Negáció

az, amit Pál naponta meghalásnak nevez („ Mindennap a halál révén állok”). Ez az a helyzet, amikor az ember az érdeklődését mindentől megvonja, ami ebből a világból való, beleértve ebbe a saját énlényét is. Állandóan, minden tettel nemet mondani vérünk természetes nyüzsgésére. Az ilyen életbeállítottságnak csak akkor van értelme, ha a felébredt belátás (igazi önismeret) logikus következménye, ami mai emberi mibenlétünk és természetrendünk való állapotát és fajtáját illeti. Az ilyen tudatos, meggyőződésből eredő „naponta meghalással” szabaddá tesszük magunkban a Gnózis megszabadító fénye kétszeres tevékenységének az útját, ami aztán lerombolja azt, amit belsőleg visszautasítunk, és felépíti, ami lehetővé teszi az új embermegnyilvánulást. Így halunk meg valóban, ami a régi embert illeti. Krisztus összetörő erejében elcsitul bennünk az egész, régi természeti törekvés, s így megjelenhet az Új Ember.