Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1995-ös évfolyam

1995/5/ Az igazságért vívott harc soha nem ér véget

Pentagram > 1995-ös évfolyam

AZ EMBEREK HARCOLNAK. NAP MINT NAP SZAVAKKAL, AZ ÜGYVÉDEK TOLLÁBÓL SZÁRMAZÓ, JÓL BEVÁLT BÍRÓSÁGI OKFEJTÉSEKKEL. VAKBUZGÓ KLUBOKBAN ÉS EGYÉB LOBOGÓK ÁRNYÉKÁ-BAN A VETÉLYTÁRSAK VAGY A REND VÉDŐI ELLEN. ÉS PERSZE A SZÁMTALAN HÁBORÚBAN, MELY SZŰNNI NEM AKARÓ KEGYETLENSÉGGEL LÁNGOL FEL MINDENFELÉ. VAJON MIÉRT?

Korántsem áll emögött mindig az agresszió vágya. Sokkal gyakrabban van szó a saját nézőpontból „jogosnak” vélt dolgok védelmezéséről. Az ilyen harc azonban többszörösen romboló. Nemcsak az áldozatot károsítja ugyanis, hanem a támadót, sőt a perpatvarba belerántott tágabb közösséget is.

Ez a harc a világirodalomban is rendszeresen felbukkan; hol eszményi, hol hiá-bavaló küzdelem formájában, máskor meg kibogozhatatlan helyzetek és bűnök szö-vevényeként. E jelenség igéző erejét példázza többek között Heinrich von Kleist német költő (1777-1811) Kohlhaas Mihály című elbeszélése is, amely a téma örökbecsű példázatának tekinthető.

Kohlhaas lókereskedő, akit egy öntelt nemes becsapott, s akinek ügyét a herce-gi bíróság különböző fondorlatok miatt elutasítja. Hősünk ekkor erőszakhoz folyamodik, mely a nemes elleni önbíráskodásban, sőt az egész tartomány ellen kiterebélyesedő harcban ölt testet. Ezután maga az uralkodó foglalkozik az ügyével, és Kohlhaas végül meg is nyeri a nemes elleni pert. Ezért viszont az életével fizet, mert ugyanakkor lázadás vétségéért halálra ítélik.

Kohlhaas Mihályt terroristának is nevezhetnénk: bosszút állt a társadalmon, mert az az elszenvedett igazságtalanságért nem adott neki elégtételt. Napjaink terroristáinál ehhez még egy idealisztikus mozzanat is társul: az erőszakos cselekmények igazolása.

Nagyrészt tisztán személyes életproblémáikban – melyek őket megélhetési nehézségek elé állítják – általános társadalmi okokat vélnek felfedezni. Valami politikai, gazdasági hatalmi szerveződést, amelyet erőszakos csele-kedetekkel kell felbőszíteni és leleplezni. A megoldást nem önmagukban, hanem a külső társadalmi viszonyok megdöntésében keresik.


A HARC MINT TERMÉSZETI TÖRVÉNY

Amit a Kohlhaas Mihályban egyedi esetként irodalmilag feldolgoztak, valójában mindig hasonló formában megy végbe. E világon a harc létezésünk alaptörvénye. Az erősebb joga nemcsak az állatvilágban érvényesül. Bármely csoport vezetője folyamatos helytállási kényszertől szenved, s erejének állandó bizonyítására van kárhoztatva.

Az emberi test is milyen egyedülálló védelmi rendszer révén tud csak egészsé-ges maradni. Szinte egy hadsereget kell a fenyegető baktériumok és vírusok el-len bevetnie. Szüntelenül egy meghatározott testhőmérsékletről kell gondoskod-nia, és már a normálistól való csekély eltérés, a láz megjelenése is a test betegségéről árulkodik.

Ez az egyszerű példa is azt tanúsítja, hogy a harc nagyon is természetes dolog. Természetlényként – önfenntartásunk érdekében – mindenekelőtt harc által kell helytállnunk. Testiségünk viszonylatában ez önkéntelen is lehet, de az érdekeinket fenyegető ellenféllel szemben rendszerint már tudatosan lépünk fel.

