Régi és új Merkúr

Könyvajánló > Dei Gloria Intacta (jelenleg nem rendelhető)

Amikor az új gondolkodási képesség felragyog a tanuló életében, akkor hatókörében minden megváltozik. A tanuló ugyanis a másik valóságról, az istenrend valóságáról fog tanúskodni, amelyben él, és amelynek részese. Egész lénye arra irányul, hogy az isteni igazságot megvalósítsa az időben. Kétszeres értelemben a fény követévé válik tehát.

A tanulónak azonban jól meg kell értenie ezt a magatartást. A Merkúr-beavatott nem áll a saját természet-énjének szolgálatába, és mások énjével sem törődik. Éppoly kevéssé ébreszt szánalmat benne az én szenvedése ebben az alacsonyabb természetben.

A dialektikus rendben működik egy anyagi és egy erkölcsös Merkúr. Az anyagi Merkúr tevékenysége érthető, és az előző fejezetben már utaltunk rá, hogy ez az önérvényesítés szolgálatában hat.

Azonban az erkölcsös Merkúrral kapcsolatban nem szabad tévedések áldozatául esnünk. Ez ugyanis a dialektika sebeit akarja ápolni és eltüntetni. Humanista, következésképpen nem megváltó. Egy olyan szervezet, mint például a Vöröskereszt, megpróbálja ugyan a háború okozta károkat enyhíteni, és ebben ragyogó munkát is végez, ám a gonosz gyökerét, a háború okát nem érinti. Korunk szenvedései például arra ösztönözhetnek valakit, hogy a békét szolgáló és ennek az alapvetően istentelen természetnek az egyensúlyát helyreállítani kívánó tevékenységet eszeljen ki és vigyen véghez. És vajon ki emelne mindezek ellen kifogást?

Az erkölcsös Merkúr tevékenysége az „én” természetben elszenvedett gyötrelmének a következménye, amellyel egyúttal - a bizonyos mértékű emberszeretetből fakadóan - együttérzés születik a világ-én szenvedései iránt is. Az erkölcsös Merkúr tevékenysége ugyanakkor abból a szándékból is ered, hogy önmagát és másokat is megóvja a szenvedés következményeitől. A szenvedés azonban nem csupán a politika, a társadalom, a gazdaság és a termelés zavarából vagy a vallásosság karikatúrájából születik. A szenvedés annak a következménye, hogy az elsüllyedt emberiség természetrendje alapvetően istentelen. A szenvedésben ezért nem hozhat alapvető változást semmiféle új társadalmi rendszer, ahogyan egy szanatórium vagy a rák gyógyszere sem.

Az új Merkúr olyan világra van hangolva, amely nem ebből a világból való, olyan tervre, amely nem sorolható be a dialektika rendszerébe, olyan magasabb rendre, amelyet a mi rendünkben őrületnek tartanak.

Az új Merkúr nélkül tehát a legcsekélyebb értelme sincs a „Nikolaiták cselekedeteit gyűlölni”. Ez a gyűlölet önmagában semmiféle alapvető változást nem idéz elő az emberi életterületen. Az erkölcsös Merkúr ugyan humánus és rendkívül jellemes, az ember azonban - minden ügyeskedése ellenére - továbbra is az anyaghoz és az életterület törvényeihez láncolva raboskodik. Legjobb esetben az ember efézusbeli lesz, a határvidék lakója, aki oly sok küzdelem árán képes volt felemelkedni e természet jóságának a végső határáig.

Az erkölcsös Merkúrral dolgozni is sokkal könnyebb, mint az istenek új követével, mivel az emberek túlnyomó többsége az erkölcsös Merkúr tevékenységét könnyen megérti, és így könnyebben értékeli is. Ha valaki például egy új kórház építéséért kardoskodik, és annak létrehozásához elkészíti a legfontosabb terveket és munkákat, akkor őt mindenki megérti, hálás neki és tiszteli érte. Természetesen jogosan, hiszen ezekre az intézményekre nagyon is szükség van. De az irgalmasságnak egy ilyen épülete vajon nem pusztán annyi-e, mint egy sebtapasz a civilizáció daganatára? Ha minden ország és minden város teljesen felszerelt kórházakkal rendelkezne, az vajon megmentené-e a világot és az emberiséget?

Az új Merkúr új menny-földet lát. Erről tanúskodik, és ezt akarja megvalósítani. Ezért természetesen idegenné válik ebben a világban: nem tisztelik, nem szeretik és nem is értik meg. Sőt, ha e világban az igaz Királyság törvényeit alkalmazza - amelyek oly gyakran ellentétesek mindazzal, amihez az ember hozzászokott - akkor olykor még üldözik és becsmérelik is.

Ezért születik minden cselekedetére válasz a sötétség átkából, amely az emberiséget láncaival fogvatartja. Cselekedeteivel a szenvedés ösvényét nyitja meg önmaga számára, de nem az én szenvedését, hanem a személytelen önvaló szenvedését, nem a dialektika értelmében vett szenvedést, hanem a kereszten meghozott véráldozat szenvedését.

Az erkölcsös Merkúr attól szenved, hogy humanizmusa nem tudja megmenteni a világot: ez a téveszméből fakadó kiábrándulás; ez a természet keresztje, a természetben álló börtön.

Az új Merkúr szenvedésének azonban az a forrása, hogy teljes önfeláldozásban és „az első szeretettől” vezérelve erőfeszítést tesz, hogy az embereket elszakítsa ettől a természettől: ez Jézus Krisztus keresztje.