Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1994-es évfolyam

1994/6/ A síró démon

Pentagram > 1994-es évfolyam

1994/6/ A síró démon AKI PRÁGÁBAN ÁTMEGY A KÁROLY HÍDON, A HAGYOMÁNYOS SZOBROK MELLETT FELFEDEZHET EGY HOMOKKŐBŐL FARAGOTT SZOKATLAN FIGURÁT, KOROMTÓL FEKETÉN, MINTHA KORSZAKOKTÓL FOGVA E HELYEN ÁLLNA. EGY SÍRÓ DÉMONT ÁBRÁZOL, AKINEK ALAKJÁBÓL ÍTÉLVE HATALMASNAK ÉS ERŐSNEK KELL LENNIE. MÉGIS ÚGY TŰNIK, MINTHA MINDEN EREJÉTŐL MEGFOSZTOTTÁK VOLNA. KÖNNYEK ÉS SZENVEDÉS NEM EGY HATALMAS LÉNY SZOKVÁNYOS JEGYEI. MI ÉRINTHETTE, MI SEBEZHETTE MEG ILYEN MÉLYEN EZT A DÉMONT?


A MEGSZÁLLOTT GYÓGYÍTÁSA – CSAK CSODALEGENDA?

Az evangéliumokban különleges folyamatról adnak hírt. Márk evangéliumának 5. fejezetében ez áll: »És amint (Jézus) a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltból, a kiben tisztátalan lélek volt; a kinek lakása a sírboltokban vala, és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni. Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula, és fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. (Mert ezt mondja vala néki Jézus: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.)«


A FEJEZET CÍME: »JÉZUS CSODATÉTELE AZ ÖRDÖNGÖSSEL«

Az ördöngös olyan ember, akin eluralkodott egy nem az ő saját lényéből származó – tehát külső eredetű – hatalom. De vajon nem idejétmúlt, »primitív« meghatározás ez? Nem volt e az evangéliumi történet embere egészen egyszerűen elmebeteg? Nem lelki zavarok bizonyos formájától szenvedett e, melyet esetleg biokémiai változás váltott ki nála?

Egyáltalán látott már valaki valaha démont, esetleg szarvakkal és küklopsz alakkal? Nem lehet e, hogy ez a hír is ama »csodalegendák« közé való, melyek természettudományos gondolkodásunkkal sehogy sem férnek össze?


LÉTEZNEK E DÉMONOK, VAGY EZ CSAK BABONA?

Csaknem minden népnél létezik démonhit. Ez nem csak bizonytalan hiedelem, hanem szilárdan beépült elképzelés.

A démonok fajtáiról és szerepéről nagyon eltérő képek élnek, az adott nép belátásának és a különböző tudatállapotoknak megfelelően. A görög Homérosz szerint a démon először istenség, majd egy isten és ember közötti lény volt. Ez a lény az emberek sorsát hangulatszerű önkényességgel irányította kívülről ható, magát a logika és a tapasztalati tudás alól kivonó hatalomként.

Szókratész és Platón az emberben lévő démonról beszél. Gnosztikus szemléletük révén tudtak a minden emberben bennlakó, igaz, eredeti isteni lélekről, akit megvilágosodási folyamat által hajdani állapotába kell felemelni. Az idő megérett arra, hogy ezt az ismeretet egy gondolati folyamat révén megtapasztalhatóvá tegyék azok számára, akik erre nyitottak voltak. Csak kevesen tudták és akarták ezt a felismerést elfogadni, bár lét és életállapotuk összességének átváltoztatásához ez lett volna a következetes lépés. Ennek ellenére a saját egyéniségtudat oly mértékben fel volt már ébresztve, hogy az emberek nagyon is érzékeltek egy démoni, szinte megfogható erőt, mely mindnyájukban benne lakott, meghatározva sajátosságukat és sorsukat.

A démonok más népek képzeletvilágában is változatos jelentéssel bírnak, noha legtöbbször itt is vagy az istenek és hősök közötti fokot képviselik, vagy sírjaikból az élőkre ható elhunytakként jelennek meg. Együttesen testesítik meg az ember számára megmagyarázhatatlan, ellenséges sorshatalmakat, olykor lelkeknek, a természet szellemeinek is tekintvén őket.

Amit az ember szenvedés és fájdalom, méltánytalan bánásmód és megkárosítás formájában tapasztal, azt őreá önkényesen és jogtalanul kirótt sorsnak érzékeli. Élete így tehernek tűnik számára, a működő és ismeretlen hatalmakat idegennek veszi.

Ezek a titokzatos lények azonban nem mindig mutatkoznak károsnak és pusztítónak: ha akarnak, védőszellemként az emberek mellé is tudnak állni. És meg is lehet őket lágyítani, ha áldoz és szolgál nekik az ember. Így aztán szolgált és áldozott, sőt szolgál és áldoz még a mi »felvilágosult és művelt« társadalmunkban is.


