Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1996-os évfolyam

1996/4/ A halhatatlan lélek tudatos megtapasztalásához vezető út

Pentagram > 1996-os évfolyam

MINDEN KORNAK MEGVAN A SAJÁT KORSZELLEME. AZ EMBERI TUDAT EHHEZ AZ URALKODÓ TUDATHOZ VAN LÁNCOLVA, ÉS MEGTAPASZTALJA AZ EBBŐL SZÁRMAZÓ KORLÁTOKAT ÉS TÉVUTAKAT, MELYEK AKADÁLYOZZÁK ISTEN MŰVÉNEK VALÓDI MEGISMERÉSÉT. A FÖLDI ÉLET MOST A VÍZÖNTŐ JEGYÉBE LÉP, MELYBEN EGY ALAPVETŐ ÁTALAKULÁS FEJLŐDIK KI, ÉS AMELY AZ EMBERISÉGET DÖNTŐ VÁLASZTÁS ELÉ ÁLLÍTJA.

A Halak jegye még rányomja bélyegét a gondolkodásra, az érzésre és az életmegnyilvánulásokra. Az egyéniesedés ebben a korszakban hágott ugyanis csúcspontjára. Ezt megelőzően az „én vagyok”, az abszolút öntudat tömeges megélése nem volt lehetséges. Nos, a huszadik század végén már nincs szükség tekintélyekre és filozófiai eszmékre ahhoz, hogy az ember saját önvalójának tudatára ébredhessen. Az óriás felébredt évezredes álmából, és elméjének szeme megnyílott. Megtanulta a környező világot különálló kozmosznak tekinteni, melynek mechanikus törvényeit kénye-kedve szerint manipulálhatja. Épp ezért sem Istentől, sem ördögtől nem fél többé. Csak saját belső üressége kelt benne rettegést. Így közeledik tapasztalatainak határához, és felmerül benne a kérdés: „Tud-e az ember Isten nélkül élni? Képes-e oly kifinomult értelmét szíve trónjára ültetni?” Számtalan ember próbálta már meg ezt – és milliók próbálják mind a mai napig! A belső űr azonban megmaradt, mert azt csak az élő, halhatatlan lélek töltheti ki, melyet viszont még az ész falai fognak körül. Az anyaghoz kötött gondolkodás a modern emberben mélyen gyökerezik.

Aki azonban az igazságot keresi, azt lénye legmélyéig megérintik. Ettől legott megnyugszik; de mihelyst a régi élet újra jelentkezik, a feszültségek újfent visszatérnek.

A saját lényünkből és a kívülről jövő asztrális befolyások mellett ismételten feszültségek támadnak az értelem és a nyugalomra vágyó szív között. Pedig az értelemnek kellene annak a helynek lennie, ahol az isteni bölcsesség, a Gnózis és az ember találkozik egymással – de a számító gondolkodás, az „ésszerűség” rendre meghiúsítja ezt a találkozást.

Elfojtott vágyak, gátlások, hiúság, félelmek és energiafecsérlés az ára annak, ha törekvéseit az ember erre a világra összpontosítja. Ugyanakkor ezek azok a fékező tényezők és akadályok, melyeket saját maga teremt megszabadulásának útjában – a világba való belemerülés pillanataiban, melyek Isten megtagadásából keletkeznek.

Aki lélekmegújulásra törekszik, annak nem szabad az ellentétek játékába belemenni, mert ez visszavonhatatlanul két ellentétes tudatforma közötti újabb szembenálláshoz vezet. Ebben a küzdelemben épp azok az erők szenvednek kárt, melyek a tudatot megtisztíthatnák.

Hogyan kerülheti el az ember az ilyen konfliktust? Úgy, hogy a fejszét önmagában ennek a harcnak a gyökerére veti. Ez a következő megfontolást igényli: Hol állok én, melyik urat szolgálom? Még mindig a régi természetem hajt és vezet, vagy itt van már egy másik tudat csírája is, mely túlvezet személyiségem korlátain?

