Haláltermészet

Élni – valóban élni! – az öröklétet jelenti. Jelenlegi létterületünkön azonban a szüntelen változás és felmorzsolódás törvénye uralkodik. Ami itt megszületik, az léte első pillanatától kezdve az elmúlás útján halad. Amit tehát mi életünknek nevezünk, az csak látszatlét, tévedésben leledzés, amihez értelmetlen, sőt ostobaság ragaszkodni, ahogyan azt csaknem az egész emberiség teszi. Az összetöretés kínja, amely mindannyiunkat állandóan oly fájdalmasan érint, s ami ellen eredménytelenül próbálunk védekezni, csak arra akar bennünket a lehető legrövidebb úton megtanítani, hogy nem ez a dialektika, nem ez a haláltermészet az embernek szánt életterület, hanem az élet természete, az eredeti ádámi élettér, amelyet a Biblia a mennyek országának nevez. A minden lényben kiirthatatlanul benne munkáló ösztön, ami a tartós boldogság, az el nem múló szeretet és az örök élet keresésére serkenti, a benne nyugvó életmagból, az igazi, halhatatlan ember őselvéből ered. Ebből az ősatomból, a szív rózsájából, ebből a Krisztusatomból, ebből a rejtett birodalomból, „Isten országából, mely tibennetek van”, ebből fog a Gnózisban, a teljes életmegfordítás alapján a halhatatlan, valódi ember feltámadni, és visszatérni az élettermészetbe, az Atya házába.