Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1994-es évfolyam

1994/6/ Jobb táplálék az embernek

Pentagram > 1994-es évfolyam

Matthias Claudius egyik példázata

VOLT IDŐ, AMIKOR AZ EMBEREKNEK A TERMÉSZETADTA DOLGOKKAL KELLETT BOLDOGULNIUK, MAKKON ÉS MÁS KEMÉNY, SILÁNY ELEDELEN ÉLTEK.

Történt pedig, hogy egy Ozirisz nevű ember jött messze földről, és így szólt hozzájuk:

»Van jobb táplálék az ember számára és ismeret annak bőséges előteremtésére. Azért jöttem, hogy megtanítsalak titeket erre.«

És feltárta nekik a titkot, elkészített egy szántót a szemük előtt, és ezt mondta:

»Nézzétek, tinéktek ezt kell tennetek. A többit majd megteszik az égiek.« A mag kihajtott, növekedett és gyümölcsöt hozott, az emberek pedig nagyon csodálkoztak és örvendeztek, és serényen, nagy haszonnal művelték a szántót. Ahogy múlt az idő, közülük néhányan túlságosan egyszerűnek találták a művelést, a szabad levegő és az évszak nehézségeit pedig nem szívesen viselték. »Gyertek - mondták -, vegyük körbe a szántót falakkal, szabályosan, szakértelemmel, emeljünk föléje boltozatot, aztán űzzük az alatt a földművelést tisztességgel és teljes kényelemben. Az égi befolyások nem lesznek oly szükségesek, különben sincs senki, aki látná őket.«

»De - szóltak mások, - Ozirisz nyitva hagyta az eget, és azt mondta: Ezt kell tennetek! A többit pedig megteszik az égiek!« »Ezt csak azért tette - felelték az előbbiek -, hogy a földművelést beindítsa. Az eget egyébként ráfesthetnénk a boltozatra.« Erre körbevették szántójukat falakkal, szabályosan, a művészet szerint, csináltak föléje boltozatot, és ráfestették az eget. És a mag nem akart növekedni! Ők pedig ide oda szántottak, vetettek, művelték a földet. És a mag nem akart növekedni! De ők csak szántottak, vetettek összevissza. A körülálló szemlélődők közül pedig sokan gúnyolni kezdték őket. Végül pedig maga Ozirisz és az ő titka is gúny tárgya lett.


EGYSZERŰ ÜZENET?

Aki mindig a megszabadító, eredeti igazsághoz vezető utat keresi, az csakis helyeselheti Matthias Claudius példabeszédét: »Pontosan ilyen az emberiség. Így jöhettek létre a vallások megmerevedett egyházai, s eképp hatnak egészen napjainkig. Ezért kellett veszíteni a hívő tudásból, a gyógyító áldásból és a lendületet adó erőből, melyekről minden nagy emberiségvezető szeretettel és áldozatkészséggel, élete példájával tanúskodott nekünk.«

A Rózsakereszt tanulója is ezzel egybehangzóan fogja félretenni a példázatot, nagy hálával a szívében, hogy szabad volt megtalálnia az Iskolához vezető utat. A példázat őt már nem érinti... Valóban nem?

A katár testvérek ezzel a kívánsággal búcsúztak egymástól: »Utad jó véghez vigyen!« Ez nem odavetett szólam volt csupán. Nem, a katárok kívánsága a mély és reménykedő kérésnek adott hangot, hogy testvérük vigye véghez az endúrát, életük nagy és mindannyiukat egyesítő célját. Ennek eléréséhez készen álltak minden áldozatra, szorongattatások és üldöztetések elszenvedésére, sőt magára a vértanúságra is. Az endúra, az énösszetörés ösvénye, az én átadása a halhatatlan embernek a modern Szellemi Iskola tanulója számára is a nagy és szent célt jelenti.

Ez nem a szavak, hanem a tettek ösvénye. Ez a megszabadulás ötszörös útja, ahogyan azt az Egyetemes Tan mindig újra az emberiség elé állította.

Mit jelent egy példázat?

