Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1995-ös évfolyam

1995/4/ A háromdimenziós tudat legyőzése

Pentagram > 1995-ös évfolyam

A TRANSZFIGURÁCIÓ ÁLTALI MEGSZABADULÁS AZ ABSZOLÚTBAN, ISTENBEN, A TELJESSÉG-BEN VALÓ FELOLDÓDÁST JELENTI. MI A TEENDŐ VISZONT, HA A GONDOLKODÁS, AZ ÉRZÉS ÉS A CSELEKVÉS ENNEK ÚTJÁBAN ÁLL?

Világunk háromdimenziós. A modern fizika feltételezi, hogy ezzel párhuzamosan további dimenziók is léteznek, amelyekhez azonban nem férünk hozzá. Egy negye-dik térbeli kiterjedést egyszerűen el sem tudunk képzelni.

Ezzel szemben némi fantáziával elgondolhatunk egy világot, melynek csak két kiterjedése: hossza és szélessége van. Ennek lakói, akik szintén teljesen laposak lennének, háromdimenziós tárgyakkal – mint pl. a kocka – semmit sem tudnának kezdeni, ezeket képtelenek lennének észlelni.

Amikor a háromdimenziós tudat legyőzéséről ejtünk szót, nem egyszerűen egy negyedik dimenzió puszta hozzávételére gondolunk. A transzfigurációs folyamat során magának a dimenzionális képzetalkotásnak és gondolkodásnak kell megszűn-nie.


A TRANSZFIGURÁLÁS RÉSZLETGAZDAGSÁGA

Ami az emberben megkötözött megváltó erőként, transzfiguráló erőelvként szuny-nyad, feloldoztatik és megváltozik, ha a jelölt a megszabadulás útján abba a fázisba lép, amelyben az alapvető gnóziserő a hétszellem hét nézetére hasad. Ezt a folyamatot nevezzük transzfigurációnak. Ez a háromdimenziós tudat legyő-zése.

Mit jelent ez? Nos, a megszabadító tant az ember többé nem saját gondolatve-tületének látja, s így nem külső körvonalaiban veszi fel: sokkal inkább belül-ről észleli azt. Így a tan az ősemlékezetből, az ember legmélyebb lényéből jön elő. Csak nyitott szívvel olvasható.

Ha egy szellemi iskolában a tanulóság abban merül ki, hogy a tanulókat a tannal szembesítik, és az elmélet játssza a főszerepet, akkor feltétlenül helybentopogás és megdermedés jön létre. A tanulók és a tan közötti távolság megszüntetése együtt jár a régi gondolkodási mintákban rögzült tan és életszem-léletektől való megszabadulással. A távolság mindig az egyéni elképzelés és a tényleges valóság meghasonlottsága által keletkezik. Ha a látszat közelebb kerül a valósághoz, akkor számunkra nem létezik többé szétválasztás, felebará-tunkkal szembeni viselkedésünket már nem megkülönböztető és csalárd rögeszmék vezérlik, hanem az aktuális öröklét egysége és tisztasága.

Ahhoz, hogy az Egyetemes Tan az emberek által megnyilvánulhasson, vagyis gya-korlatilag hatékony lehessen, először is az embereknek kell a tant tudatosan felvenniük magukba. A fényképezés szóhasználatával élve a tant kell élesre ál-lítani. Ezáltal a tan bizonyos értelemben megfoghatóvá válik, mintha távcsővel hoznánk közel. A tannal való lélekközeli kapcsolatban második lépésként követ-kezhet aztán a tan megkülönböztető megértése és a tanba történő behatolás, nem a fejjel, hanem a szívvel.

Ez hozza magával a nagy fordulatot a megszabadulás folyamatában. A világról és életről alkotott kép ennek révén teljesen megváltozik és átalakul. Ez a transz-figuráció, az átváltozás.

Nézzük meg mindezt még közelebbről, a megértés, a megélés, a kivívás, valamint a lebonyolítás és az építés szemszögéből.

