Két világtörténelem

Könyvajánló > Az egyetemes ösvény

A világ sötét óráiban Önök olykor esetleg hajlamosak úgy vélni, hogy Isten és szent szolgái magára hagyták az igazságtalanságnak ezt a mocsarát. Biztosíthatjuk azonban Önöket, hogy ez a feltevés életük legnagyobb tévedése lenne. Ádám bukása óta egyetlen világosságerő sem hagyott el minket a mai napig, egyetlen pillanatra sem. Ha nem is látják a hatásukat és nem értik a tevékenységüket, meg lehetnek győződve folyamatos sikereikről, melyek egyszer feltarthatatlanul győzelemhez fognak vezetni.

Attól a pillanattól kezdve, hogy az ádámi emberiséget kiűzték Éden kertjéből, a világban a fejlődés két irányban haladt. Az egyik a dialektikus emberiség világának menete, a másik pedig a világosság hierofánsainak és szolgáinak világmenete bolygói kozmoszunknak ezen az oldalán. A hierofáns világfolyamat az ismert alapelv szerint fejlődik: „a világban, de nem a világtól való”.

Akit magával sodor a dialektikus világfolyamat, aki földi természetű, az sokszor úgy véli, hogy sorsa vagy életének eseményei a hierofánsok kezevonását mutatják. Ez azonban illúzió, nagy tévedés. A magasztos gnosztikus tevékenység mindig a maga útján jár, s csak itt-ott lép kapcsolatba életterületünknek valamelyik előkészített sejtjével. Ezeknek az alacsony ezoterikus szinten tevékeny sejteknek az a feladatuk, hogy megtámadják a földi szervezetet, és hirdessék az evangéliumot a beteg emberiség meggyógyítása érdekében. Ezek a sejtek természetüknél fogva ezrekben keltenek ellenszenvet és gyűlöletet, amiért végül is támadás éri őket, és belekeverednek a dialektikus tűz és víz fiainak pokoli harcába.

Egy ilyen katasztrófát saját bőrünkön tapasztaltunk! Tudjuk tehát, hogy mit jelent a világosság hierofánsainak nevében ellenséges földön megbízatást teljesíteni. De ha látjuk is ezeknek a dolgoknak a fájdalmas mivoltát, mégsem szabad velük kapcsolatban szem elől téveszteni a valóságot. Még ha dialektikus szempontból sejtmegsemmisítésről beszélünk is, tulajdon­képpen sejtcseréről, anyagcseréről van szó. Ha a régit visszavonják, akkor egy új alacsony ezoterikus tevékenységű sejt kezdi meg hétéves munkáját.

Ahogyan vannak kisebb sejtek korlátozott vagy bizonyos ezoterikus-tudományos feladatok elvégzésére, úgy vannak nagyon nagy, az egész világra kiterjedő sejtszerkezetek is, melyek szintén az Egyetemes Szerzettől erednek. Ilyeneknek kell látnunk a nagy világvallásokat. Ezek küldetését a dialektikus szer­vezet ellen ismételten elkövetett merényletnek kell látnunk.

A kereszténység előtti világvallásokat vizsgálva felfedezzük, hogy nagy sejtszerkezetek gyanánt kifejtett hatásuk újra meg újra elenyészett, mindinkább megkötözte őket Lucifer és a Sátán gyűlölete. Így végül mindig egy másik világvallásnak kellett átvennie az előző feladatát, hogy az adott megbízatást folytathassák.

A nagy sejtszerkezetek megjelenésekor mindig a magas színvonalon lévő lények mozdítják meg az alacsony ezoterikus tevékenységű kis sejteket. Ezek a kis sejtek azután a nagyokkal összhangban elvégzik feladatukat a megbízás jellege szerint. E kis sejtek mozgatói kevésbé fejlett, egyúttal szerény és egyszerű szolgák. A kereszténység megjelenésekor a vallások láncolatában nemcsak egy új tevékenység bontakozott ki, hanem Jézus Krisztus küldetése után és miatt az anyagcsere-folyamatnak is egészen meg kellett változnia.

Tudjuk, hogy Jézus Krisztus személyében nem embert, nem a hierofáns test egy magasztos beavatottját küldték a dialektikus rendszerbe, hanem földöntúli lényt, egy Istent. A Krisztus azért jött el hozzánk, hogy átvegye az új sejtszerkezet vezetését. E mű elvégzése érdekében teljesen egyesült emberiségünkkel, teljesen belemerült, mint ember-fia. Mária ölén keresztül jött tehát hozzánk, hogy mint egy közülünk való, mint Názáreti Jézus ébredjen fel az idő világában. Így egyesítette Krisztus az isteni hierarchiát az emberi, dialektikus, sátáni hierarchiával, s ezt a művet végezte be a Golgotán élete feláldozásával, ezzel erőit véglegesen elterjesztve a mi szervezetünk területén.

Krisztus eme áldozata miatt így szó szerint minden dolog új lett, mert a Jézus Krisztus vezetése alatt álló új sejtszerkezetet a dialektikus szervezet már nem képes lerázni magáról. Vér­kapcsolat jött létre az emberek és az ember Jézus között, aki Krisztus lett és volt. Ezért a kereszténység után már nem látunk más vallást felemelkedni az élet láthatárán, hanem az embereket a kereszténység fogja továbbhajszolni a feltámadáshoz vagy bukáshoz.

A hierofáns világtörténelem Krisztusban érte el legmagasabb és legfényesebb csúcsát. Mialatt a dialektikus világ görcsökben fekszik, visszataszító bomlásba süllyedt, és jellege szerint egy csomó tűz- és vízkarikatúra forgolódik benne, addig az utóbbi hat-hétszáz év hierofáns világtörténete Rózsakereszt Keresztély jegyében áll. A kereszt, melyet a világosság-hiero­fánsok és szolgáik hordoztak miattunk a világ alapítása óta, Krisztusban lesz olyan keresztté, amely köré rózsák fonódnak, a boldogság rózsái, a tiszta öröm és szeretet rózsái, az ólmos bilincsekből való megszabadulás jelképei.

Két világtörténelem van. Az egyik az Önöké, a miénk, a másik pedig a rejtélyeké. Az egyik a könnyek tengeréhez vezetett minket, a másik pedig egy óriási kovácsműhelybe visz, ahol egy új kalapáccsal és egy új igével dolgoznak megszakítás nélkül, dinamikusabban és erőteljesebben, mint valaha is.