Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1995-ös évfolyam

1995/3/ Hatalmas szellemi fordulat közeleg

Pentagram > 1995-ös évfolyam

MÁS MA A VILÁG ÁLLAPOTA, MINT 39 ÉVE, 1956-BAN VOLT, AMIKOR JAN VAN RIJCKENBORGH, AZ ARANY RÓZSAKERESZT SZELLEMI ISKOLÁJÁNAK NAGYMESTERE A LELEPLEZÉS CÍMŰ KÖNYVÉT ÍRTA AZ ELJÖVENDŐ DOLGOK ELŐREVETETT ÁRNYÉKA FOLYTATÁSAKÉNT.

A Leleplezésben a szerző a világért és az emberiségért létrejött gnosztikus megmentési terv, valamint az ezzel szembeállított nagy játék képét tárja elénk. Ír a körmönfont félrevezetésről, melynek sok, megszabadulást kereső lélek esik áldozatul. Leírja továbbá a hatalomnak a tükörszférából irányított megragadását. Ez Krisztus programozott „újraeljövetelében” hág a tetőpontjára. E program bizonyára nagy nézettségnek örvend majd.

„Időközben pedig” – így áll a 18. oldalon, – „a föld igazi eklézsiáját, amely a játékot az első pillanattól kezdve átlátta, és a részvételre való felhívást visszautasította, kínozzák és üldözik; a tömeg pedig hurrát üvölt e csoport látszólagos pusztulása felett.”

A tömegek mindig is ujjongtak, amikor az őrületet átlátó és a fenevad imádatát megtagadó ártatlanokat öldökölték. Az igazság szolgái hiába kínáltak az emberi-ségnek nagy és örök kincseket, csak gúny, árulás, üldöztetés, kínpad és halál lett az osztályrészük.

„Vala pedig a húsvét péntekje, és mintegy hat óra. És monda (Pilátus) a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok! Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt.” (János 19:14,15)

Így húzódik a felperzselés és vér nyoma a múlton keresztül. Hogyan lehet az ellenség ilyen rossz? Bár a gonosz soha nem alszik, mégsem annyira a „velejéig romlott”, mint ahogyan mondják. Aki a tengerfenékbe lyukat akar ásni, észreve-szi, hogy nem sikerül, mert a víz a keletkezett gödröt is kitölti. Ez a nehéz-ségi erő, e természet egyik törvénye. Mégsem lehet azt mondani, hogy a víz go-nosz. A dialektika sem képes máshogyan reagálni, vissza kell hódítania egy esetlegesen elvesztett területet, ki kell töltenie az űrt, amilyen gyorsan csak lehet. A régi rózsakeresztesek ezért is mondták:

"Nincs üres tér."


A DIALEKTIKUS TERMÉSZETBŐL NEM LEHET ÉSZREVÉTLENÜL KIOSONNI

Senki sem juthat ki a dialektikus életterületről észrevétlenül. Ez olyan biztos, mint ahogy kétszer kettő négy. Nem mintha a dialektika különösebben gonosz szándékú volna, de fajtájának megfelelően nem képes más módon reagálni. A megüresedett teret – ahol csak lehetséges – azonnal újra ki kell töltenie. Ez dialektikus törvény, e természet egyik alapvető tulajdonsága. Pusztán e tulajdonság következtében vannak lények, melyeknek jó, vagy gonosz szerepet kell betölteniük. Mégis, velejükben mindannyian a gonosz-jó vagy a jó-gonosz, a téridővilág hasadtságát uraló őrület szálain függnek. A látható világról van szó, de mindenekelőtt a láthatatlanról is.

A rózsakeresztesek a „dialektikus hierarchia” jelöléssel utalnak e szervezett őrületre. Ebből keletkezett minden okkult, misztikus és egyházi hierarchia. A Pistis Sophia gnosztikus irata szerint a Pistis Sophiának az eonok minden szféráján át kell vonulnia, és kétségbeesetten, lesújtva énekli vezeklő dalait. Ebből megtudjuk és rádöbbenünk, hogy a csaknem tehetetlen embert hatalmak tartják fogságban. Ennek legrosszabb állapota pedig a tökéletes tudatlanság, amikor az ember már nem is veszi észre, hogy fogoly. Ha nem látja, hogy „elveszett fiúként” kénytelen a disznók moslékát enni. Ha nem érez késztetést, hogy felkeljen és visszatérjen az Atyához. Ez az átlagember állapota.


