Akadémia tengere

A létezés a mi életterületünkön (Dialektika) a szüntelen kikelet, virulás és hanyatlás folytán, aminek itt minden alá van vetve, állandó mozgásban van. A régi rózsakeresztesek ezt a tapasztalatok mérhetetlen óceánjának fogalmával jelölték, amelybe a bukott emberiséget beledobták, hogy ennek a szükségrendnek a tanát megtanulja megérteni: a békés, igaz életet, ami tele van szeretettel, bölcsességgel, szabadsággal és boldogsággal, amely kiemelkedik a szenvedésből és halálból, s amelyet az ember újra meg újra a dialektikus világban vár el és remél, de amelyet ezen az isteniségtől elválasztott életterületen nem lehet megtalálni, sem ezen az oldalon, sem a túlvilágon. Ezt csak a „nem ebből a világból való” birodalomban lehet átélni, Krisztus birodalmában, az eredeti emberiség hazájában. Ezért emberhalász Krisztus, aki azt menti ki az akadémikus tengerből, aki a saját állapotát belátja, s kész levonni a következtetéseket. Az ilyen embert az átalakulás, a transzfiguráció útján vezeti el az igazsághoz és az élethez.