Katárok

A gnosztikus kereszténység követői Okcitániában, Ariège-völgy barlangjait templomi helyeiknek használták a belső, szent Grálhoz vivő útjukon, melyet endúrának neveztek. Ez az én összetörésének útja, az énfeloszlatás ösvénye, az arany halál, amikor az ember átadja magát az őbenne lévő Másiknak, az igaz, halhatatlan embernek, a bensőjében lévő Krisztusnak. A „néki, a mennyei másiknak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom, hogy ő élhessen” ige gyakorlata. Ez minden idők klasszikus útja, melyen a bukott, sötétségbe, szenvedésbe és halálba süllyedt ember élete teljes megfordításának tisztító tüze által feltámad igazi, halhatatlan lényében, és benne és vele visszatér az Atyához. „Aki az ő életét hajlandó elveszíteni énérettem, az megtalálja ezt.” A katárok a szent Grálhoz, az isteni szeretethez vezető utat a tisztaság naponta gyakorolt életvitelével valóban be is akarták járni. Miután az inkvizíció eretnek mozgalomnak bélyegezve kiirtotta a katár mozgalmat, nevük a tisztaság és a valós megtapasztaláson alapuló belső kereszténység jelképévé vált az utókor számára. Emlékük sokáig fennmaradt a középkori Európában és a szellemi utat keresők számára a Grál-elbeszélésekben élt tovább. A korabeli minnesängerek, a trubadúrok misztikus képekben énekelték meg az isteni szeretetet.