NAGY VÁLTOZÁSOK 1875 ÓTA

A tükörszféra hatalmi helyzetét évszázadokon át, körülbelül 1875-ig, semmi sem veszélyeztette. Akkoriban azonban kifejlődött néhány hatalmas impulzus, amelyeknek az emberiséget egy hosszú éjszakából való felébredés küszöbéhez kellet elvezetniük. Ezt az időszakot az Egyetemes Szerzet gondosan és hosszan készítette elő. Beavatottak jövendölték meg századokkal azelőtt, hogy a XX. században nagy fény ragyog fel a világon, és az emberek seregestől fognak feléledni.

E felébredés méretét mégis a jövő rejtegeti, mígnem felvirrad a nap, amikor az Egyetemes Szerzet a tükörszféraőrület áluralmát közvetlenül megtámadja. Ezt a szent munkát a Szerzet küldöttei öntötték formába. A valóban és komolyan az igazságot keresők előtt természetesen meg kell nyilvánulnia mindannak, ami még rejtve van. Viszont sem gyöngyöket nem szabad soha a disznók elé szórni, sem rózsákat a szamarak elé...

Így ajándékozták meg az emberiséget a világossággal, és nyitottak ajtót neki. Az ellenség azonban, mint mondottuk, nem alszik: mert nem tehet mást; mint a víz, amely a szabaddá vált helyet nyomban kitölti...


A FÉNYHEZ VIVŐ ÚT ELLENÁLLÁST KELT

A Rózsakereszt nagymesterei, Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri annak is tudatában voltak, hogy az igazságkeresőt nem lehet ellenállás nélkül a világosságok világosságához vezetni. Az ellenálló erők mindig odasújtanak egész ravaszságukkal. Aki le akarja leplezni ezt a ravaszságot, annak ezt önmagában kell felfedeznie. Aki önmagában még nem pillantotta meg a szörnyű Medúzát, az könnyen mondhatja: ó, nem lesz ez olyan vészes, hiszen jóakaratúak vagyunk, a fényre törekszünk; a fény minden, amire vágyom! Egész szívemmel, minden vágyakozásommal sóvárgok utána...

Maga Péter, a legjobbak egyike sem tanúskodott nagyobb önismeretről: „Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged.” (Márk 14:31) Neki is meg kellett azonban tapasztalnia, hogy háromszor tagadta meg urát: fejével, szívével és cselekedeteivel. Ez a puszta valóság.

Amikor pedig az Úrnak Gecsemáné kertjében át kellet virrasztania a sötét szenvedés óráját, senki sem akadt, aki vele virrasztott volna. Alva találta tanítványait. Méghozzá háromszor.

„Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Eljött az óra, ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.
Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett, aki engem elárul.” (Márk 14:41,42)


KI ÉRTI A FÉNY ÉS A SÖTÉTSÉG DRÁMAI KONFLIKTUSÁT?

Vajon meg tudja e érteni napjaink embere e kozmikus és mikrokozmikus drámát? Ha az égi közelít a földihez, és kerekasztalt alkot, akkor alapvető szemben-állás keletkezik. A tizenkét pár állatövi erő éppoly kevéssé képes pozitívan reagálni, mint a tizenkét pár agyideg. Alszanak. Sőt: van közöttük egy Júdás is. Nem rossz ember, nem gonosz áruló, hanem a legmagasabb, amit a dialektika kínálhat. Júdás jelképezi az ember ama hajlamát, hogy a Krisztusfényt saját ragyogó világi eszményeinek szolgálatába állítsa. Ez az árulás minden emberben ott leselkedik.

Mi pedig ebben a hasadt állapotban beszélünk másoknak a fényről, mely tudatun-kat még mély álomban találja. Itt szunnyad Júdás árulása. Ez nagy éberséget követelő helyzet. Ezt a mozzanatot ugyanakkor nem lehet átugrani, végig kell küzdeni és átélni. Egészen addig a pillanatig, amikor besugárzik a Szellem tüze. Akkor virrad fel Pünkösd napja, a Szent Tűz kitöltésének ünnepe.