Nos, felmerülhet a kérdés, hogy vajon minden kívánt pillanatban lehetséges-e az én határain kívülre helyezkedni. Ki az, aki állandó harmóniában van ennek az útnak a követelményeivel? Ki áll mindig a belső csendben, amely a lélek vezetésének megtapasztalásához szükséges?
A dialektikában vannak olyan helyzetek, melyek során az embert alaposan próbára teszik. Ezek a helyzetek egyértelmű, biztos irányulást, határozottságot, tudatos döntést követelnek. Van-e hát segítség, amellyel a teljes személyiség határait át lehet törni, és amely olyan új távlatokat kínál, melyek nem torpannak meg az én korlátainál?


TUDAT ÉS LELKIISMERET

Igen, van ilyen segítség. Minden embernek van bizonyos mértékű belső ismerete, melyet „lelkiismeretnek” is neveznek. Ez az az alap, amelyen az eredeti isteni lélek az alantas ént megszólítja. A lelkiismeret irányt ad, megfontolásra és kiigazításra ösztönöz, és ha kell, megálljt parancsol. Egyben ez az a képesség, amellyel a gondolkodásban, érzésben és cselekvésben meg lehet húzni a jó és gonosz közötti határt. Aki a lélekmegújulás útját akarja járni, az a belső hangot egészen tudatosan fogja észlelni, és hallgatni is tud rá!


„EGYÉNI BÖLCSESSÉG”

A lelkiismereten kívül azonban van még egy másfajta ismeret is, mely az örökletes tényezők, nevelés és politika, társadalmi és vallási befolyások eredménye. Ebből az „ismeretből” kiindulva tanulta meg az ember megítélni az isteni szeretetet és bölcsességet. Ez az „egyéni bölcsesség” az ember aurikus lényében – felettes énjében – telepedett meg. Az embert uraló elképzelésekből épül fel, melyekre önkéntelenül reagál. Ez egy szerzett és túlbecsült ismeret, amely arra törekszik, hogy az eredeti lélek bölcsességét túlszárnyalja. Ezért mondja János első levele (4:1), hogy nem szabad minden léleknek hinni, hanem meg kell próbálni, hogy Istentől való-e!

A rossz lelkiismeret azt az érzést keltheti az emberben, hogy nem méltó a megszabadulás útját járni. Az ilyen érzés azonban az énből fakad, a földi természetből, mely az embert vissza akarja téríteni öntudatlan önszeretetéhez és önsajnálatához, hogy ily módon az én megőrizhesse önmagát.
Aki ezt belátja, és nem magát, hanem Istent, a Gnózist szereti, és belső figyelmét a „lélek hangjára” irányítja, az nyugalomra lel. Látja és tapasztalja, hogy minden akadály elhárul az útjából, mihelyt elegendő hajlandósága van a megszabadító út bejárásához. Annak következtében, hogy az énközpontú tudatot nem táplálja tovább, a törekvő kereső életének hangsúlya áthelyeződik. Egyre inkább megtapasztalja, hogy léteznie kell egy másik tudatnak, amely megszabadítja a születés és halál körforgásától. E tudatra való törekvése a transzmutáció és a transzfiguráció rejtélye elé állítja.


AZ ALAPVETŐ MEGVÁLTOZÁS MINT A TRANSZFIGURÁCIÓ ELŐKÉSZÍTÉSE

Mit kell tennünk ahhoz, hogy kétszer születettek lehessünk? Az embernek nem kell az állatok módjára egy öntudatlan magatartásminta szerint élni, hiszen tudatában lehet saját viselkedésének. Ez a képessége meghatározza döntését a gondolkodásban, érzésben és cselekedetben. Ahhoz, hogy új tudatra ébredjünk, elengedhetetlenül szükséges, hogy a saját magunkkal való szembesülés elől ne térjünk ki, hanem azt forradalmi önvizsgálatra váltsuk. Ily módon végül kifejlődik az eredeti, tökéletes ember képe. Ez a kép olyan mértékben erősödik, amilyen mértékben az önvizsgálat előre haladtával az én érdekei háttérbe szorulnak, illetve amilyen mértékben a belátás növekszik. E nélkül a belátás nélkül az új lélek fejlődése csak illúzió marad. És ha a halhatatlan lélek nem növekszik, akkor a Szellemet sem kaphatja meg, és nem léphet be a transzfiguráció folyamatába se.