A megkülönböztető megértés nincs alávetve a régi háromdimenziós gondolkodás-nak és mindenféle fenntartástól mentes. Aki az igazi megértést birtokolja, az a világ szemében bolond. Nem ragaszkodik pillanatnyi látásmódjához, a dialek-tika egyetlen álláspontját sem képviseli. Ezért is számít bolondnak. Olyan, mint egy fa, melyhez valaki így szól: „Kedves fa, te nem tudod, milyen széles és milyen magas vagy –, még a súlyodat sem ismered. Nem tudsz te semmit.Milyen buta vagy!” A fa erre közvetlenül semmit sem válaszol. Csak hosszas hallgatás után mondja: „Igazad van, valóban nem tudok semmit, de fa vagyok.” Az igazán értő ember tehát egyértelműen és világosan a létből indul ki, a szív rózsájá-nak létéből. Állandóan azzal van elfoglalva, hogy az én lépten-nyomon formáló-dó ötleteit és vetületeit éberen elkapja, átvilágítsa és feloszlassa. Folyvást meg kell tagadnia a fej szentségtelen tevékenységét, mely makacsul ráakaszko-dik az emberre, és újra meg újra kinyújtja kezét a jogar után. Ez az ember így teljesen személytelenül arra irányul, hogy lényében rendet teremtsen. Teszi ezt azáltal, hogy a szív rózsája feletti észlelését „kézben tartja”. Ennek révén válik lehetővé az áthatolás a gondolkodástól a semleges megértéshez: az új gondolkodás szerinti felfogáshoz, az igazi lélekmegértéshez.

Ha belül maradsz,
Kezek az ezüstöt – a szíved körül,
Hordják oda, szüntelenül,
Hol világ határát megvonod.
Ha belül maradsz, s közel,
A Holdat bizton feltárhatod.
Csak várj: arany fényözönnel
Burkol be téged új Napod.
Feltárul a rózsa kelyhe,
S hol világok kelnek egybe,
Arcod te is arra fordítod.

A régi gondolkodástól, az ebből fakadó értelmezéstől eloldozva megszabadulhatunk a hamis egyéni megkülönböztetéstől, és képessé válunk az Egyetemes Tan valódi, lényeg szerinti megértésére. Önmagunkra vonatkozó burkától megkönnyebbülve a tan igazi eredetiségében ragyog fel.

A gyakorlati tanulóságban a tényleges megkülönböztető megértés a csendben, az alázatban és az odaadásban mutatkozik meg, s mindez a legmélyebb belátásból születik. A belátásból, hogy a tan már régóta szívünk hústábláiba van vésve – nem énünk által, hanem az isteni kegyelem révén. A valódi megértés megnyilvánul a töretlen készségben, amellyel teljesen nyíltan és félelem nélkül állunk embertársaink elé. Aki őszintén ért, az senkivel sem viselkedik többé „egyénieskedő”, énközpontú módon. Az elválaszthatatlanságban állva ez az ember képes mindent egységbe olvasztani, mivel megkülönböztetőképessége által a tan minden terjedelme feltárul előtte.

A megkülönböztető megértés tehát az elfogulatlan befogadás, feloldás és megváltás, valamint az új lélektervvel megegyező újbóli egybeszerkesztés képessége.

Csakis ilymódon lehet a tan megkülönböztető megértéséhez eljutni. Így fejlődhet ki a tannal való élő kapcsolat és az a képesség, hogy a tant úgyszólván „az élő testben”, önmagunkban kutassuk fel és bontsuk ki. A tan ennek következtében megbonthatatlan egészként, azaz lebontott elemeivel fokozatosan és harmonikusan illeszkedik bele a napi gnosztikus meggondolásba és irányultságba. A tan ilyetén megélése és élése által a küzdelem és a törekvés új, tagoltabb akaratképességben lel társára, s ezáltal a célnak mindig megfelelőbb formában mutatkozhat meg.

Minél jobban sikerül e széleskörű megkülönböztetés, annál nagyobb mélységet és áthatoló képességet kap „megértésünk”, „megélésünk” és „törekvésünk”. A szent és szentelő erők színképe hatalmas dicsőségben árad szét.

A megszabadulás üzenetének kihordása ezen az alapon igazán a Jupiter jegyében mehet végbe, ahogyan Jan van Rijckenborgh Dei Gloria Intacta (Isten dicsősége érintetlen) c. könyvében is le van írva. Mindennek eredménye pedig a világ és az emberiség bűneinek megszüntetésében, a Szaturnuszszakasz központi rendeltetésében fog megmutatkozni.


