Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!A boldognak-mondások misztériuma

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

Könyvajánló > A boldognak-mondások misztériuma

A szellem utáni vágyakozás, annak következményeivel együtt a tanulónak a világossághoz való nagyon különös viszonyát jelzi. Ennek ellenére a második Boldognak-mondás szavai - „Boldogok, akik sírnak” - még pontosabban körvonalazzák az igazi tanuló jellemét.

A sírásnak, ahogyan itt értik, semmi köze sincsen az illető személyes bánatához. Hiszen hogyan is lehetne valakinek, aki a világosságban jár és él, a saját szenvedése terhes? Ez a sírás olyan szívre és értelemre vonatkozik, melyet a világ és az emberiség szenvedése fakaszt könnyekre! Ez a szenvedés a haláltermészetben olyannyira átható és nehéz, hogy ha valaki elkezdene rajta töprengeni, akkor nem tudna tőle szabadulni. Pillanatonként tör a mennyek felé megszámlálhatatlanul sokakból a milliárdnyi jajkiáltás. A világ sírása, a világ hangja, a gyötrelem és bánat egyetlen hatalmas orkánja. Aki csak valamennyit is tud és érez ebből, az lénye legutolsó atomjáig osztozik a világ szenvedésében. Az ilyen embert belső szomorúság emészti, könnyezik az emberiségért, a legmélyebb szánalommal viseltetvén irányában. Azt kérdezi, vajon véget ér-e valaha ez a fájdalom-áradat, s van-e kiút a szomorúság ingoványából?

A világosság azzal a vigasztalással válaszol erre, hogy „Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.” Miféle vigasztalásról lehet itt szó? Ez az a vigasztalás, mely a belátással és az igazi segítővé válásra való előkészülettel jár együtt. Ezzel minden szenvedés véget ér; és ez törvényszerű, mivel minden, ami az időben jelenik meg, az idővel véget is ér. Önök mindnyájan tudják ezt. Ennélfogva a haláltermészetben minden szenvedés, bármilyen hatalmas is, végéhez ér a személyiség feloszlatásával. Így a halál bizonyossága a jelölt számára biztosan vigaszt jelentene. Ha azonban ebből a szemszögből nézzük a dolgot, azt találjuk, hogy a megsemmisült személyiség, amely ily csúfos véget ér, megőrződik a mikrokozmosz aurikus lényében, úgyhogy a következő személyiség ismét megörökli a veleszületett szenvedést. Ezért van az, hogy a vigasztalás nem kereshető a halál ígéretében, mivel ez csupán ideiglenes enyhülést hoz a szenvedésre. Ennek az elhalasztott szenvedésnek szintén véget kell vetni azzal, hogy mindazokat, akik a dialektika sötétjében róják útjukat, „hazavezetik”. A jelölt bepillantást nyer a Gnózis soha véget nem érő munkájába, amely a legősibb múltban vette kezdetét, folytatódván eddig az óráig, és addig fog tartani, amíg az utolsó lélek is átkel a sóhajok hídján abba a világba, ahol ismeretlen a szenvedés. Aki igazán bepillantást nyer a mindenkire kiterjedő üdvösségbe, s belelát a nagy tervbe, az tudja, hogy ebben a munkában az örökkévalóság áll szemben az idővel. Ahol az örökkévalóság megjelenik, ott hogyan is maradhatna nyoma a szenvedésnek? Ó, mily nagyszerű vigasztalás jelenik meg a tanulóságban, amikor a világ szenvedését megtapasztaljuk!

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,