A mondottak alapján a Gnózis fényének az emberi rendszer minden egyes atomjáig el kell tudni hatolnia. A transzfigurációnak nem szabad egy homályos, misztikus elképzelés szintjén megrekednie, hanem a tudat segítségével a mélyére kell hatolni, és fel kell dolgozni. Az anyagi ember biológiai testének minden atomjával fogva tartja az égi embert. Ezért kell a dialektikus látszatalaknak – a földi embernek – először egy olyan szintig felemelkednie, amelyen a lélekember kifejlődhet és később Isten szellemével összeolvadhat. Ahhoz, hogy ezt a pontot elérhessük, az új életvitel az az elengedhetetlen alap, melyen építkezni kell. Ez a követelmény érthető. Ezért kezdődik a megszabadító út is többnyire az alapvető életkörülmények megváltoztatásával. De vigyázat! Mint már említettük, az életkörülmények megváltoztatása még nem transzfiguráció! Az ember elköltözhet, másik foglalkozást választhat, új táplálkozásra és ruhaviseletre térhet, és rengeteg egyebet mívelhet, ezekkel azonban korántsem változtatja meg élete alapját. Hogy miért nem? Mert régi természetének vágyai és sóvárgásai még túlságosan mélyen vannak belevésődve, még túl nagy részét képezik a kereső vérének. Ezek még újra és újra a régi irányba hajszolják. Az életvitelében történő változtatás inkább csak egy eszményi vágyból, a tudat illúziójából fakad. Az életvitel ekkor csak külsőleg változik meg, hisz még nincs tudatos új lélek, amely a vezetést átvehetné.
Sokak tudatát még énközpontú tulajdonságok zárják el, melyek el akarják vonni a lelket a felépülés és megszabadulás folyamatától. Aki fenntartások nélkül a gnosztikus fényben áll, és magába olvasztja, hogy megtisztuljon, az megtapasztalja a nagy segítséget, mely minden komoly igazságkeresőnek rendelkezésére áll. Amit esetleg félreértésből azelőtt kirótt követelésnek tartott, az most magától értetődő dolog lesz számára. Önmagunk átadása nélkül sohasem fogjuk megtalálni az új lelket.
Megszabadulva az ellenkezést szító gondolatoktól, érzelmektől és cselekedetektől és az ezekből származó, embertársainkkal és a világgal való összetűzésektől, finom ösztönzésként tapasztalunk meg valamit az új tudatból, amely saját tudatunkat felülmúlja: ez pedig a mindenségtudat. Közeleg a transzfiguráció nagy ígéretének beteljesülése.


AZ ÚJ LÉLEK TUDATÁNAK JELE

Minden kornak megvannak a maga jellemző akadályai a törekvő lélek számára, ugyanakkor mindig vannak nagy lehetőségek is, melyek a lelket megszabaduláshoz vezethetik. Rózsakereszt Keresztély alkémiai mennyegzőjében is leengedték a megmentő kötelet az Istentől elválasztottság sötét aknájába. Így hív szüntelenül a Szent Hétszellem. A kereső ember szívében lévő rózsát megérinti, és ő azok keresésére indul, akik arra hivatottak, hogy koruk nyelvén kihirdessék az Egyetemes Tant. A magát önként az isteni szeretettörvényhez kötő, elhívott kereső átadja magát annak a folyamatnak, melyben az énje visszavonul a halhatatlan lélek javára. Ezt a folyamatot a Golgotára vezető rózsakeresztútnak nevezik. Kezdetben az elhivatott útja saját lényének megtisztításából és előkészítéséből áll, később azonban, amikor az új lélek már hat, elkötelezi magát embertársai szolgálatára, hogy őket is megmentse a haláltól.

Ha egyszer a lélek egyesült a szellemmel, akkor már csak ezen a magas rezgésfokon képes élni és hatni. Ezért aki egyszer ezt a szintet elérte, tudatosan és következetesen távol tarja magát a kritikától, önzéstől és az önérvényesítésre való törekvéstől. Érzelmek nélkül, anyagi és intellektuális kívánságoktól mentesen él. Ez az életvitel nem esik nehezére, hiszen teljesen a Gnózisra irányul, és minden lélegzetvételével is a Gnózisból él. Jézus nyomdokát követi, aki a Krisztus volt. Életcélja és életútja egy és ugyanaz lett: az isteni lélek megszabadítása az anyag láncaitól.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,