Szellem, lélek és test

Könyvajánló > Dei Gloria Intacta (jelenleg nem rendelhető)

A szent könyvek közlései alapján bizonyára minden tanítvány számára ismert a „szellem, lélek és test” háromságának fogalma. Be kell azonban látnunk, hogy e háromszorosság csakis arra vonatkozik, amilyennek az embernek lennie kellene.

A dialektikus embernél, vagyis jelenlegi állapotunkban, ugyanis már szó sem lehet halhatatlan lélekről, és ezért a szellemmel való tényleges kapcsolatról sem. Éppen azért ajándékozták az emberiségnek az élő kereszténység megváltó misztériumait, hogy helyreállíthassák a valódi emberi állapotot. Az első hétszeres kör műve csak akkor bontakozhat ki, ha az alapvető megváltozás útján valamelyest helyreállt a szellem, a lélek és a test hármas egysége. Arra kérjük a figyelmes olvasót, hogy mindezt vegye tekintetbe az alábbiak olvasása során.

Az embernek ez a három említett nézete egymásba ér ugyan, mégis élesen elkülöníthetőek egymástól.

Ha elmélyülünk a testalaknak - mint az emberi lény kulcsának - a vizsgálatában, akkor felfedezzük, hogy ezt az alakot az idők során mindig is hétszeres megnyilvánulásnak tekintették. Megkülönböztethetjük az éter-erők által fenntartott durva anyagi nézetet, melyet az aurikus szféra dinamizmusa mozgat, és amelyet a gondolkodás, valamint az ego testalakban lévő háromszoros tudati elvének háromszoros gyújtópontja irányít. A háromszoros gyújtópont: a gondolkodás, az aurikus erők és az éterek életerői képezik együtt a testalakot, a szellemet és a lelket pedig élesen el kell választanunk ettől a hétszeres felépítésű alaktól.

Létezik továbbá egy életelv, amely a hétszeres alakot egybeköti, ellenőrzi a gondolkodást, bizonyos határok között tartja az aurikus lényt, és az étereken keresztül megkapott természeti életerőket egy adott rezgésszinten alkalmassá teszi a testalak számára, és ezzel az anyagi jelenséget többé-kevésbé egészségben tartja. Ez az életelv, amely minden nézetével együtt „világosság”, nem egyszerűen egy vibráló erőfelhő, hanem ugyanakkor fénylő „életnek”, intelligens, tudatos léleknek vagy lélekalaknak mutatkozik.

A szellem minden sugallatát ez a lélekalak transzformálja, mielőtt azok a testalakban megnyilvánulnak, és működésbe jönnek. Ha ez az ellenőrző, egyensúlyban tartó, és esetenként korlátozó életfluidum, vagyis a lélekalak nem lenne, akkor az emberi élet jelenlegi állapotában a szellem egyetlen sugallata összetörné és elpusztítaná a testalakot. Minden gát eltűnne, és a testalak nagyon rövid időn belül elégne a szellem átható érintésétől.

Ezt az életelvet, a lelket tehát áldásnak nevezhetjük, ám egyúttal büntetésnek is, mivel csak oly mértékben tudunk a szellemre reagálni, amennyire ennek az életelvnek a minősége engedi. Így hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az ember - lényéből fakadóan - képtelen a szellem hívására reagálni, ezért lényének megújítása, és a lélek-megszabadítás útjának elkezdése teljesen szükséges, hogy az ösvény minden akadályát félre lehessen söpörni.

A lélekalakot - mint a szellem és a testalak közötti közvetítőt - minden szent nyelvhasználatban léleknek nevezik, amely a testet „átlelkesíti”, és amelyet a szellem lobbant lángra. A lélek a láthatatlan szellem fénylő „feltárója”.

E lélek durva anyagi nézete a vér, az étererőkkel való kapcsolata tekintetében pedig idegfluidumról beszélünk. Ha az aurikus erőkkel kapcsolatos tevékenységeit vesszük figyelembe, akkor aurikus fény-kisugárzásoknak tekintjük. Ha a gondolkodás tekintetében vizsgáljuk, akkor gondolatanyagnak nevezzük. Ha végül a lélek és a szellem gyújtópontjainak találkozását vesszük figyelembe, akkor pedig a gerinci (spinális) szellemtűzről beszélünk.

A léleknek - ennek a hatalmas életelvnek, amely a testalakot teljesen áthatja - ez a sok különböző nézete a köznyelvben „a vér” fogalmában olvad össze. Ha az ezekben a dolgokban jártas ezoterikus misztikus „a vérről” beszél, akkor erre a csodálatos és egyéniesedett életelvre, a szellem és a megnyilvánulás közötti közvetítőre gondol, amelyről Goethe így vallott: „A vér nagyon különleges nedv”.

A lélek, mint a szellem és a személyiség közötti közvetítő, a földi természet legtöbb emberének nagyon is az útjában áll. A mai emberiség túlnyomó többsége számára a lélekminőség komoly akadály ahelyett, hogy a szellemi impulzusok csatornája volna. A tanítvány minden utalást és tanácsot, amelyet a Testvériség e könyvben feldolgozott, csakis saját lélekminőségének megfelelően érthet meg. A lélekállapot határozza meg az egész személyiséget. Amíg egy bizonyos dolog meghaladja a tanuló lelkének felfogóképességét, addig azt lehetetlen megértenie.

A lélek egyéniesedése - amelyet áldásnak szántak - a börtönünkké vált. Ezért idegenek egymás számára az emberek. Ezért jelenti ki János evangéliuma: „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”. Az emberek lelke sérült, bemocskolt és megalázott. Meg kell tehát menteni, hogy újra a szellem megfelelő közvetítőjévé válhasson.

A lélekmentés azonban nem valami hurrá-misztika, zenekarral és tapsviharral, hanem egy hatalmas, mélyreható folyamat. E lenyűgöző megmentő munkának egy megmentő erővel és a vele való intelligens együttműködésben kell megvalósulnia. A tanuló a megmentő erőt a Krisztushierarchiától kapja, az intelligens együttműködés pedig úgy jön létre, ha maga a tanuló nem torzítja el jobban saját lelkét, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy megjavítsa lelke képességeit és minőségét.

A tanulónak új, nem dialektikus pszichológiát kell alkalmaznia. Ha mindez az első hétszeres körben leírt folyamatok szerint sikerül neki, akkor a hétszeres Uránusz-körben a mennyei lelket is meg fogja valósítani.