Eonok

a) a szentségtelen természeterők szörnyű képződményei, amelyek az idők során a bukott emberiség Istentől elrugaszkodott élete (gondolkodása, akarása, érzése, cselekvése és sóvár vágyakozása) következtében jöttek létre. Tizenkét fő csoportjuk különböztethető meg. A tizenkét eonnak eredetileg az volt a feladata, hogy vezesse az emberiséget, ám az emberiség évtízezredeken át tartó helytelen élete következtében elfajultak, s ellenállhatatlan, önfenntartó hatalmat alkotva a markukban tartva minden halandót, immár akadályozzák az emberiséget eredetileg előirányzott fejlődésében, mert arra kényszerítik, hogy a magavájta vészes kerékvágásban haladjon tovább, s így továbbra is a dialektika folyamatosan forgó kerekéhez maradjon kötve.
Az eonok tkp. emberi élet során felszabaduló különböző energiaformák – gondolatok, vágyak stb. – koncentrációi, és ideológiák, valamint vallásrendszerek összpontosulásában fejeződnek ki. Az eonokat szüntelenül „táplálni” kell. Szeretnék fenntartani magukat, és ezt csak azáltal tudják megtenni, hogy az emberek állandóan ellátják őket gondolatokkal és érzésekkel. Ez az oka annak, hogy az embert folyton erői kiadására (pocsékolására) ösztönzik. Mindenütt, ahol emberek küzdésre és cselekvésre egybegyűlnek, egy eont képeznek, és egy már meglévő eonra reagálnak.
b) szintén eonoknak hívjuk azt a téridőrendet uraló hierarchikus csoportot, amelyet dialektikus hierarchia illetve e világ fejedelme néven is emlegetnek. Ez a bukott emberiségből elszármazott legmagasabb érzékfeletti hatalmi csoportosulás egyesült az a) pont alatt ismertetett természeteonokkal, s a bukott, dialektikus világ felett így nyert luciferi főhatalmából kiindulva visszaél a természet és az emberiség erőivel, azokat saját sötét céljai érdekében megállás nélküli szentségtelen tevékenységre sarkallja. Ezek a lények az emberiség iszonyatos szenvedése árán szerzik meg maguknak a dialektika kerekétől való átmeneti függetlenséget, amelyet önfenntartási kényszerükben csak úgy tudnak megőrizni, hogy a világ szenvedéseit a végsőkig fokozzák. (Ezzel kapcsolatban lásd J. van Rijckenborgh: Leleplezés című könyvét, illetve Az eljövendő új ember című könyvében az első rész X. fejezetét.)
A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a bukott ember minden gondolata, érzése, vágya és akarása – még azok is, amelyeket jónak tekint! – eonokat, azaz szentségtelen természeterőket hoz létre, amelyek aztán rajta is, másokon is eluralkodnak és fogva tartják a haláltermészetben. E szentségtelen természeti hatások mellett ide tartoznak az isteni, hétszeres Földkozmosz természeterői is, amelyek az ember számára szintén ellenségesnek mutatkoznak, mert bukott állapota következtében az ember a bolygói kozmosz összhangját folyvást zavarja, természeti törvényeit pedig áthágja.