Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1995-ös évfolyam

1995/6/ Szenvedés, betegség, halál...A törvény igája

Pentagram > 1995-ös évfolyam

A SZENVEDÉS NEMES VALÓSÁGA, TI SZERZETESEK, A KÖVETKEZŐ: SZENVEDÉS MEGSZÜLETNI, MEGÖREGEDNI, SZENVEDÉS A BETEGSÉG S A HALÁL; SZENVEDÉS EGYNEK LENNI AZZAL, AMIT NEM KEDVELÜNK. A SZERETETTŐL VALÓ ELVÁLASZTOTTSÁG: SZENVEDÉS. SZENVEDÉS, HA KÍVÁNSÁGAINK NEM TELJESÜLNEK. SZÓVAL A SZENVEDÉS A RABSÁG ÖT TÁRGYÁHOZ VALÓ KÖTŐDÉS.

A SZENVEDÉS KELETKEZÉSÉNEK NEMES VALÓSÁGA, TI SZERZETESEK, A KÖVETKEZŐ: EZ AZ ÚJRASZÜLETÉSRE HAJSZOLÓ SZOMJÚSÁG, MELYET GYÖNYÖR ÉS VÁGY KÍSÉR, S AMELY HIÁBAVALÓSÁGOKBAN LELI ÖRÖMÉT, VAGYIS: AZ ÉLVEZETEK, A KELETKEZÉS, A LÉTEZÉS ÉS AZ ELMÚLÁS SZOMJÚHOZÁSA.

A SZENVEDÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK NEMES VALÓSÁGA, TI SZERZETESEK, A KÖVETKEZŐ: A FÖLDI VÁGY MARADÉKTALAN FELSZÁMOLÁSA RÉVÉN EME SZOMJ KIOLTÁSA, HAGYNI TOVATŰNNI, LEMONDVÁN ARRÓL, HOGY SZÁMÁRA LAKHELYET NYÚJTSUNK.

(BUDDHA, KR.E. 5. SZ.)

Szenvedés, gond, öregség, betegség és halál – alapvető élettapasztalat, amit egyetlen természet szülte lény sem kerülhet el. Erről az emberiség minden nagy tanítója tanúskodott. A fogékonyak számára azonban emellett mindig megpróbáltak rámutatni az emberiség óriási közös szenvedésére is, mégpedig a kiútnak, a megváltás ösvényének – mint lehetőségnek, s nemkülönben szükségnek – az egyidejű feltárásával. Attól fogva, hogy az isteni erőkkel való visszaélés miatt a tökéletes természetrendből kibukott, az emberiséget tökéletlenség és egyenetlenség kíséri.

A mulandó természetrend legnyilvánvalóbb – jóllehet leginkább figyelmen kívül hagyott – velejárói az ellentét és a körforgás megcáfolhatatlan törvényei. E világ minden dolga viszonylagos és a kétsarkúság jegyében áll. Az élet olykor rövidebb, máskor irdatlanul hosszú ciklusokban hullámzik ide-oda e pólusok között, mint pl. ár és apály, nappal és éj, fény és sötét, háború és béke, egészség és betegség, öröm és szenvedés, múlt és jövő, születés és halál – legyen szó akár egy emberről, akár egy teljes naprendszerről. A dialektikus élettengerben ezek határozzák meg az ismert téridőrendi létvalóságot.

A kérdésre, hogy miért kell ebben a világban élnünk és mindegyre meghalnunk, a Szentírás többek között azt válaszolja: ez a „bűn zsoldja”, vagyis az ember mindezeket saját maga okozza magának. A bűn eredeti jelentése szerint – amely az isteni egységtől való elszakadásban áll – az emberiség mindmáig bűnben és vétekben él, ahogyan arra az eredendő bűn fogalma is utal. Ilyen értelemben eszi az emberlény folyamatosan a „jó és gonosz tudása fájának” gyümölcsét. (I. Mózes 2:17)

