Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1996-os évfolyam

1996/3/ A buddhizmus fő irányzatai

Pentagram > 1996-os évfolyam

EGY SZELLEMI ÚT CSAK AKKOR MEGSZABADÍTÓ, HA AZ ISMERET, HIT ÉS CSELEKEDET HÁROMSZÖGE EGYIDEJŰLEG ÉS TÉNYLEGESEN A SZELLEMI VILÁG ERŐIBŐL ÉS TÖRVÉNYEIBŐL ÉPÜL.

Előbb-utóbb minden vallás elért egy ponthoz, ahol ez a háromszög széthasadt, és emiatt fokozatosan eltávolodott eredetétől. Így történt ez a buddhizmussal is.

Buddha halála után egy olyan áramlat alakult ki, mely túlságosan az ismeretre helyezte a hangsúlyt. Ezáltal a múlhatatlan iránti nyitott gondolkodás idővel spekulatív filozófiává fajult.


THERAVADA-BUDDHIZMUS: ISMERET

A Theravada-buddhizmus a Hinayana-buddhizmus egy fajtája. Déli-buddhizmus néven is emlegetik, mivel főként a déli országokban – Ceylonon, Thaiföldön, Laoszban – terjedt el. Fő törekvése annak logikus bizonyítása, amit Buddha valóban tanított is, hogy a személyiség az anyag forgatagának ideiglenes összegyülemlése, és a reinkarnáció is csak e futólagos anyagösszpontosulás láncolata, melyet az ok-okozat törvénye tart össze.

Buddha tanítása szerint „lélek” – mint az énszemélyiség múlhatatlan része és az inkarnációk során megmaradó elem – nem létezik.

Követői azonban túlléptek ezen, s azt is kétségbe vonták, hogy létezne valami örök, amely összekapcsolódik a személyiséggel és az inkarnáció-láncolattal (anélkül, persze, hogy azonos lenne velük), és amely egy örök személyiség-énnek, a reinkarnációs lánc egy örök tényezőjének az illúzióját kelthetné. Buddha kijelentését, mely szerint „az én nem az önvaló”, úgy értelmezték, hogy az én eltűnésével semmi más sem marad. A Theravada-buddhizmus ezt megszabadulásként, minden valóság kioltásaként értékeli. Ekkor viszont mit jelentene Buddha következő kijelentése: „Szerzetesek, mivel létezik az, ami nem született és nem keletkezett, amit nem csináltak s ami nem alkotó tevékenységből ered; ezért felismerhető ennek az eltűnése a születettből, a csináltból, az alkotás útján létrejöttből.”

Nem az következik-e ebből, hogy Buddha szerint: Az én nem az igazi önvaló, mert ami mulandó, az valótlan. Csakis a múlhatatlan a valódi, amit fogalmainkkal nem lehet ugyan megragadni, viszont ami ettől még létezik mint Buddha-állapot vagy nirvána.

Buddha nem azért tartózkodik ennek a határozottabb körülírásától, mintha nem létezne, hanem mert fogalmi meghatározás helyett csakis a megtapasztalás útján közelíthető meg. A tanulónak az út bizonyos szakaszán szükségszerűen fel kell adnia minden képzetet és fogalmat, hogy ennek a kifejezhetetlennek a megtapasztalásához eljuthasson.
Egy jelkép nem maga a valóság, és nem is a cél. Az ösvény bizonyos pontján Buddha követőinek is el kell hagyniuk minden elképzelést és fogalmat, mert csakis ezáltal tapasztalhatják meg a kimondhatatlant. Ha viszont valaki mégis ilyen tapasztalatokról akar beszélni, első közelítés gyanánt természetesen szabad jelképeket alkalmaznia. Az „igazi önvaló” is eme jelképek egyike. A tapasztaláshoz vezető út pedig mindaddig nincs eltorlaszolva, amíg világosan látjuk, hogy nem a fogalmon, hanem éppen a szimbólumon, a valóságra utaló jelen keresztül ragadhatjuk meg a valóságot.