A józan ész parancsa viszont ilyen háttér mellett is a békesség marad és e téren mind az államok, mind az egyének részéről igen erőteljes törekvés figyelhető meg. Nyilvánvaló azonban, hogy az értelmi képességekkel „megáldott” ember mind a mai napig képtelen volt viszálymentes – vagy legalább erőszakmen-tes – világot teremteni. A dialektika alaptörvényét – amelyből a világ gyakor-ta igencsak fájdalmas leckével szolgál, – nem lehet áthágni vagy figyelmen kívül hagyni. Szükségszerű, hogy az ember e kétsarkú világ számtalan ellen-tétpárja között ingázzon anélkül, hogy szilárd pontra lelhetne. A békék és háborúk a vér folyamaként hömpölyögnek végig történelmünkön. E szakadatlan helycserés játékban mi sem bizonyosabb, minthogy a két pólus a jövőben is egymást váltogatja.


HARC A SZABADSÁGÉRT

Ugyanez áll a föld népeinek békeszervezetére, az ENSZ-re is, melyet egyre többször ruháznak fel ellenőrző szerepkörrel, s amely jó ideje szinte remény-telenül próbál véget vetni például az önpusztító balkáni háborúnak. A világ-szervezet erőtlensége bizonyosodik be a történelmi múltban gyökerező, hosszú ideje elfojtott gyűlölettel szemben. E gyűlölet miatt a polgárháborút viselő felek létezésének alapját fenyegető teljes megsemmisülés veszélyéről beszél-hetünk.

A népek közössége egyre világosabban felismeri – és ezért is van annyi kétségbeesett fáradozás a békéért –, amit Jan van Rijckenborgh a Leleplezés című könyvében már 1956-ban közzétett:

„Már benne vagyunk a harmadik világháborúban. Valódi vagy vélt jogai és köte-lességei, vagy túlzott igényei miatt minden népnek és nemzetnek összeütközésbe kell kerülnie más népekkel és nemzetekkel. Hol itt a kezdet, és hol itt a vég? ...Európa számára nemsokára nagy veszély fejlődik ki, mert keletről és délről évszázadokon át tenyésztett vak gyűlölet áradata fenyegeti. A nyugat országai számára eljött a nagy veszély ideje. A nyugatra az ajtóban a halál leselkedik.”

Az igazságért vívott harc a XX. században erősen faji jelleget kapott. A régmúlt századokban ezzel szemben inkább a szociális problémák meghatározó szerepe érvényesült, melyet egy igazságos világ erőszakos megteremtésének eszméje fűtött.

Klasszikus példa erre Spartacus felkelése a Római Birodalom idején. A gladiátorok az előkelő görög családból származó Spartacus vezetésével fellázadtak Róma ellen és kétségbeesett küzdelmet folytattak a világ-hatalommal. A gladiátorok a meghódított tartományok rabszolgáiból kerültek ki, akiknek a római polgárok szórakoztatására vadállatokkal vagy egymással kellett életre, halálra megküzdeniük. A kezdeti jelentős sikerek után azonban a túlerőben lévő római sereg legyőzte a felkelőket.

Az igazságosságért vívott harc újabb mérföldköve a Müntzer Tamás-féle parasztfelkelés volt, amely a reformáció idejére esett.

A teológus Müntzer a francia forradalom elvilágiasított eszméinek előfutá-raként a keresztény üdvtan társadalomformáló hatására helyezte a hangsúlyt. Ezt az új értelmezést Luther ellenfeleként, az ő formális belső egyházi reformtörekvéseivel szemben fogalmazta meg.

Müntzer is elbukott, de eszméi manapság – mindenekelőtt Latin-Amerikában, az úgynevezett felszabadításteológia révén – megelevenedni látszanak. Ez a teo-lógia összeköti a feltámadást a felkelés jogával, a belső láncoktól való eloldozást a külső eredetű félelemtől és elnyomástól való megszabadulással.
Korábban a vallásháborúk hátterében legtöbbször hatalmi és területszerző igények álltak, melyeket vallásos jelszavakkal cifráztak ki. Ezt a törekvést még századunkban is úgynevezett „szent háborúk” meghirdetése és a fegyverek megáldása jelezte.

A XX. században azonban a vallásháborúk helyébe főleg az államideológiák harca lépett. A kérdés az lett, hogy melyik államforma képes biztosítani legjobban polgárainak a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, s a megfelelő érde-kek összehangolásával melyik tud jobb életet nyújtani. Ezen szempontokhoz esz-ményképpé emelt további igények társultak, melyek aztán a valóságban egy pél-dátlan fegyverkezési verseny igazolására szolgáltak, és az atomháború rémét az egész emberiség fölé kiterjesztették.


