Kundry halálszerű álomból ébred. Gurnemanc ébresztette fel. A Grál területén vagyunk. Az egész természetet csodálatosan békés, kiengesztelődött légkör veszi körül. Kundry átéli utolsó átváltozását. A nyugalmat nem lelő, vezeklő és csábító nőből most alázatos szolgáló vált.

 Kundry megváltását egyedül Parsifal, a tiszta balga tudta véghezvinni.
„Parsifal” – ez nem csak egy figyelemreméltó mondai hős neve, hanem sokkal inkább egy olyan emberi mintaképé, aki meghatározott szellemi utat jár.

 Parsifal prototípusa olyan ember, akinek először át kell haladnia egy hosszú tapasztalati úton a dialektika közepén, mielőtt „tiszta balgaként” visszatérhet a Grál területére, és végül felszentelt királyként a rejtélyek őrzőjévé és beteljesítőjévé válik. Felismerjük benne a téridőrend elhagyására megérett embert. Az ősemlékezés vezetésével megszabadítja a szellemet az anyag szorításából – elsősorban a saját lényében –, ezáltal azonban egyidejűleg az őt körülvevő természetben is.

Pentagram 1997/4

 A teljes cikk megtekinthető itt

Megjelent: 2011. június 20.

A téma le van zárva | Vissza a cikkhez | Moderálási alapelvek