A példázat általános érvényű örök igazságot kíván szemléltetni közvetett módon, egy önmagában zárt elbeszélésen keresztül. Azt akarja, hogy a hallgató a megismerés egyre mélyebb és kifinomultabb térségeibe hatoljon be. Ezek a felismerések újra és újra elvezetnek létünk eredetéhez és értelméhez, valamint ahhoz az állapothoz, amit az ember mint egyed, és az emberiség csináltak abból. Így minden példázat mögött ott áll végül a kérdés: »Ember, ki vagy, honnan jössz, és hová vezetett eddigi utad?«

Példázatunk tartalmát nagyon semlegesen állítják az olvasó elé. Úgy tetszik, mi magunknak semmi közünk a szereplőkhöz: a történet látszatra a ködös múltat idézi. Az igazság azonban nem ismer sem tegnapot, sem holnapot, hanem mindig csakis a jelent. Ez minden példázat megértésének a kulcsa, s a kereső ember esetünkben is így fogja feltenni magának a kérdést: »Mit akar ez személy szerint nekem mondani?«


MIRÁNK IS VONATKOZHAT

Egy példázat futólagos olvasása közben többnyire csupán a külső eseményt ragadjuk meg. Még nem azonosulunk vele, hanem azt mondjuk: »Nem engem festenek itt le, ennek semmi köze hozzám. Talán így volt ez mikrokozmoszom egyik korábbi életpályáján, most azonban a Rózsakereszt tanulója vagyok, más lett a gondolkodásom, érzésvilágom, akarásom és cselekvésem.« Ám a második olvasat eltérő vélekedésre indíthat bennünket.

Ismeretes, hogy Ozirisz az első nagy küldöttek egyike volt, templomépítő, akár Hiram Abiff. Azt is tudjuk, hogy e templomon nem »falazott templomot« értettek, ahogyan Paracelsus nevezte a külsődleges törvényekbe és jelképekbe merevedett egyházat. Az igazi, elmúlhatatlan templomot ugyanis csak élő kövekből lehet felépíteni.

De mondhatja e az ember e tudás birtokában, hogy ezzel már véghez is vitte az endúrát? Jogos e ama vélekedése, hogy ő már az Egyetemes Igazságban áll, hovatovább a Szellemlélektérbe is belépett? Hiszen mégiscsak ez a nagy célja minden gnosztikus testvériségnek, amely meg akarja alkotni megmentési művét a világért és az emberiségért! János apostol írja gyülekezete tanulóihoz intézett első levelében (1. rész 5., 6. és 8. vers) :

»... az Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötétség.

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van ővele, és sötétségben járunk, hazudunk, és nem az igazságot cselekesszük.

... Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mibennünk.«

Ezek nagyon világos és kíméletlen szavak. Így harmadszor is feltesszük magunknak a kérdést: van ennek a példázatnak valami mondanivalója számomra is? Egészen időszerűen, személyesen nekem: vehetem akár intésnek is?


A MEGSZABADÍTÓ BELÁTÁS KIFINOMULT TÉRSÉGEI

Nem kellemes dolog fátyolt fátyol után félrehúzni, hisz mögöttük oly szívesen rejtőzik az én rögeszme, önmagunk túlbecsülése, az önhittség, s talán a pangó törekvés és a túlságosan korai elégedettség is. Egy szellemi iskola tanulója azonban csak így tud áttörni »megélt« igazságához. Mert csak a megélt igazság érvényes. És csakis a teljes igazság. De vajon nem ennek a kíméletlen, búvóhelyeket már nem ismerő önleleplezésnek a folyamata alkotja e a tanulóút különlegességét és rendkívüli nagyságát?

A tanuló megtapasztalja, hogyan képes az új lélek segítő erejétől vezetett tudata behatolni a megismerés, azaz az Istenből jövő Gnózis egyre kifinomultabb térségeibe. Itt elsősorban nem attól függ a dolog, hogy meddig jutott el az útján. Az a döntő, hogy a belátás által tudja lebontani a régi ént, és tudja felépíteni az újat. Így abban a helyzetben van, hogy képes felismerni az önmaga által teremtett korlátokat, amiket a példázatban a »szántót körbezáró falakként és boltozatként« írnak le.


MEGTENNI A »MAGÁÉT«

A Rózsakereszt Iskolájának is vannak templomai. Ezek szentelt munkahelyek, ahol gnosztikus erőtér hat. Ez az erőtér a tulajdonképpeni igazi templom. A fénynek az énlény által nem akadályoztatva be kell tudnia ereszkedni ide, hogy megtegye a »magáét«, ahogy a példázat mondja. Ennek hatására tud aztán kibontakozni a vetőmag, Jézus isteni magszeme a maga sugárzó bőségében. Ehhez a talajt, a szántót minden tanulónak saját magának kell elkészítenie. Így a tanuló nemcsak templomépítő, hanem mindenekelőtt és először is földműves.