AZ EMBER AURIKUS LÉNYE

Aki az ezoterika területét átkutatja, rábukkan a »nagy démonra«, amely minden embert kísér és ural: az aurikus lényre. A legendák Lucifernek is nevezik. Az aurikus lény az égboltozat mindent felülmúló, különösen bonyolult és összetett megjelenési formája, mely jelen van minden anyagbanszületett személyiség elbukott, istentelenné vált mikrokozmikus rendszerében. J. van Rijckenborgh úr írja könyvében, Az eljövendő új emberben a következőket. »Az aurikus lény tüzes, világító jelenség, amelyben egy emberi alak gigantikus képét láthatjuk. Groteszk, mágikus, különös benyomást keltő, bizonyos értelemben égi fényalak, fénylény. Az aurikus lény ugyanakkor érzékelő központok, erőközpontok és gyújtópontok égboltja is. Mindezek az elvek egységet képeznek, lángoló tüzet, nagy erők kapcsolatát. Ez ténylegesen a mi saját tűzistenünk, akiből lettünk és létezünk. Mikrokozmikus elődeinknek ő volt a teremtője, és a mi halandó lényünké is ő. De ő saját hatalomszerzés révén lett halandó isten. Ez az alkotó sohasem tud megszabadulni alkotásaitól, mert a kölcsönös függőségben a teremtmény pusztulása a teremtő pusztulását is jelenti. Ő egy »szegény isten«, akinek függőségében az ember elvakulttá vált, tudatlanságra adta magát, melyből gyakran tudatlanságával párosult tunyaságá nem képes kitörni, habár a megváltó ige beleíródott a szívébe. Mert az aurikus lény, amely örök ellenlábasként és csábítóként akadályoz minket utunkon, ez az aurikus lény gonosz, ha mi gonoszok vagyunk, jó, ha mi jók vagyunk, és ismét le lesz bontva, mint rendszer feloszlatva, ha mi készek vagyunk feladni magunkat az endúra folyamatában.«


MI A GONOSZ A VILÁGON?

Milyen szegény ez az oly hatalmas tűzisten, mely egykor luciferi elvként, ragyogó esthajnalcsillagként Isten nagyszerűségét tükrözhette vissza! Azért esett ki Isten mindenható szeretetéből, mert önzésében Isten teljes szeretetét birtokolni akarta? Mert nem akart osztozni? Mert szeretetszükségletében telhetetlen volt? Ezért fordította Isten szeretetét »saját bölcsességére«, és ezért járta saját útját? És ezért rántotta magával a mélybe mindazokat, akik őhozzá tartoztak?

Az önzés szentségtelen tüze nyílt sebként él ennél a fénymágusnál, sebként, amely sohasem forrhat be, s amely elviselhetetlen fájdalmat okoz. Az Istentől való távolságnak ez a sebe maradandóan bevésődött, és a feledés italával sem csillapítható az anyagszülte embernél sem.

Mivel a szeretetet nem képes, ezért a fájdalmat kell gyűlölet formájában megosztania, így okozván másoknak kegyetlenséget, elvakultságot, megsemmisülést, hogy örök sebét feledje. Azért hozta a gonoszt szentségtelen világába, hogy így tussolja el kétségbeesését, lázadását, belső egyedüllétét és elhagyatottságát, amely végül is Isten utáni végtelen vágyakozásából ered.

A démon, amelyről Márk evangéliuma beszél, nem felejtette el Isten hatalmát és dicsőségét. Így ismeri fel Jézus istenfiaságát is, már jóval Péter előtt. »Te Istennek, a legmagasságosabbnak fia!«, kiált, amikor Jézus szeretetsugara megérinti őt. »Ne kínozz, létemet ne oltsd ki!«

Hallgatni fog a belső hívásra, vagy továbbra is önfejűségébe kapaszkodik? Hasonló sors vár e őreá is, mint a tékozló fiúra, aki a mélyponton át történő menetelése betetőzéseként a disznókat őrizte, és magát azok moslékából lakatta jól? Neki is meg kell járni a lealacsonyítás legmélyebb fokát, mígnem az Istentől való elszakadás lehengerlő fájdalma legyőzeti vele önzőségét? Míg Isten kegyelmét alázattal meg nem tapasztalja?

Pál Rómaiaknak szóló levelében írja: »Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.«

Aki ezt felismeri, bizonyuljon elég erősnek ahhoz, hogy minden akadályoztatás ellenére bejárja a megszabadulás ösvényét, és az Istennel való újbóli megbékélés által a béke útja ismét feltáruljon – a bennünk lévő síró démon -számára, az istenét vesztett, sokszor oly félelmetes, fájdalmában befelé mégis síró démon számára is.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,