Misztériumbolygók

Uránusz (1781-ben fedezték fel), Neptunusz (1846) és Plútó (1930), Naprendszerünk külső bolygói. Mágneses mezőkként jelentős hatást fejtenek ki az emberiség és minden egyes ember fejlődésére. Uránusz a szívvel való gondolkodásra tanít, Neptunusz összetöri a megrekedt, merev gondolkodást, Plútó pedig új lehetőségeinek megvalósítása elé állítja az embert. A misztériumbolygók az emberiség számára olyan időszakokban válnak észlelhetővé, amelyekben bizonyos embercsoportok, tapasztalataik alapján, érettnek bizonyulnak az aratásra. A misztériumbolygók tevékenysége Isten segédkezését jelenti egy rövidebb vagy hosszabb megnyilvánulási nap végén, hogy a lehető legtöbb emberlelket lehessen megmenteni. A három említett misztériumbolygó sugárereje légkörünkben ma újra érezhető, s fontos szerepet játszik az ítélet végrehajtásánál. Ez azt jelenti, hogy minden emberlényt megtámadnak, s belső állapotuk megnyilatkoztatására késztetnek. Ez a személytelen leleplezés, amely elől senki sem menekülhet, ez dönti el, hogy az ember majd a végbemenő légköri megmentési folyamatokban fenn tudja-e tartani magát. Önkényről vagy kiválasztásról tehát szó sem lehet. Az eljövendő időkben három további misztériumbolygó fogja a hatását fokozatosan megnyilvánítani az emberiségfejlődéssel kapcsolatban. E hatás és a bolygók észlelhetősége egyre erősödik majd, amilyen mértékben az embernek belsőleg sürgősebben szüksége lesz a segítségükre. A figyelmes olvasó megérti, hogy a misztériumbolygók ereje korszakunkban minden olyan embernek felbecsülhetetlen segítséget jelentenek, aki valóban és őszintén Rózsakereszt Krisztián Alkímiai Menyegzőjére törekszik.