Dialektika

Mai életterületünk, melyben minden csak az ellentétével fordul elő. Nappal és éjjel, világosság – sötétség, öröm és üröm, fiatalság – öregség, jó és rossz, élet és halál. Ezek elválaszthatatlanok, az egyiket elkerülhetetlenül követi a másik, s így az egyik a másiknak a létrehozója. Ez az alapvető törvény itt mindent a szüntelen változásnak és felőrlődésnek, kikeletnek, virulásnak és hanyatlásnak vet alá. Létünk területe ezáltal a végesség, fájdalom és szenvedés, lebontás, betegség és halál területe. Magasabb szempontból viszont mégis az isteni kegyelemhatás törvényéről van szó, mert a dialektikus terület és törvény a szüntelen összetöréssel, lebontással és megújítással megelőzi az ember (a mikrokozmosz) végleges megkövesedését, vagyis pusztulását, így időről időre újabb megnyilatkozási lehetőséggel ajándékozza meg, hogy egyszer felismerhesse léte egyetlen célját, s rátérjen a visszatérés ösvényére a transzfigurálással, ami a „víztől és lélektől való újjászületés”.