VISSZA AZ ÚJ KEZDETHEZ

Az élet célja a transzfiguráció általi megszabadulás; ez az abszolútban, Istenben való felmenetelt jelent. A beteljesülés e mértékét énünk mégis állandóan a dolgok őáltala megszabott keretei közé szorítja. Ha az abszolút a cél, akkor ez azt jelenti, hogy elvileg minden ember képes az abszolútban való felmenetelre. Az egyetlen feltétel csupán: az én maradéktalan és fenntartás nélküli elveszejtése.

Küszöb előtt állunk tehát, egy kiút nélküli érzékeny pontnál, ahonnan nincs visszatérés. Ez a gnosztikus iratok oly gyakran idézett talppontja vagy mélypontja, a nullapont.

A természetadta embernek viszont a természetéből adódik, hogy e ponttól viszszariad, és megpróbál kitérni előle. Hogy miért? Mert ez a „holtpont” az én számára a szó legszorosabb értelmében halott pont is, egy idő és tér nélküli hely, ahol dialektikus értelemben vett fejlődésre nincs lehetőség. Ez az örökkévalósághoz vezető kapu.

Ennél a pontnál – ahol az én minden képességével, elképzelésével és tevékenységével zátonyra fut –, itt válik valóra a „visszatérés az új kezdethez”.

Amit itt és most erről elmondunk, az nem elméleti lehetőségek jövőbe vetítése. Önnek csak akarnia kell, s élete bármelyik pillanatában e titokzatos pont közepébe léphet –, teljes énelvesztésben, amelyben a „visszatérés nélküli pont” valóban dicsőséggel teli új kezdetté válik!

E ponton három törvényre kell figyelemmel lenni. Ezek:

1. a teljesség törvénye,
2. a fejlődés törvénye és
3. a testvériség törvénye.

A teljesség törvénye az alap. A teljesség és a tökéletesség ott van, ahol az én nincs. A teljesség az én holtpontjában rejlik. A szellemszikraatom érintésében válik hatásossá; a teljesség fiában, az Atyából megszületve teljesedik be az Új Szövetség törvényeként, mely az új értelemről, új érzésről és új cselekvésről tanúskodik. Ez az új lélek szívrózsában történő születése, az „Ex Deo nascimur”.

Csak az énelvesztés, és az ezáltali megújulás és beteljesülés a mérvadó. A teljesség kizárólag a nullapontban honos, ahol az eggyéválás törvénye uralkodik. Az énről, az egyéniről lekapcsolva válik az egység törvénye élővé. Új tudatáram írja köreit, s emeli fel az embert az új életbe.

Ez nem a jövő, ez nem utópia, hanem időszerű valóság! De csakis abban az esetben, ha Ön következetesen megválik a dialektikus hajszától, ha belsőleg megüresíti magát, és ténylegesen teret enged az új valóságnak.

Az evangélium így Ön által új megnyilvánulási teret kap, mely mentes az egyéni jellegtől, az én értelmezésétől és vetületeitől. Így valósul meg az evangélium Önben és Ön által.

De ez még korántsem minden: a teljesség törvényét az énátadás által követi a növekedés törvénye. Ahhoz, hogy az Atya tökéletessége beáradhasson ebbe a világba, a jelöltnek el kell magát ajándékoznia: „Adjatok és nektek is adatik!” Ez a fokozódó megújulás mágikus képlete.

A megszabadulás útján semmi sem hatásosabb és áldásosabb a teljes odaadásnál. Az istenfiaság teljességében állva az embert mindinkább megragadják a megszabadulás felmérhetetlen egyetemes távlatai. Az énelvesztés felemésztő tüze áthatja az ember egész lényét, és belülről éget. Ez az áldozat tüze, az önfeláldozás tüze: az „In Jesu morimur”!

Csak ha ez az önfeláldozás valóban cselekvő szolgálatkészség lett a mindennapi életben, akkor válhat a testvériség törvénye, a szeretet törvénye tökéletesen hatékonnyá – előtte nem! Csakis a tanuló keresztényleges halála teszi őt méltóvá arra, hogy Isten szeretetét önteremtő értelemben fogadja - hamarabb ez lehetetlen! Csak az én szerinti meghalás emeli őt az életbe: „Per Spiritum Sanctum reviviscimus!”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,