Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Samballa Szerzete

Az "Ige" a létnek egy állapota

Könyvajánló > Samballa Szerzete

Senki sem közeledhet tehát az Egyetemes Szerzet szívéhez, csak ha ismeri az emberiség számára elveszett Igét, s ezt képes is kimondani. De azt is tudjuk, hogyan fedezheti fel ismét a tanuló az ösvényen ezt a jelszót, mert mint mondtuk, ez az Ige a „létnek” egy állapota, belépés a Mozdulatlan Birodalomba, amit a természet közönséges embere képtelen megvalósítani és megünnepelni.

A Föld emberének szelleme, lelke és teste sem szerkezetileg, sem elvileg nem alkalmas arra, hogy részt vegyen az új életben. Így teljesen értelmetlen ezt az embert bárhogyan is - szellemileg vagy lelkileg - művelni. Először is így nem lehet „szert tenni” a megváltásra. Másodszor pedig pontosan ez a művelés annak a megerősítése, ami nincs benne Istenben. Ez a legnagyobb akadály a megszabaduláshoz vezető úton.

Emiatt a megszabadulás lényegét egészen másképpen kell látnunk, s meg kell tanulnunk a szent beszédet e tekintetben egészen másképpen értelmezni. Mint dialektikus lénynek, meg kell tanulnunk megérteni, hogy az embernek először meg kell halnia, hogy igazán megszülethessen.

A századok folyamán újra meg újra megmutatkozott, hogy az ember ezt az alapvető tant nem érti. Ennek oka a helytelen felfogóképesség, mely miatt a kísérleteknél ismételten a személyiségművelés kerül előtérbe. Mindenekelőtt szükséges lesz tehát alaposabban megvizsgálni az „ember” fogalmát a transzfiguráció tudománya szempontjából.

E tudomány szerint az ember összetett lény, tervszerű egységgé összeépült tényezők rendszere. Mi ezért mikrokozmoszról beszélünk. Ebben a mikrokozmoszban most nem kívánatos jelenségek lépnek fel, melyek a bűn miatt keletkeztek, s amelyeket a bűn tart fenn. A mikrokozmoszban továbbá különféle fejlődési lehetőségek is vannak, melyek valaha a tökéletességig tudtak kibontakozni, de a korszakok óta tartó korlátozás miatt mára csíraatomokig fejlődtek vissza. A transzfigurálás tudományában ismeretesek különböző szellemsugarak, amelyek a mikrokozmoszon belül hatnak. Amit filozófiánkban dialektikus embernek nevezünk, az e szellemsugarak egyikének eredménye és lényege.

A dialektika egész lényének - ami a kifejezési formáit és eredményeit, de az eredetét is illeti - meg kell halnia, alá kell hanyatlania, hogy újra megnyilvánulhasson az igazi ember. Ezt az egész folyamatot nevezi az Egyetemes Tan újjászületésnek, transzmutációnak, vagy alkémiai menyegzőnek. E mágikus vagy alkémiai folyamat alapjául szolgáló módszer eredményeként az ember ismerni és alkalmazni fogja az elfelejtett és elveszített Igét.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,