Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1995-ös évfolyam

1995/1/ Az önmagunk által teremtett valóság

Pentagram > 1995-ös évfolyam

A VILÁG, AMELYBEN ÉLÜNK, PUSZTA KIVETÍTŐDÉS. AZ EONOK HATÁSA ALATT AZ EMBER SAJÁT VALÓSÁGOT ÉPÍT MAGÁNAK; SAJÁT (BAL)SZERENCSÉJÉNEK A KOVÁCSA. E TUDOMÁNYOSAN IS MEGALAPOZHATÓ GONDOLAT ALKOTJA A KÖVETKEZŐ CIKK VEZÉRFONALÁT.

Előző cikkünkből megtudhattuk, hogy az ember útjának fő akadályát saját érzékei képezik. Túlságosan is könnyű és felületes dolog lenne azonban az emberi pusztulás felelősségét teljes egészében az érzékekre hárítani, amikor ebben a lélek különböző állapotai és létezésünk alapjai is nagy szerepet játszanak. Ezt támasztja alá a következő történet is.

Két idegen töltötte éjszakáját egy tengerparti kis szállodában. Mögötte sivatag terpeszkedett, amelyet a távolban magas hegyek határoltak. Az utasok értesültek arról, hogy ezen a vidéken bizonyos időszakonként óriási viharok dúlnak, amelyeket féktelen áradás követ. A vizek lezúdulnak a hegyekből, és útjukon mindent magukkal sodornak. A két utazó éjszaka hatalmas zúgásra riadt. A szálloda előtt emberek futkostak és kiáltoztak. Az eső patakokban ömlött... Nemsokára azonban elült a zaj, csak az eső kopogott tovább a tetőn.

Az egyik utas úgy gondolta, hogy az emberek a sivatag szélén örömükben kiáltozzák: »Víz! Víz!« Elégedetten aludt el tehát még mélyebb álomba merülve. A másik azonban nyugtalanul, dobogó szívvel feküdt ágyában. Neki úgy tűnt, hogy az embereket félelem kerítette hatalmába, és kiáltásaik aggodalmasak. Növekvő morajlást hall, és kétségbeesetten képzeli maga elé, amint a hegyekből lezúduló víz mindent elsodor és összezúz. Érzi, amint őt is magával ragadja, és a tengerbe sodorja a cápák közé. Szájában érzi a sós víz ízét...

Mindkettőjüket ugyanazok a hatások érték, mégis teljesen különbözően értelmezték az eseményeket. Hogyan lehetséges ez?

E történet megmutatja, hogy az ember saját külön valóságot épít magának a bensőjéből előtörő gondolatokból. E gondolatok nem tárgyilagos látásmódból fakadnak. Úgy tekintünk magunkra, mint alanyra, és környezetünkre, mint tárgyra. E tárgyat azonban nem tudjuk valóban »tárgyilagosan« felfogni, csupán vélekedésre vagyunk képesek vele kapcsolatban, legyen szó bár egy lelketlen kőről vagy egy élőlényről. Ítéleteinkben a környezetünkre, valamint egyéni értékrendünk szerint felcímkézett gondolatképeinkre támaszkodunk. A dolgokat egyéniségünk különféle szemüvegein át látjuk, énünk különféle ablakain keresztül tekintgetünk kifelé.

Menjünk azonban tovább. Történetünkből látnivaló, hogy érzékeink kiválogatják a nekik megfelelő jelzéseket, amelyeknek útja az én ellenőrző pontjain keresztül vezet. Ily módon azok még tovább szelektálódnak és (át)értelmeződnek. Aminek nem szabad léteznie, az nem is létezik. Ami megmarad, az puszta okoskodás. A külvilág úgy jelenik meg előttünk, ahogy nekünk megfelel, és ahogy lelkünk állapotának leginkább tetszik.

Lehet borzalmas, de éppúgy csodálatos is. Lehet sötét vagy fénnyel teli, rémítő vagy békességes. Ezt hívjuk mi »valóságnak«. Így teremtjük nap mint nap környezetünk egy kis részét a téridőben; s mivel a többi emberrel is kapcsolatban állunk, közös értékek és közös tudati képek is léteznek. Ezek összességét hívjuk »a mi világunknak«.

A világ tehát nem kívülről származik, hanem az emberi közösség vetíti ki folyamatosan. Minden közösség gondolatképeket teremt és őriz tudatában. Valaha úgy vélték, hogy a Nap kering a Föld körül, mígnem Galilei a XVII. században bebizonyította az ellenkezőjét. Ezt az elméletet csak hoszszú évek múltán fogadták el hivatalosan is.