Ami az isteni üdvgondolattól idegen, az mulandó és kénytelen bejárni minden földinek az útját, egészen a felbomlásig. Minden megkristályosodás és diszharmónia okozója az önfenntartás ösztöne, a saját akarat, valamint az ebből feltörő vágy, amely a mulandó értékek és jelenségek megtartására irányul. Ezt a rögeszmét és alapvető zavart viszont csak szenvedés és betegség, s legvégül a halál által lehet megszüntetni. Minden szenvedést és halált jogos és létszükségből eredő iránymódosításnak lehet tehát tekinteni, amely hosszú távon az ember halhatatlan lényének megszabadulását célozza. A szenvedés, betegség, szükség és halál értelme így abban áll, hogy az embernek világosan tudtul adja a határokat, s emellett szívében – tudatosan vagy ösztönösen – feltámasztja az élet értelmét firtató kérdést. Csakis a szív ilyetén nyíltságában kezdhet hatni a belátás és az igazi felismerés, vagyis a gnosztikus érintés.


HONNAN JÖHET A GYÓGYULÁS?

Habár egyénileg általában korlátokba ütközik a betegség és a szenvedés személyes okainak kiderítése – kiváltképp ha azok mélyen a mikrokozmikus múltban gyökereznek –, mégis minden szellemileg törekvő embernek tudnia kellene, hogy problémáinak önmagában való felszámolásához kizárólag saját maga juthat el. Napjaink ezoterikus tanokban jártas gyógyászai eközben tapasztalati alapon odáig viszik, hogy minden betegséget, vagy külsőleg megjelenő problémát bizonyos lelki területen található hiányossággal társítanak. Ha ez utóbbiakat nem akarjuk tudatosítani, vagy erre eleve képtelenek vagyunk, akkor ezek mintegy testileg észlelhető „árnyékot” vethetnek. Ilyen vetületek keletkezhetnek például, ha valaki elfojtja személyiségének sötét oldalát. Ez a sötétség mindig ott található, ahol egy életfontosságú, de gyakran nagyon fájdalmas egyéni igazságot vonakodunk felismerni, s így azt kirekesztjük tudatunkból. A betegségek, balesetek vagy egyéb zavarok e tekintetben becsületesebbé teszik az embert, mert külső, testi formában elébe tárják öntudatlan lényének egy részét. Ez a tapasztalat mintegy sorsszerűen kényszeríti az embert a tanulásra és az önmagával való szembenézésre. Egyfelől karmikus kiegyenlítés történik tehát az igazságosság szellemében, másfelől pedig megnyílik a tudatosulás és önmegismerés lehetősége. Némelyek ily módon biztos egyensúlyhoz juthatnak. Ez a gyógyulás azonban nem sarkalatos. Aki tudatosan követi ezt az utat, az egyszer ráébred, hogy a végleges megoldás elérésének esélye ily módon meglepően csekély. Előbb-utóbb betegség és szenvedés éri utol, amelyben aztán megfeneklik az út leszálló ágában.

A szellemi ösvény ott kezdődik, ha a szenvedést gyökerénél ragadjuk meg. Ez pedig mélyebben fekszik mint a karma – mivel ez az első fonák lépés következménye.

Figyelmünket most nem lesz haszontalan az én és a lélek szenvedése közötti különbségre irányítanunk. Az én az élethelyzetek szüntelen változásai alatt nyög. A lélek ezzel szemben az én fogságában szenved. Ebben az értelemben az én szenvedése időleges, hiszen az anyagtest halálával elillan a személyiség, ami pontot tesz az én szenvedésére is. Ez a halál nem töri fel viszont a lélek fogságát. A lélek bezárva marad a bukott mikrokozmoszban, s egy új személyiségre kell várnia, abban a reményben, hogy az majd megszabadítja őt. Arról van tehát szó, hogy megszűnjön és véget érjen a lélek – minden lélek – eonokkal egyidős szenvedése. Ezt pedig nem lehet elérni sem orvosi, sem pszichológiai kezelések, sem éterikus és asztrális diagnózisok által. Ezek a módszerek ugyanis az énhez és nem a lélekhez kapcsolódnak. Csakis a szívben lévő szellemszikraatom jelenti azt a kaput, melyen keresztül a lélek minden szenvedését meg lehet szüntetni. Az egyetemes gyógyír, mely a bukott embert alapvetően meg tudja váltani a szenvedéstől, betegségtől és haláltól – azáltal, hogy helyreállítja az elvesztett kapcsolatot Istennel – nem ebből a világból van. Ez az isteni életterület asztrális fényereje, melyből mindenki részesülhet, aki szíve legmélyéről vágyik lelke üdvére. Ha ere vágyik minden áron, még a földi szenvedés árán is, ahogyan ezt Jézus Urunk történetéből tudjuk. E világosságerő segítségével a mikrokozmosz újból eredeti életterületéhez kapcsolódik, s teljesen új személyiséget kap, amely a szenvedést, a betegséget és a halált egyáltalán nem ismeri, mert isteni asztrális erőkből él és munkálkodik.