Évszázadok gyakorlata bizonyítja, hogy a keresztény ünnepnapokat felületesen ülik meg anélkül, hogy az ember ezáltal belülről bármit is változna. Ez annál inkább szomorú, mert az egész ciklus – a fény születése, a keresztre feszítés, feltámadás, mennybemenetel és a Szent Szellem kitöltése – az emberben lezajló folyamatra utal. Az újjászületésnek és az azt követő transzfigurációnak eme állomásait egy gnosztikus szellemi iskolában viszont meg lehet valósítani. A keresőnek azonban jól meg kell értenie az idők jeleit. Magában és maga körül is fejlesztenie kell a jelenségek igazi fajtájának helyes felfogását. Látnia kell, mi történik, és nem szabad hagynia, hogy áldozatul essék a tudatlan-ságának.

Pedig mily könnyen félrevezeti az embert a szép látszat, egy hamis eszmény, a fény miatt keletkező árnyék...!


AZ EMBERISÉG FELÉBRED HIPNOTIKUS ÁLMÁBÓL

Az egész világ mindent átfogó nagy felébredésről beszél. Az ember felteszi a kérdést, hogy ki is ő valójában. Mit csinálok én itt? Van e ennél jobb világ is? Mi történik, miután meghaltam? Sokan válnak érzékennyé úgynevezett termé-szetfeletti jelenségekre is. Jó, hogy az emberiség most felébred. Ez az álla-pot azonban nem is olyan egyszerű, mert az ébredés közben és után vezetőkre is szükség van. Méghozzá olyanokra, akik saját tapasztalatból ismerik a labirin-tusból kivezető utat, akik ezt az utat már maguk is bejárták. Azért, hogy ne vak vezessen világtalant, nehogy mindkettőjüknek a mocsárban kelljen megfenek-leni. Hogy ne vak prédikáljon világtalannak a fényről, amit egyikőjük sem lát, és egyik süket ne a másikat faggassa a gyönyörű zenéről, amit egyikük sem hall.

A vízöntő korszak ösztönző befolyására jelenleg lenyűgöző a kínálat az okkult vagy misztikus alapú, nyugati és keleti eredetű gondolkodási irányzatok és önmegvalósítási rendszerek tekintetében. Oly sokféle létezik, és oly gazdagon árnyalva, hogy az igaz kereső is csak fáradságosan talál utat, mivel rendkí-vüli mértékben ki van téve a félrevezetés veszélyének.


KIÚT A NÖVEKVŐ ZŰRZAVARBÓL

Az állítólagos lehetőségek vásári összevisszaságának és nyüzsgésének kellős közepén mutatja meg a Lectorium Rosicrucianum a kereső számára a Gnózis megsza-badító ösvényét. 1956-hoz képest azonban van egy különbség. A Gnózis fogalma akkoriban még nem volt olyan ismert, mint ma, azóta viszont – ahogy mondani szokták – beszédtémává vált. Észre kell vennünk azonban, hogy ebben is nagy veszély rejlik. Ekképpen ugyanis könnyen befalazhatják a Gnózist mindenféle elképzeléssel és értelmezéssel, melyek bizonyára érdekesek, mindamellett egé-szen agyafúrt módon akadályozhatják meg a Gnózis eleven érintését. A világ így zárja keretek közé a Gnózist. Akkor aztán csupán történelmi összefüggés marad belőle. Jóllehet ezt is nagyszerűen lehet még egy ideig tanulmányozni, de sem-miképpen sem vezet már a Gnózis számára egyedül szükséges önátadáshoz.

Az új élet legfontosabb követelménye ugyanis az önátadás, tehát hogy az ember a gnosztikus ösvénynek szentelje magát. Enélkül, a „mindent vagy semmit” el-vével szembeni engedelmesség nélkül a Gnózis csak lebilincselő fogalom marad, érdekes beszédtéma, mélyreható tanulmányok tárgya, vagy – kétes értékű ráadás gyanánt – az éntudat színekben pompázó dísze. Ezért, aki igazságkeresőként az ellenség nagy játéka elől meg akar menekülni, ha valóban meg akar szabadulni, és ilyen értelemben kíván munkálkodni a fordulóponthoz közeledő tízezrek szol-gálatában is, annak határozottan kell a Gnózis felé fordulnia és magát átad-nia. Lényét meg kell nyitnia a Hétszellem megszabadító érintésének, annak bősége számára. Akkor a fény minden sejtést meghaladó erővel terjed ki az egész világ fölé, és számtalan embert érint majd meg mélyen a szívében.

„Tudom, hogy halandó vagyok,
s röpke nap csupán a létem.
Mégis, ha a csillagokat
útjukon kísérem,
lábammal a földet többé nem érintem.”

(Hermész Triszmegisztosz)

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,