Most bizonyára a következő ellenvetést tenné az olvasó: »Egy szék nem egyéb, mint szék, egy fa nem más mint fa, a hegy pedig hegy.« Régi filozófiai ellenvetés. Egyesek úgy gondolják, hogy az állítólagos valóság nem magukban a dolgokban rejlik, inkább a dolgoknak egy olyan rendjéről van szó, amelyet az ember önmaga teremt. Mások azon töprengenek, vajon érzékeink valóban a valóság-ról tudósítanak e minket. Egy alma sárgának, simának vagy éppen jóízűnek tűnik, de valóság e ez? Rendelkezik e ezekkel a tulajdonságokkal igazán?

Emmanuel Kant (1724-1804) még messzebbre hatolt. Megállapította, hogy az ember semmit sem ismerhet a dolgok valódi természetéből. Szerinte az »emberi tudás« tapasztalatok rendszerezett öszszege. Az ember tehát függ attól, ahogyan a világot értelmezi. Ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy semmilyen világ sem létezne anélkül, hogy az ember ne értelmezné azt. Ki tudná bebizonyítani az ellenkezőjét? Lehetetlen megmagyarázni egy vak embernek, hogy léteznek a színek, amikor nem látja azokat.

Századunkban a filozófia a tudományok házába is belépett. Albert Einstein (1879-1955) megállapította, hogy nem az észlelés útján juthatunk az elmélethez, hanem az elméletből kiindulva válik lehetővé az észlelés. Szóval az ember csak azt képes észlelni, ami megfelel a tudatának.


A VILÁG MEGTAPASZTALÁSA SZEMÉLYES TEREMTÉS

Azonban nem csupán az embernek, hanem minden élőlénynek is meg kell teremtenie az ő saját világát. Az érzékelősejtek képtelenek minőségük alapján megkülönböztetni az ingereket: csupán azok erőssége szerint reagálnak. Pusztán mennyiségi, a lényeget nem érintő változásokat hoznak létre. A szem recehártyájának milliónyi, fényre érzékeny sejtjét érik elektromágneses hullámok. E hullámok erősségének különbségei alapján jön létre a fekete, a fehér, vagy bármely szín. Az emberen kívül nincs tehát fény vagy színek, hanem csak elektromágneses hullámok, nincsenek sem hangok, sem zene, hanem csak a légnyomást megváltoztató szakaszos eltérések. A hőség vagy hideg sem más, mint molekulák mozgása. Az agy értelmezi ezeket az ingerületeket, és az emlékezet alapján nagyjából kiszámítja az egyéni valóságot.

Az Egyetemes Tan szerint a személyiség egy asztrális és éterikus erőket vonzó rendszerrel rendelkezik, amely ezen erőket saját szükségletei szerint fordítja le. A szem főként az asztrális történésekre reagál, a fül az éterikus rezgésekre. A szem asztrális szférát hoz létre, egy mágneses teret, egy lélegzőteret. Ezen a téren keresztül jutnak át az éterek, amelyeket a hallás befogad. A fül belsejében e rezgések osztályozódnak, és az idegrendszer segítségével áthatják az egész életrendszert. Az ízlelés is fontos szerepet játszik, mivel a testnek táplálékra van szüksége. Az íz az asztrális mágneses tér minőségétől függ. A táplálék feldolgozása nagy mértékben függ a vér állapotától. A látás, a hallás és az ízlelés együttműködése képezi a személyiség alapját.

A minket körülvevő asztrális erőnek megfelelően »látunk« tehát, az odavonzott étereknek megfelelően »hallunk«, és a táplálkozás, amely ehhez járul, meghatározza természetünket és létállapotunkat. A szem tükrözi ezt az állapotot, valóban »a lélek tükre«. A szemekből minden asztrális érzelmet ki lehet olvasni.

Egy ember állapota teljesen megfelel a hét agyüreg rezgésének. E rezgéseket a talamuszideg közvetíti a szemnek. Ezen impulzusoknak megfelelően azt látjuk, amit látni akarunk, ami egyezik mágneses állapotunkkal. Számtalanszor tapasztalhattuk már, hogy nemlétező dolgokat hallunk, vagy az orrunk előtt lévő dolgokat sem vagyunk képesek meglátni. A bűvészek és a mozi rengeteg példával szolgálnak erre a jelenségre. Egy bűvész ügyesen tudja a folyamatosság látszatát kelteni, amikor arról ténylegesen szó sincs. Egy film folyamatos mozgásnak tünteti fel a valójában álló képek sorozatát, amelyeket agyunk köt össze. Amit az ember felfedezni vél a természetben, az csupán kitalált, elképzelt valóság. Azt hisszük, találtunk valamit rajtunk kívül, holott csak azt fedeztük fel, amit kerestünk. A külső, tárgyilagos valóságot ily módon előítéleteinkre alapozva közelítjük meg, amelyeket szintúgy »tárgyilagosnak« vélünk!


