Nem a világ csapja be az embert, hanem az ember önmagát

Könyvajánló > A lélek okulására

Hazugság, ó lélek, hogy a világ megcsalja az embert, s hogy tele van káprázattal és látszattal. Ezt csak az mondja, aki nem tett szert belátásra. Jó lenne, ha az ember, első lépésétől az utolsóig szüntelenül jólétben és boldogságban élhetne. De nem ez a helyzet. Ismételten boldog, majd boldogtalan, jólétben, majd nyomorúságban él. Nem a világ csapja be az embert, hanem az ember önmagát. Így rontja el a létét.

Az ember azt hiszi, boldogságát ennek a világnak az adományai biztosítják, s ezek örökre maradandók. Aztán belepusztul a jó és a rossz váltakozásába.

Bár ez a világ egymással hadakozó ellentétekből áll, a jó és a rossz szüntelen ütközetéből, megvannak benne a magasabb és valóságos dolgok példázatai és tükröződései is. Emiatt a lelket itt fel lehet kelteni, és arra lehet késztetni, hogy figyelmét önmagára irányítsa, s ezzel belátáshoz jutva megtudja az igazságot.

A lélek azért jön erre a világra, hogy megkülönböztetési képességre és belátásra tegyen szert. Itt viszont elhanyagolja a megbízatását, elfelejti lényegét, mire ennek a világnak a javai felszippantják, s földi léte célját így szem elől téveszti. Érzékszerveit az ember helytelenül használja. Így nem nyer betekintést, holott ez a világ olyan hely, ahol meg lehet ismerkedni az igazsággal. Az érzékszervekkel észlelhető formák elmúlnak ugyan, mégis egy igazán örök élet árnyképei és példázatai.