Szükségrendi személyiség

A „bukás” vagy „bűnbeesés” néven ismert mérhetetlen kozmikus tragédia következtében az emberi élethullám azon része, amely elvesztette kapcsolatát a szellemmel, nem volt többé képes fenntartani magát eredeti életterületén. Így az oktalan természet rabja lett, és ahhoz tartozónak tekinti magát. Hogy bukottságában megkapja a lehetőséget a megszabadulásra e rögeszme fogságából, a kozmikus hétség egy lezárt területén elszigetelve, a dialektika törvényének, azaz a szüntelenül ismétlődő születés és felőrlődés szabályának vetették alá, hogy a dolgok végességének szakadatlan, fájdalmas megtapasztalása következtében magasztos eredetének és halhatatlan lényének tudatása ébredjen, s elveszett fiúságának ismeretében letépje az anyag, a „test és vér” láncait, és a szellemmel, az Atyával való kapcsolat helyreállítása által visszatérjen az emberiség eredeti életterületére. Ezért nevezi a rózsakereszt filozófiája a dialektikus létterületet Isten által elrendelt szükségrendnek, a testet pedig, amelyben az ember itt megjelenik, szükségrendi testnek. A tanuló az Atya házához visszavezető úton a Gnózis világosságának, Krisztus szeretetfényének („nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”) elengedhetetlen segítségével megtanulja ezt a testet egy megdicsőült és halhatatlan testre cserélni. Az átalakulást, a transzfigurációt nevezi az evangélium a „víztől és szellemtől való újjászületésnek”. Ez minden szentségtelen és halandó átváltoztatása (az ősvizekből, a kezdet ősanyagából eredő) szentté és halhatatlanná, a helyreállt szellemkapcsolat erejében.