Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Misztériumállatok

Laktanz legendája nyomán: A Főnix

Könyvajánló > Misztériumállatok

A Főnix

Messze Nagy-Keleten fekszik az a vidék,

hol egy boldog kapu a mennyekre nyílék.

Sem nyár, sem a tél meg nem környékezi,

örök tavasz fénye s napja melengeti.

Végtelen síkságán se hegy, se szakadék,

mégis túlér e hely legalább tizenkét

könyökkel mindenen, ami földön csúcsos,

legmagasabb ormon, bármilyen magasztos.



Itt van a Napisten pompás lombligete,

legszebb virágoknak örökzöld erdeje.

Phaetón tűzvésze mennyeket perzselve,

e gyönyörű helyet messze elkerülte.

A bűnök özönvize, Deukalion tengere lábait nyaldosta,

e hely a hullámokból kiállt a magasba.

Nincs itt sem betegség, sem morcos öregség,

nincs a kínos halál, sem félés, sem bűnösség.



Buta birtokvágy is ismeretlen itten,

gyilkolás és gyász nincs, dühös harag sincsen.

Keserűség, rongyok, szegénység, aggódás,

sem éhínség nincs itt - e hely nagyon is más.

Nem táncol a szél, s vihar sem támadhat,

nem fedi a földet éjjel hulló harmat.

Felhő nem setétít, hótakaró nincsen,

kormos eső nem jön felülről soha sem.



Egyetlen forrás van, tiszta vizű bőség,

szelíden csobogó, átlátszó édesség.

Élő víznek mondják, és egyszer havonta

kilép a medréből földet látogatva,

tizenkétszer öntöz, ligetet gondozva.

Karcsú fák nőnek itt, pompás koronával,

érett gyümölcsüket nem tiporják lábbal.



Csak egy madár lakik ebben az erdőben,

gyönyörű ligetben - csodáld meg kellően:

halva újra éled, halált megvetően.

Csak a napnak szolgál ez a ritka szolga,

ezt a hivatalát természettől kapta.

Amikor Keleten hajnal pírja támad,

éjnek csillagait hessegetve lábad,

madarunk földre száll, vesz tizenkét fürdőt,

s tizenkétszer iszik a szent élő vízből.



Könnyedén felrebben a nagy fa csúcsára,

hogy a liget zöldjét felülről strázsálja.



Alig hágott Phoibosz létrája fokára,

madarunk epedve sugarát számlálja.

Ha a Napnak fénye kapu résén csillan,

alighogy messziről gyengén fel is villan,

gyönyörűen elkezd szent furulyát fújni,

fennkölt, szép dallammal sugárt csalogatni.



Semmi a világon oly szépen nem nótáz,

múzsa, szirén, tündér - mind csak éhenkórász.

Haldokló hattyúnak fuvolázó torka,

angyalok hárfája jobb ha nem is szólna.

Fülemile dalát messze felülmúlja

Főnix-madarunknak csodaszép nótája.



Mikor aztán Phoibosz hatlovas-hintóval

Olimposzra felhág, sugárkoszorúval,

madarunk szárnyával háromszor is tapsol,

tüzes főt így tisztel, aztán halkra kapcsol.

Mégis minden napnak leggyorsabb óráit,

és az éjsötétnek fekete bordáit

hangosan számlálja csodás énekével,

lugas silbak-őre, művész gégéjével.

Phoibosz tudja csupán minden pompás titkod,

erdők méltó papja; szárnyad vígan csapkod.



Ám ha ezer évet mégis betöltöttél,

görnyedezni kezdesz, bárhogy erőlködnél.

Elmenekülsz tehát szellős lugasodból,

életújításra, megszokott honodból.

Szentelt ligetedből idegenbe repülsz,

újjászületésre, újulásra készülsz.



Leszállsz a mély földre, ahol halál károg,

ráncos orcád, s szárnyad sötét légbe mártod.

Szíriába lendülsz, Föníciát nézed:

rólad nevezték el, aki mást vél, téved.

Mész a sivatagba, hegyre, völgybe, partra,

Kerülöd a veszélyt, pálmák mögé bújva.



Görögök a pálmát nevezték el rólad.

Kígyó, béka, hüllő csak kudarcba fullad,

ha e fára mászik, ragadozó borzad.

Káros állat nem mer ilyen fára mászni,

kénytelen lesz máshol alkalomra várni.



Főnix madarunkat minden vígan várja.

Aiolosz parancsol, barlangját bezárja,

nehogy holmi szellő, tollát borzolgassa.

Még a Nap se enged fátyolt arca elé,

szürke homály netán főnixet sértené.



