Samballa Szerzete olvasójához

Könyvajánló > Samballa Szerzete

Helena Petrovna Blavatsky mondta egyszer, Csuang kínai bölcset idézve: „Az ember által ismert dolgok mennyisége eltörpül a számára ismeretlen dolgok tömege mellett”. Az emberi tudomány valóban szegényes ahhoz képest, amit tudnunk kellene. A kozmoszban és a mikrokozmoszban persze oly sok rejtély van, a Logosz oly végtelenül sok és kifürkészhetetlen jelenséget tár elénk, hogy senkinek sem tehetünk szemrehányást, ha az emberiség tudása ennyire elmarad az egyetemes valóság mögött.

A 139. zsoltár költőjének kijelentése tehát - „túlontúl csodálatos előttem e tudás...” - annak az őszinte vallomása, aki szembesül az isteni alkotással. Mégis tény, hogy az emberi tudás gyakran fejlődik az isteni megnyilvánulással teljesen ellenkező irányban. Ezért oly találó a kínai bölcs kijelentése.

Legbensőségesebb kívánságunk, hogy velünk tanúskodjanak a boldog időről, melyben nem csak fellebbentik a fátylat a világ eddig ismeretlen, előlünk elrejtett részéről, hanem az eredeti természet sok csodás, korábban soha nem látott műve és teremtménye is megnyilvánul, s ezáltal beláthatjuk, hogy miért neveznek minket mikrokozmosznak, s hogy meddig terjedhetnek Istent és az eredeti természetet illető ismereteink. A társadalmi, politikai és gazdasági események kavargása miatt a tömeg véleménye szerint nagy időket élünk - ezek azonban csak kevés embernek jelentik egy kozmikus átalakulás lélegzetelállító, megdöbbentő előjátékát. Ezt a kozmikus átalakulást nem csak felülről lefelé valósítják meg, hanem alulról felfelé is.

Az Egyetemes Szerzet tevékenysége, amennyiben világunkért és lesüllyedt emberiségünkért fáradozik, a közép-ázsiai Góbi sivatag szívéből indul ki. Az utóbbi években megbeszélt összes többi fókuszban folytatott szellemi tevékenység kiindulópontja a világnak ebben a szellemi szívében van, a Góbi legmegközelíthetetlenebb területén, és a munkát is onnan vezetik. Ez vonatkozik az ausztráliai fókuszra, a nagy piramisra, az Atlasz hegység déli lejtőin lévő Herkules oszlopaira, a himalájai és más műhelyekre, például a Föld két sarkán lévőkre is.

A Góbi köré sok legenda szövődik, s e titokzatos történetek csaknem feledésbe merült történelmi események töredékein alapulnak. A régi bölcsesség azt meséli, hogy ahol most sós tavak és sivár pusztaságok terülnek el, ott jóval a lemúr kultúra előtt nagy beltenger volt. E tenger szívében, tizenkét szigeten, lakott az isteni faj „utolsó maradéka”. Ezek magasztosan szép szigetek voltak. Isteni lakóikat „Az akarat és jóga fiainak” vagy az „igazi Elohimnak” is nevezik, akik a természet minden titkát ismerik, és birtokában vannak a kimondhatatlan igének, mely nálunk feledésbe merült. Ismerik az eredeti természet titkait, s megőrizték ezeket a ránemesedők számára.

Ez a szigetbirodalom a Góbiban még mindig létezik, mint oázis. Mindenki ismeri, aki tudja a titkos jelszót, az igét, s csakis e jelszó ismerete teszi lehetővé a belépést. Ezzel a Góbi-oázissal lehetetlen közönséges módon kapcsolatot teremteni. Az egész területet gondosan védik az idegen behatolástól a szárazföldön is és a levegőben is. Csak hét titkos bejárata van, melyeket jelképesen Samballa hét földalatti folyosójának neveznek.

Az a megbízatásunk, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, s valamelyest felvilágosítsuk Önöket a nagy bölcsességről, amelyet az emberiség valaha birtokolt. Eljött a fátyol eltávolításának az ideje, de semmiképpen sem akarjuk ezeket a szent dolgokat néhány mondattal elintézni, hogy napjaink ideges feszültségében holnap már el is lehessen felejteni.