A BELÁTÁS MEGSZÜLETÉSE

Az emberi megértés, mérlegelés az énen alapul. Az én kovácsolja a külvilág kapuinak kulcsát, amelyekből számtalan található. A mód, ahogyan az én felteszi a kérdést, meghatározza a választ is. A bizonyosság érzésének emberi szükséglete a lehető leghosszabban tartó rendhez vezet. Az én még a legnagyobb összevisszaságban is megpróbál törvényrendszert felállítani.


VILÁGUNK KORLÁTAI

Talán ismerős a mondás, hogy akinek csak kalapácsa van, az mindent szegnek néz. Személyiségünk építőkövei meghatározzák utunkat és korlátainkat. Amit tapasztalunk, felismerünk vagy tudunk, az mind eme kövekből épül fel a megfelelő technikák segítségével. Ez az ismeret kielégítőnek tűnik, annál is inkább, mivel saját tapasztalataink világára vonatkozik: »bizonyos kulcsokra« és »bizonyos utakra«. Arról, hogy létezne más út is, fogalmunk sincs. Ekképpen az abszolút valóság látszólag el van rejtve előlünk.Dialektikus természetünk-ből kiindulva mindazt megtanulhatjuk, ami nem jellemző az igazi valóságra. A valódi világ tehát csakis akkor nyilvánul meg, ha saját építményeink mind leomlanak. Amíg ez utóbbiak kielégítenek minket, összhangban élünk saját világunkkal. De mi történik, ha saját valóságunk összeütközésbe kerül egy másikkal? Az én megpróbálja átalakítani az új képet olyanná, hogy saját világának megfeleljen. A lelki válságok ekképpen vezethetnek győzelemhez. Ha viszont ez nem sikerül, és saját világunk összeomlik, az válságot vált ki. Semerre sem tudunk többé irányulni, teljes a bizonytalanság. Az én új világ létrehozására kényszerül, új látszategyensúly, új biztonság teremtésére, ameddig csak lehetséges. A nyomorúság világát magunk teremtjük. Mennyiben érinti mindez a megszabadulás ösvényét? Nem hajlunk e mindannyian arra, hogy nehézségeinket sorsunkra és ne saját viselkedésünkre hárítsuk? Nem vagyunk e mégis felelősek, ha figyelembe vesszük, hogy a valóság saját idegrendszerünk, saját énünk terméke? Ugyan ki fogja beismerni, hogy sorsát saját személyisége határozza meg? Az ember így él a karma igájába hajtva. Próbálja fenntartani magát, őrzi a látszatot. A magunk teremtette világ borzalmai között té-velygünk, mondja Jan Van Rijckenborgh. Ez a folyamat sok fáradságba és energiába kerül, hiszen minden erőnket az egyensúly megőrzésére fordítjuk a nehézségek elkerülése végett. Nem csupán énünk merev épületét kell azonban lerombolnunk, hanem a nagyok által teremtett valóságokat is, amelyekből annyi ember részt kapott és amelyek sokak számára éltető erőknek tűnnek. Ezért egy tant soha ne fogadjanak el gondolkodás nélkül! A múlt régi nagyjainak munkája elismerést és tiszteletet érdemel, a régi templomok azonban már megépültek. Most mindenkinek a saját mikrokozmoszában kell megépítenie egy Új Templomot, amely nélkül a régi bölcsességek felújításának semmi értelme sincsen. Ha az ember nem érti meg a mostani idők isteni megnyilatkozását, akkor megkristályo-sodik, sóbálvánnyá dermed az egyetemes megnyilvánulás közepette.Amint megértjük,hogy saját világunkat a legapróbb részletekig magunk teremtettük, nem gondolkodunk többé a valóságon. Abban a pillanatban a jelenben élünk; nem keresünk többé olyan dolgok teremtésére lehetőséget, mint boldogság, tökéletesség, összhang, Isten, mert tudni fogjuk, hogy mindez csupán délibáb.

Ugyanebben a pillanatban az igazi valóság, az igazság megnyilvánul bennünk.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,