Ím a madár mostan fészket rak magának,

ezt határozta meg saját sírhalmának.

Meg akar hát halni, élet érdekében,

aztán feltámadni földi rejtekében.

Lombdús örökzöldben illatozó nedvek,

ahol arab népek fűszereket szednek,

napos Indiában, szabinok földjén is,

mómum, akanthusnak illatos héját is,

tömjént, fahéjt, gyantát, mindent összehord itt,

nárdust, mirhát halmoz, s ebből fészket épít.



Bele is hanyatlik illatos fészkébe,

átváltozást várva élete végére.

Éltető fészkében ráncosodó teste

zsugorodik, mintha semmit sem tehetne.

Csőrével a nedvet haldokló testére

mindenhová keni, hátha ez segítne.



Illatos sírboltban lelkét kileheli,

halál miatt gond őt végképp nem terheli.



Elhalt teste hevül nemző halál-lángban,

szikra gyullad benne, belső lakásában.

Távoli mennyekből fényes tüzet kapott,

s így egy régi testet hamuvá porlasztott.



Ezt a hamut a Nap szeretet-tüzével

csomóvá formálja, magzatnak veszi fel.

Ápolja, gondozza, melengeti, s végül

madár keletkezik, lábak, szárnyak nélkül.



Ez az első termék; szinte kukac ez még,

vakítóan fehér, csillog, mint a hűs jég.

Gyorsan növekedik, idejét betartja,

begubózik mostan pontos időpontra.



Formája hosszúkás, olyan, mint a tojás,

érdekes az ötlet, ez a külön fogás.

Miként bábok lógnak szálon a sziklákon,

úgy fejlődik tovább fészek-gubójában.

Burka most felpattan, főnix-lepke rebben,

noha tollak nélkül, madár látszik ebben.

Eledelre nem lel, senki nem segíti

itt a földön őtet, csak a vágy hevíti.

A csillagos égbolt küld eledelt néki,

mennyei nektárral megeleveníti.

Égből hulló harmat lesz a tápláléka,

illatokban fürdik, szépül az alakja.



Ifjú teste majdan régire hasonlít,

frissen, vígan virul, az ég felé sandít.

Mielőtt a mennybe, hazájába menne,

régi teste hamvát balzsamokkal kenve

mirhát, tömjént megfog, szájába is veszi,

tisztelettel gömböt formálva lendíti

magát fel az égnek. Gömbjét lábbal fogja,

Napvárosba viszi, bemegy a templomba,

elkészített gömbjét teszi az oltárra.



Csodás ez a madár, méltóságos lény lett,

ragyogón, színesen újra előlépett.

Gránátalmaszínben a feje tündöklik,

pipacsvörös háta, s melle is így fénylik.

Fémes-sárgán csillog szép, ívelő farka,

s szárnyainak színe éppoly tarka-barka.

Fehér csőrén smaragd zöldje illog-villog,

óriási szeme jácint-kéken lobog.

Szeme belső körét lángok veszik körül,

Feje dicső dísznek, koronának örül.



Feje tetejének fennkölt ékessége

Phoibosz napkirálynak koronáját nézte

példának, elődnek, utánozandónak,

tükrözendő szépnek, öröknek, tartósnak.

Lábait az arany pikkelyesen fedi,

rózsaszín karmait büszkén meg-megnézi.

Alakja most olyan, mintha fácán16 volna,

hinduk azt mondanák: ez a páva tolla.

Nagy ő, mint egy állat, tarka, mint az ara.

Papagáj vagy szép vad a mesénk madara?

Nagyságához képest igen könnyen repül,

fáradságba röpte semmiképp sem kerül.



Az egyiptomiak is csodálják a látványt,

ujjongva köszöntik ezt a szép szivárványt.

Madarunk alakját mármorba is vésik,

születése napját így megörökítik.

Köré sereglik a madarak világa,

nem félnek egymástól, nem gondolnak másra.



Ünneplő csapatban Főnix égnek rebben,

vígan kísérik őt e boldog percekben.

Eléri a légnek éteri rétegét,

s onnan visszalebben, látva régi fészkét.

Mily boldog madarunk, ez a sorsa, s vége,

Isten ajándéka: újjászületése.

Neme semleges-e, férfi-e vagy nő-e,

Vénuszhoz - így örvend - nem volt semmi köze.



Kedvét a halálban leli mindörökre,

mert a halál csakis újjászületése.

Ő a saját fia, apja s örököse,

bábája, önmaga csecsszopó kisdede.

Mindig is önmaga, de nem saját mása,

örök létet fakaszt jóságos halála.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,