BELSŐ ÉRETTSÉGHEZ VEZET E A CSALÓDÁS?

A francia forradalom óta az embereknek – akik születésüknél fogva nyilvánvaló-an nagyon eltérő képességekkel és életkörülményekkel rendelkeznek – újra meg újra - igazságosságot ígérnek. Ennek íve egyfelől a szabadság, másrészt az egyenlőség pillére között feszül. Mi más is teremhetne végül az ilyen ígéretek nyomában, mint a csalódás érzése? Végtére is állandóan megtapasztaljuk, hogy a világon az ellentétek törvénye uralkodik. Ez nemcsak a nappalok és éjszakák, illetve az évszakok váltakozásában nyilvánul meg, hanem az emberek életkörül-ményeiben is, melyeket még sohasem sikerült egyensúlyba hozni.

Az ember mégis megkísérli kikényszeríteni azt, amit vágyként magában hordoz, amit itt és most szeretne kielégíteni. Nem saját magát próbálja megváltoztat-ni, hanem a világot akarja önös érdekeihez, önteltsége mércéjéhez igazítani. Szerinte ugyanis kizárólag ez a világ áll énközpontú vágyai teljesülésének útjában. Ezért válhatott világszerte az 1968-as társadalmi megmozdulások jel-szavává, hogy „Rombold le, ami téged tönkretesz!” Egy ilyen küzdelem iránti eltökéltséggel azonban az ember az ószövetség „szemet szemért, fogat fogért” törvénye alá helyezi magát, holott legbensőbb lényében tudja, hogy ha önmaga és környezete szentségtelenségétől meg akar szabadulni, Isten kegyelmére van utalva. Ebben a kegyetlen világban azonban hiányzik az emberből a belátás és a bátorság képessége ahhoz, hogy az újszövetség üdvnyilatkozatára hagyatkozzék, így aztán gyűlölködővé és bosszúállóvá válik.

E harc miatt a világ az isteni igazságossághoz és a szabadság-egyenlőség-testvériség eszményéhez századokon át jottányit sem közeledett. Az ellenállás viszont, amelyet makacsságában és létfenntartási szükségében felhív és megél, az emberiséget fokról fokra tapasztalati érettséghez fogja vezetni. Az okozott és az elszenvedett fájdalom ugyanis tudatossá tesz, sok tapasztalati értékkel gazdagít, és egyszer sok gyümölcsöt fog teremni. Jóllehet a törvény igája alatt természetlényként élünk, de törvényszerűen megjelenik a harc ellenpárja is: vágyakozás a szeretet, az őszinte együttérzés és béketűrés iránt. Ez vezet Jézus, az Úr üdvnyilatkozatának valódi, örömteli megértéséhez, melyszerint:-„Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és ezek mind megadat-nak néktek.” Az ígéret szerint az részesülhet az isteni kegyelemadományokban, akinek ezek már nem üres szavak többé. Az ilyen ember számára a földi igazsá-gosságért vívott harc ekkor véget ért.

×××

(Müntzer Tamás teológusként, politikusként és forradalmárként is jelentős ellenfele volt Luther Mártonnak. Kijelentése szerint csak akkor hallhatjuk meg Isten hangját, ha megnyitjuk magunkat neki. Ez az esemény azonban az ember belső megfordulását kell, hogy jelentse. Egy kereszténynek önmagán és önmagá-ban kell tapasztalnia Isten igéjét és megnyilvánulását.

Müntzer, aki a misztikus Johannes Tauler buzgó tanítványa is volt, azt mondta magáról, hogy sarlót fen egy eljövendő aratási idő számára. Kétségtelenül fel-ismerte az akkori Európában végbemenő nagy változásokat, mondván:

„Aki másoknak igét akar hirdetni, annak mit sem használ, ha egy lopott irattal kószál. Mert ha százezer bibliát falt volna is fel, akkor sem tudna semmi lényegeset mondani Istenről. Egy állat – azaz belsőleg meg nem fordult ember – nem értheti ugyanis, amit Isten lélekben beszél.”)

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,