Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1995-ös évfolyam

1995/2/ A káprázat oka

Pentagram > 1995-ös évfolyam

MORFIKUS TEREK ZÁRJÁK KÖRBE SZILÁRDAN A DIALEKTIKUS TUDATOT. A TERMÉSZETNEK E TITOKZATOS EMLÉKEZETNYOMAI MINDADDIG REJTVE MARADNAK ELŐTTÜNK, MÍG RÁ NEM JÖVÜNK A DOLOG MEGSZABADÍTÓ NYITJÁRA.

Szorongás és bizonytalanság uralja a világot, s kelt szörnyű, ijesztő látomásokat az emberiség tudatában. Határozottan érezzük, hogy ez a szorongás általános és légköri. Bolygónk körül hatalmas erőtér képződött, mely az összemberiség sokrétű szorongásvetületeinek miriádjaiból áll. A gnosztikusok eonoknak nevezték ezeket az erőtereket. A hírközlő szervek különleges eseményeket hajhászó s eltorzító tudósításáradata fokozottan erősíti e vetületeket. Furcsa dolog e zaklatott korszakban békéről és szabadságról beszélni, hiszen a szóban forgó válsághelyzet éppen hogy az emberiség meghasonlott állapotáról tanúskodik. E leleplezés mérhetetlenül erősítheti a megszabadító út bejárására irányuló elszántságunkat.

Joggal mondják, hogy az idegrendszert végsőkig feszítő válsághelyzetek ős-szorongásokat váltanak ki az emberben. A szorongás alapvetően gátló tényező életünkben. Jobb megértéséhez tágabb összefüggésekben kell elemeznünk az emberiség összetett fejlődéstörténetét, s ezt is főként az energetikai-dinamikai síkon.


A MORFIKUS TEREK

A Föld bolygón az idők kezdete óta mindig voltak kisebb, nagyobb háborúk, és mindahányan a tudatos vagy tudattalan én őrületnek ugyanazt a beteges színezetét viselték. Az idők folyamán számtalan embert öltek meg kegyetlen módon. Ebből nemcsak a kivitelezők vették ki részüket, hanem egy széles embertömeg is, amely mindenekelőtt gondolatban gyilkolt együtt a többiekkel. Fájdalom, szorongás, gyűlölet és diadal így maródott bele a világ éterterébe. Az áldozat így vált az idők folyamán ismételten tettessé és viszont, s e módon képződtek áttekinthetetlenül bonyolult karmikus szövedékek, nyomukat tudatalattinkban is hátrahagyva.

A sokrétű tapasztalatok e sokasága a természet közös emlékezetében tárolódik. Itt fölöttébb dinamikus morfikus terekről van szó. Ezek a terek szüntelen kölcsönhatásban állnak a hasonló minőségű múltbéli terekkel, de alkotóikkal is, s emiatt az emberi tudatot és idegrendszert élénken befolyásolják. Ezek a terek válsághelyzetekben megerősödnek és megnagyobbodnak. Felismerjük, hogy a szorongást illetően nem beszélhetünk enyémről meg tiédről. Egyértelműen közös ügyről van szó, e terekhez való közös kötődésről. Válsághelyzetekben e roppant erők lappangásból hatalmi állapotba lendülnek át, hogy aztán - megerősödvén és megnövekedvén - adott pillanatban újfent a lappangás állapotába térjenek vissza.

E morfikus terek egymásba ágyazott hierarchiákat képező minőségek és hatalmi tényezők sokszínűségéből állnak. Mindezek kölcsönösen feltételezik, szervezik, szerkesztik és erősítik egymást. Ezek a rettenetesen erős téridő rendi terek zárják szilárdan körbe az emberiséget. Természetesen mindig a tudatállapotunknak megfelelő eonokkal állunk kapcsolatban. Amíg hozzá nem jutunk a megszabadító kulcshoz, addig teljesen rejtve maradnak előttünk a természetnek e titokzatos emlékezetnyomai.

Az évezredek folyamán az emberi gondolkodás és az emberi érzelmek szakadatlanul alkották, fenntartották, táplálták és erősítették ezeket a tereket. Ilymódon tudatosan vagy tudattalanul közvetlenül részt veszünk az egész világtörténésben, és befolyásoljuk is azt. Tudatában vagyunk vagy sem, de minden tekintetben össze vagyunk kötve minden létező okával. Alulmaradunk egy élethosszig tartó hatalmas érzéki csalódással szemben, mert a viszonylagos, mulandó világgal azonosulunk. Ez az emberiséget fogva tartó hipnotikus állapot az eonok és az emberek közötti kölcsönhatásban van lerögzítve.

A világ, amelyben élünk, az emberiség egyetlen nagy kivetítése. Ez az egyedi, a közös és a viszonylagos értékelképzelésekből magyarázható. E roppant nagy „kép”-ző erőkben és általuk élünk, létezünk. Sejtjük már, mit nevezünk életnek, világnak, valóságnak? Ebben az értelemben ténylegesen beszélhetünk a világ minden embert összekötő közös sorsáról. Ezek a mérhetetlenül erős terek kormányozzák a fajok, népek és kultúrák magatartását is.


