BejelentkezésTartalomFogalomtárMit értenek a rózsakeresztesek azon, hogy... !Az egyetemes ösvény„Meneküljetek a közelgő vihar elől!”Könyvajánló > Az egyetemes ösvény A modern rózsakeresztet egyáltalán nem érdekli korszakunk politikai, társadalmi és gazdasági nyüzsgése, és még kevésbé a természetvallásosság, minden nyílt és rejtett hírverésével. Mert van egy másik élet, egy másik cél, egy másik vallási állapot is, mely igénybe veszi teljes erőnket és figyelmünket. Korszakunk hullámverésében ez az álláspont talán nagyon negatívnak tűnhet, mert az életmegnyilvánulásokat Önök a saját létterületükről szemlélik. Mi azonban biztosítjuk Önöket, hogy a modern Szellemi Iskola igazi tanulójának életvitele tele van aktivitással, olyan aktivitással, amely felől Önöket nem hagyjuk felvilágosítás nélkül, amelyről állandóan beszélünk és írunk.Amelyik tanuló belülről tör át a Szellemi Iskolának ehhez az álláspontjához, annak olyan érzése lesz, mintha másik világba került volna. Mintha e világ sürgölődését tükörben nézné. Nemcsak a dolgokat látja, hanem átlát rajtuk, látja, mi van mögöttük. Belelát az emberi lény legrejtettebb zugaiba is. Az újság és rádióreklámok nem tudják már becsapni. Hallgatja a gyűlések szónokait, s ő is tudja, amit a legjobban tájékozottak tudnak. Ezért a világ nyugtalanságát a lehető legnagyobb tárgyilagossággal szemléli, és ekevasából bizonyosan nem fog kardot kovácsolni. Nem ellenkezik haszontalanul mindennel, aminek ebben a világban elháríthatatlanul be kell következnie. A hatalmas feszültségek és szenvedélyek dühöngő óceánjának kellős közepén azonban mégis lehetséges nagy, belső csendhez jutni, az új élet csendjéhez, mely nem ebből a világból való; egy olyan életvalósághoz, mely tele van kegyelemmel és igazsággal, és sokszor a legnagyobb nyugtalanság közepette fejlődik ki. Ennek a lehetősége az egész világtörténelem folyamán mindig is bebizonyosodott. Ezért mondja a Biblia például a Jelenések könyvében (18): „És hallék más szózatot, amely ezt mondta: fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból. Mert az ő bűnei az égig (a tükörszféra szívéig) hatottak... És a föld kalmárai sírtak és jajgattak.” Kívánjuk, hogy nagyon intelligensen megértsék a szent figyelmeztetést: „Meneküljetek a közelgő vihar elől!” Itt az új életbe menekülésről van szó, a felmenetelről, a betérésről az új életbe, belépésről egy új létterületre. Szeretnénk, hogy az eljövendő dolgok vihara épségben és már otthon találja Önöket. TanfolyamTisztelt érdeklődő!KeresőÍrja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra! Jelképtár |
© Lectorium Rosicrucianum
2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu
webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,