MAHAYANA-BUDDHIZMUS: MEGVÁLTÁS

Buddha halála után már 100 évvel kialakult a hívőknek az a serege, amely a hit nézetét, a misztikus nézetet hangsúlyozta – szemben azzal az irányzattal, amely a megszabadító utat mindenekelőtt a szigorú szerzetesi szabályokhoz kapcsolódó ismerettel azonosította.
Jogosan vagy sem, tudással hencegőknek és elkülönülteknek nevezték az ismeretre törekvőket. A buddhizmus ismereteket kereső formáját megvetően „Hinayánának”, „Kis szekérnek” nevezték, hiszen ilymódon a megváltást csak kevesek számára vélték elérhetőnek. Ezzel a „Mahayánát”, a „Nagy szekeret” állították szembe, amelyet akár északi buddhizmusnak is mondhatnánk, mivel elsősorban Ázsia északabbra fekvő országaiban vert gyökeret.
Míg a Hinayánában a belső ismereti munkát tekintették a megszabadulás fő feltételének, a Mahayana-buddhizmus a megváltó gondolatokat helyezi előtérbe, és annak lehetőségét, hogy a Buddhában mint megváltóban való hit által elérhető a megszabadulás. Az út e válfajánál nagy szerepet játszik a szeretet, az odaadás és a tisztelet, mondván, hogy e tulajdonságokat – a Hinayana szigorú ismeretútjával ellentétben – sokan képesek megérlelni. (Innen a „Nagy szekér” elnevezés.)

Buddha ezt mondta halála előtt: „A személyem nem számít, csak a tan”. A Mahayana-buddhizmusban viszont Buddha személye is számított, nem csak földi, hanem megváltói, és végül kozmikus dimenziójában is.

A Mahayana-buddhizmus széles keretek között látja a világtörténelmet: szerinte hosszabb időközönként eljön egy nagy világmegváltó, és mellette sok kis megváltó is tevékenykedik. Ezek az úgynevezett Bodhiszattvák, akik a hívőket segítik a megszabadulás útján. A Mahayana-buddhizmusnál láthatóan túl erős hangsúlyt kapott a megváltóban való hit nézete, pedig a valóban megszabadító út egyformán magában foglalja a megváltó erejének való hívő odaadást, az ismeret által ezen erő alapján véghezvitt belső munkát és a vele járó új életvitelt, valamint a régi élet ezen erőben kieszközölt transzmutációját.
A Mahayana-buddhizmusban tehát a szív múlhatatlan iránti megnyílása gyakran a Buddhák és Bodhiszattvák általi megváltásba vetett passzív hitté erőtlenedett. A megszabadító háromszög így széthasadt. Mindez természetesen nem zárja ki, hogy időnként a Mahayana és Hinayana buddhizmusban egyaránt felelevenedjenek olyan áramlatok, melyekben az eredeti háromszöget változatlanul életre keltik és ténylegesen megvalósítják.


VAJRAYANA-BUDDHIZMUS: A „GYÉMÁNT-SZEKÉR”

A buddhizmusban kezdettől fogva meglévő gyakorlati-mágikus elemek szintén továbbfejlődtek, majd végül önállósodtak. Ez a mágikus forma leginkább a tibeti Vajrayana-buddhizmusban található meg. Szembetűnő a párhuzam a középkor európai alkimistáival: ezek legtöbbje rítusok és mágikus gyakorlatok segítségével akart aranyat előállítani, halhatatlanságot nyerni, vagy emberek és szellemek fölötti hatalomhoz jutni. Csak nagyon kevesen tekintették a mágiát és a szertartást olyan eszköznek, amely pusztán a hit megszabadító erejének és az ismeretnek a megszilárdítását szolgálja.
Épp ily gyakran a tibeti buddhizmusban is arra használták és használják a rituális légző, koncentrációs és meditációs technikákat, hogy a csakrákat kívülről felébresszék és átpolarizálják. Törekvésük az új tudat elnyerésére irányul; ha azonban mindez a múlhatatlannal való kapcsolat nélkül történik, akkor az ember nem juthat messzebbre a mulandó világ finomanyagi területeinél. Hiszen Buddha is megmondta: „Az istenek világa, a finomanyagi világ sem az én önvalóm. A ceremóniákhoz és rítusokhoz való ragaszkodást le kell győzni.”
Végül, mindenekőtt Japánban alakult ki a Zen-buddhizmus, amely szintén nagy befolyást gyakorolt a Nyugatra.

Elmondhatjuk tehát, hogy a Tan Buddhánál még egységes volt, és úgy zubogott, mint egy tiszta hegyipatak. Az idő múlásával aztán mellékágakat vájt magának, elszivárgott vagy óriási állóvízzé terebélyesedett.
Az álló tó vize is képes azonban megtermékenyíteni a földeket. Hasonlóképpen a szánalom és a béketűrés – még ha a múló világban élő földi ember tulajdonságaként is – a buddhizmus értékei, melyek az egész emberiség számára óriási jelentőségűek.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,