Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1996-os évfolyam

1996/4/ Az élet értelmének keresése

Pentagram > 1996-os évfolyam

A „MI A TUDAT?” CÍMŰ CIKKBŐL KIDERÜL, HOGY A TUDAT FOLYTON A TÉNYEK NYOMÁBAN KULLOG. AZ EMBER OLYKOR EGYÁLTALÁN NINCS TUDATÁBAN CSELEKEDETEINEK ÉS AZOK KÖVETKEZMÉNYÉNEK. A JÉKÁRÓL SZÓLÓ ALÁBBI TÖRTÉNETBEN EGY ILYEN „ÖNTUDATLAN CSELEKEDETRŐL” KAPUNK TISZTA KÉPET EGY ŐSRÉGI TURKESZTÁNI ELBESZÉLÉS ALAPJÁN.

Jéka, egy dúsgazdag földbirtokos, sikeres életútja vége felé ráébredt, hogy élete valójában értelmetlen. Elhatározta hát, hogy annak az erőnek és képességnek a keresésére indul, amellyel a helyes módon szolgálhatja embertársait. Magas rangjáról lemondva koldusként vonult ki a világba.
Évek múltán rátalált egy szegényes kolostorra a sivatag közepén, ahol egy tanító lakott a tanítványaival. Taptuk, a vak mester végigtapintotta a koldus arcát, és kilátásba helyezte neki az igazságot. „Ez az igazság, gyermekem, napról napra közelebb kerül majd hozzád. Pillanatnyilag azonban semmi mást nem tudok felajánlani számodra, csak a belső udvar tisztántartását. Hétszer söpörd fel naponta!”

Jéka hálásan fogadta a feladatot, és nagy buzgalommal seperte a belső udvart, napjában hétszer. Minden nap látta a vak Taptukot, amint felesége karján, tanítványai kíséretében ahhoz az épülethez vonult, ahol oktatott.
Így telt el egy esztendő. Jéka megszokta és tökéletesen végezte munkáját, bár néha kissé lehangolta a folytonos sepregetés. Ám egy éjjel erre a gondolatra ébredt: „A mester alázatosságra akar tanítani!” Másnap újra örömmel látott hát munkához. És lám, énekelni kezdett, s míg szorgosan sepregetett, a dallamok és szavak szinte maguktól szálltak fel belőle.

Évek teltek el így, és Jéka lassanként újra eltanácstalanodott. Nap mint nap végig kellett néznie, ahogy a mester mosolyogva elvonul mellette tanítványival, akik még egyetlenegyszer sem néztek rá, és még egyetlen szót sem váltottak vele.

Tizenöt évi hűséges munka után aztán egy éjszaka Jéka elhatározta, hogy elmegy. Kiábrándultságában úgy érezte, hogy cserbenhagyták.
Az első nap a sivatagban örömmel telt meg a szíve: „Szabad vagyok, és azt teszem, amit akarok!”

A második napon azonban megéhezett és megszomjazott. Harmadnapra pedig annyira legyengült, hogy a fejét egy sziklára hajtva csendesen megbékélt a közelgő halál gondolatával.

De amint lefeküdt, sátrakat pillantott meg a távolban. Egy hatalmas tábort, színes sátrakkal, melyek fölött tűzrakások füstje gomolygott. Utolsó erejével vonszolni kezdte magát, mígnem egy óriási kerek sátorhoz ért, amelyben tarkabarka társaság ült a roskadásig rakott asztal körül. Jékát szívesen fogadták, annyit ehetett és ihatott, amennyi csak belefért. Amikor végre jóllakott, megkérdezte, honnan származik a sok pompás étel és ital. A következő választ kapta: „Egy hang vezetett bennünket ide, a Föld legszebb helyére! A szél minden nap egy ismeretlen szerzetes énekét hozza, mi pedig hallgatjuk, és együtt énekeljük vele. És ugyanabban a pillanatban megjelennek a legfinomabb ételek, pont olyanok, amelyeket az előbb magad is kóstolhattál.”
Jéka megkérte őket, hogy tanítanák már meg neki is ezt a csodálatos éneket, nehogy éhen kelljen halnia, amíg a sivatagban tévelyeg. Ekkor elénekelték neki...

Ugyanazokat a dallamokat hallotta viszont, melyeket ő maga énekelt a belső udvar sepregetése közben. Felismerte a szavakat, melyek egykor saját ajkáról származtak, és a zenét, mely a szívéből fakadt... És az elhagyatottság érzése tüstént elillant!

Szégyenkezve gondolt Taptuk óriási bölcsességére, aki szeretett fiaként oktatta. És ő, Jéka, ezt észre sem vette!

Gyorsan elbúcsúzott a sátorlakóktól, és útra kelt, hogy visszatérjen a kolostorba. Éjfél körül meg is érkezett, de a kaput zárva találta. Zörgetésére Taptuk felesége jelent meg, és gyengéden így szólt: „Jéka, hát újra itt vagy? Nem tudom, hogy Taptuk megint fel fog-e venni közénk. Távozásod tanácstalanná tette. ‘Mekkora csapás – mondta –, hogy legszeretettebb fiam itt hagyott! Mi értelme most már az életemnek?’ Én azonban beengedlek. Feküdj le a porba a belső udvaron, és várj, míg reggel erre jön a mester! Megérint majd a lábával. Ha azt kérdi: ‘Ki ez az ember?’, akkor örökre távoznod kell. Ha viszont így szól: ‘Ez a mi jóságos Jékánk?’, akkor tudhatod, hogy ismét befogadott.”

És Jéka lefeküdt a porba. Reggel, amint meglátta Taptukot feleségével karonfogva közeledni, behunyta szemét, és várt. Egy láb gyengéd érintését érezte, majd egy hangot hallott felcsendülni: „Ez a mi jóságos Jékánk?”
Boldogan emelkedett fel a porból. Seprűjéhez sietett, és tovább seperte a belső udvart, napjában hétszer, míg csak meg nem halt.

Testét befogadta a por, melyet oly hosszú ideig sepert. Énekei azonban ünnepelve szállnak fel, éltetvén mindazokat, akik ezt a táplálékot keresik.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,