ÚTON A VALÓDI LÉT FELÉ

E belátás révén kinyílhat bennünk egy ajtó, és megmutathatja, mennyire nem élünk tudatosan, s hogy velünk élnek, s milyen felelőtlenül bánunk a mi hatalmas, alkotó, gondolatteremtő eszközünkkel. Sejteni kezdjük, milyen bonyolultak ezek az "én"-nek nevezett erőszerkezetek. Felismerjük egyrészt a természet eonokat: velük a természet szerint egyek vagyunk. Másrészt: szívünkben vibrál egy hatalmas ősemlékezés, mely a másik világ utáni kimondhatatlan szomjúhozással társul. Ez a sugárerő megrendíthetetlen bizonyossággal tudatja velünk, hogy igazi létállapotunk e lepecsételt, bukott természetrenden túl található.

A természetszülte ember számtalan módszert és rendszert talált ki ennek a mi földi, kettős létezésünkön túl fekvő fénytérnek az elérésére. Ezek mind kudarcot is vallottak, mert nem vezettek messzebb e természetrend legmagasabb csúcsánál, a tudatlanság határánál. Jóllehet nagyon magas szellemi állapotot értek el a személyiség művelése vagy személyiséghasítás által, ez azonban még mindig e természetrend morfikus terein belül helyezkedik el.

Ennél a pontnál kérdezhetjük és megfigyelhetjük, milyen irányultságú a gondolkodásunk, kívánkozásunk és akaratunk. Fel fogjuk ismerni, hogy lényünk csaknem kizárólag önmagát helyezi előtérbe. Szüntelenül azzal foglalkozik, hogy egyéni, családi, foglalkozásbeli, vallásos és politikai célokat valósítson meg, melyek tudatosan vagy tudattalanul mindig a saját fennmaradásának biztosítására vannak ráhangolva. Magunkat mintegy más emberektől elkülönített, lezárt dolognak tapasztaljuk és éljük meg. Most azonban hirtelen tudatára ébredünk, hogy az egyéni gondolkodást főként ezekből a mindenkit egyazon irányba húzó morfikus terekből befolyásolják.

Lényünk - sajátosságának megfelelően - szüntelenül együtt rezeg a kollektív cselekvési mintákkal. Ezek a terek tehát egyfajta csoporttudatot képeznek, amit a mi impulzusaink szakadatlanul átformálnak. A formálódó csoporttudat pedig ismét visszasugárzik az egyéni tudatba.

Ez a földi fogság fojtogató! Pontosan ehhez a belátáshoz kell eljutnia a személyiségnek, hogy egy új tájékozódásra, a lény teljes megfordulására irányuló kívánság megszülethessen. Ez azt jelenti, hogy az e terekhez kötő köldökzsinórt határozottan, okosan, folyamatszerűen el kell vágni, s így végül az egész természetszülte személyiség alapja megszűnik, feloszlik. Ebben az önmagát megerősítő edényben születik meg újra az istenember.

Hogy ez nem olyan egyszerű, azt már magunk is számtalanszor megtapasztalhattuk. Ezek az erős, minket megkötő elektromágneses terek ugyanis nem eresztenek el minden további nélkül. Mégis voltak minden időkben emberek, akik legyőzték a világot. A megszabadító útnak e sokrétű dialektikus terekben történő keresése nagy veszélyeket is rejt magában. Egyes rendkívül világosan és szépen fénylő erővonalak ugyanis hatalmas tévutakra vezethetik a keresőt. Istennek, az örök fénybirodalomnak a keresése során világi elképzelések sokasága lopódzhat be, és az ember személyesen önmagára vonatkoztatva keres létező vagy nemlétező dolgokat. Szóval az én keres egy célt.

Gyakran összetévesztjük az abszolút istenit, az örökkévalót a mulandó személyiséggel és a halandó testtel. Ezért van az az erős érzésünk, hogy keresnünk kell, mert hisszük, hogy valamit elveszítettünk. Az isteni fény azonban sohasem veszett el, hiszen örök és múlhatatlan. A testet előrehajtó én-gondolat nyugtalansága szakadatlanul afelé hajszol minket, hogy valami ismeretlent keressünk, amit személyes tudatunkon belül sokat ígérő célnak tekintünk. Ha azonban ráébredünk, hogy lényegében mi magunk vagyunk ez a mi mulandó világunkon túl található abszolút cél, akkor mégis szembesülünk a kérdéssel: tulajdonképpen kicsoda a kereső, aki fáradhatatlanul, vakon keres egy számára ismeretlen célt? Baktat körbe-körbe, mint a szamár az orra elé tartott pozsgás répával, fáradhatatlanul annak a megrendíthetetlen reményében, hogy valaha elérheti a répát.

A morfikus (morfogenetikus) terek a természet teremtésmintái. Kristályok, növények és állatok építési terveit foglalják magukba. Itt a biológiai fajta közös építési tervéről van szó. E szerint képeznek minden egyedet, és ehhez hozzá is járul minden egyed. E fajta teremtésminták éteri, asztrális és mentális területen is léteznek. Az azonos genetikus képlettel bíró állatok csoportokban idomíthatók. Ugyanannak a rendnek más állatai - bárhol a világon - ezáltal gyorsabban felveszik a tanultakat.

Egypetéjű ikreknél is gyakran fellépnek meglepő azonosságok. Különösen erős együtt rezgéssel bírnak: egy hullámhosszon élnek, legyenek bár óceánok közöttük. Az asztrális morfogenetikus terek néha óriási alakokat öltenek. Ilyenkor eonoknak nevezik őket. A morfikus terek elméletét az angol Sheldrake fejlesztette ki.

×××

Lukács evangéliuma 12, 18-21.

„És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat.

És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve;

tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!

Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?

Így van dolga annak, aki kincset akar magának és nem az Istenben gazdag.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,