Az egyetemes gyógyír ugyanannak az isteni igazságosságnak a kifejezője, mely bosszúálló sorsként sújt minket mindaddig, míg a bukott természet asztrális teréből élünk. Hogy miként tapasztaljuk meg az isteni igazságosságot, az egyedül rajtunk áll. A kérdés az, hogy vele együtt vagy vele szemben megyünk e. Az isteni természet áramával együtt mozogva kegyként éljük meg, azzal szembeszegülve ítéletként.


A SZENVEDÉS MEGTAPASZTALÁSA ÚJ TUDATHOZ VEZETHET

Az életünket végső soron meghatározó isteni igazságosság érzékelése csak akkor válik lehetővé, ha felhagyunk azzal, hogy életünk problémáit a „vak sorsnak” vagy az úgynevezett véletlennek tulajdonítsuk. Csak akkor nyerünk új belátást az élet eredetébe és céljába, ha az ilyesfajta, külső világba irányuló mutogatást beszüntetjük.

A sorssal való perlekedést berekesztvén vége szakadhat az ilyesféle sóhaj- és panaszáradatnak, hogy „Mért pont velem történik mindez? Hát mivel érdemeltem én ezt ki?” A tudatosodás gnosztikus útján világos kép formálódik a „bűnről és bűnhődésről”. Fogságában az ember az eonokkal mérhető múlt terméke; jelenlegi személyisége pedig bizonyos értelemben nem egyéb, mint „megkristályosodott karma”. Ebből a szemszögből nézve az ember számára nincs menekvés az ok-okozat láncolatából. Tudatlansága és önfenntartása révén egyre erősebben irányul saját magára. Ezért az ilyen életben csak kevés karmát lehet feloldani, az újakkal való szaporításnak ellenben semmiféle korlátja nincsen. Ebben az úgyszólván „ószövetségi” állapotban – a régi görögöktől kölcsönzött fordulattal – a karmának Nemezisként, a bosszúálló igazságosság istennőjeként kell fellépnie. Ez a „szemet szemért, fogat fogért” törvénye, mely a kétezer éves kereszténység ellenére még mindig uralja földünket. Mivel az ember nincs tudatában isteni származásának, természetesen azt sem látja, hogy mi lenne számára valóban üdvös és gyümölcsöző. Tudatlanságában ekként vívja önfejű és magányos harcát, szakadatlan viaskodásban a törvénnyel –, s ha még nem nyomta el teljesen a belső hangot, akkor saját magával is. Az elhanyagolhatóan csekély számú szerencsés pillanat mellett mindenekelőtt az élet fájdalmas tapasztalatai adnak esélyt és lehetőséget a továbblépésre, vagyis a tudatossá válásra és az igazi belátás elnyerésére. Gusztáv Meyrink a következőket mondja:

„A szenvedés a leggyorsabb ló, mely a tökélyhez visz.”

Jakob Böhme fogalmazásában:

„A szenvedés Isten pörölye.”

Nemcsak a bánatból, szenvedésből, betegségből és halálból font sors létezik azonban. A karma magában rejti annak lehetőségét is, hogy az ember megtalálja és járja az üdv, a szabadulás útját. Aki él ezzel az eshetőséggel, az mindjobban megnyitja magát a tisztító erőknek, s egyre inkább elkerüli az újabb karmikus kötődések okát. Ha önérvényesítési ösztönünk alábbhagy, s a belső szabadság utáni vágyunk növekszik, akkor megnyílik előttünk a gnosztikus ösvény. Olyan új életvitel kerül a középpontba, melyben a szenvedést – mint a régi természet tartozékát – elfogadjuk ugyan, de már következetesen egy új lelkesültség fejlesztésén is munkálkodunk. Az élet ilyen alapvető megfordítása nyomán a szabadulás minden emberszívben alakot ölthet.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,