»Erre körbevették szántóikat falakkal, szabályosan, a művészet szerint, csináltak föléje boltozatot, és ráfestették az eget. - És a mag nem akart növekedni. Ők pedig ide oda szántottak, vetettek, művelték a földet. - És a mag nem akart növekedni. De ők csak szántottak, vetettek összevissza. A körülálló szemlélődők közül pedig sokan gúnyolni kezdték őket. Végül pedig maga Ozirisz és az ő titka is gúny tárgyává lett.« Így végződik a példázat.

Aki ezeket a fejtegetéseket figyelmesen és a szükséges önismerettel olvassa, felfedezi mindama veszélyeket, melyek saját egyéniségéből kifolyólag fenyegetik a tanulót. Mert személyes tulajdonságai elsötétíthetik a templom erőterét, az ő »boltozatát«.

Olvassuk a példázatban, hogy némelyek nem viselték szívesen a szabad levegő és az évszak nehézségeit. Az építményt is túlságosan egyszerűnek találták. Szabályosan és a művészet szerint akarták körbefogni. Tisztességgel és teljes kényelemben akarták űzni a földművelést, és a boltozatra ráfestették az eget.


A GNÓZIST SZOLGÁLÓ SZÍVVEL FOGADNI

»Túlságosan egyszerű« - mily gyakran véli az ember, hogy értelmével meg tudja, meg kell tudnia ragadni a Gnózist, ahelyett, hogy szolgáló szívvel közeledne hozzá. Szolgáló szív nélkül azonban hiába szánt, vet, semmi sem fog növekedni. A Gnózis ugyanis csak azt ajándékozza meg igazságával, aki kér, és sohasem azt, aki parancsol. Az értelem pedig mindig parancsoló.

Aki mindig az endúra, a transzfiguráció útját akarja járni, késznek kell lennie arra, hogy feladja a ma tapasztalatait és felismeréseit. Teszi ezt pedig a holnap mindújra oly szükséges új tapasztalatai és felismerései javára. Ez az »évszakok váltakozása«, ami annyit tesz, hogy az ember ki van téve a »szabad levegő«, azaz a tiszta étererők előrehajszoló hatásainak. Itt nincs üldögélés a nemlétező babérokon. Aki tanulóként kényelmet keres, az megreked, és a Gnózis élő temploma számára használhatatlan építőkővé válik.

E le nem győzött tulajdonságok révén szilárd, tömör boltozatot húz fel maga körül. És talán még az eget is ráfesti... A Szellemi Iskola valójáról alkotott elképzeléseinek egét, mert annak tulajdonképpeni értelmét nem fogta fel, - vagy az Iskola megváltoztatásának képét, mert ő maga nem tud, vagy nem akar megváltozni. És így szánt erre, arra, fel s alá, de a vetőmag csak nem akar növekedni. A föld ugyanis, amit ő a vetőmag talajának használ, terméketlen. Mert csak egész lénye feltétlen átadása révén kapja meg a jó talajt, a megművelendő igazi szántót.


A SZÁNTÓ MŰVELÉSÉVEL NEM SZABAD FELHAGYNI

Egy szántót szakadatlanul, újból és újból meg kell munkálni, hogy gyümölcsöt hozzon. Az ekének egyre mélyebbre kell hatolni az ember lényének talajába, hisz ez egy végtelenül sok inkarnáción át mélységesen meggyalázott talaj. Ez persze fáradságos. Gyakorta fájdalmas is. Határtalan türelem szükséges hozzá. Megköveteli a feltétlen hűséget és engedelmességet az őskezdettől fogva fennálló Szellemrendtörvénnyel szemben. Nem a külső forma szerinti engedelmességet. Nem a misztikus rajongásból származó hűséget. Amire szükség van, az a törvénynek Isten és emberszeretetből való betartása.

Csak ezek a gyümölcsök csillapíthatják a fényt kereső emberek éhségét. Aki ezeket a gyümölcsöket tudja felkínálni embertársainak, az az egyetlen igazsághoz vezető úton van, és nem hagyja magát feltartani semmilyen kultúra vagy a »falazott egyház« egy istenének a karikatúrája által.

>> Ti vagytok a világ világossága<<,- mondta Jézus a követőinek (Máté 5,14). Egy nem kövekből, de lélekújjászületett szívekből épült templom nem maradhat rejtve.

Tegyétek a Gnózis világosságát a gyertyatartóra! Így mindenkinek világít, aki az Atya háza után vágyakozik. Hagyjátok magatokban világítani e fény tükröződését az emberek előtt, hogy új életviteletek által ismét felismerjék a ti és az ő Atyjukat az égben, és újfent dicsőítsék az ő isteni nevét!

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,