Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1997-es évfolyam

1997/1/ Erő a szabad választáshoz

Pentagram > 1997-es évfolyam

GUSTAV MEYRINK FOGALMAZTA MEG EGYSZER EGYIK REGÉNYÉBEN AZT A MÉLY ÉRTELMŰ MONDATOT, HOGY „A JELEN SEMMI MÁS, MINT MINDEN MÚLT ÖSSZEGÉNEK EGY PILLANATBELI ESZMÉLÉSE”.

Amíg a tér és az idő határain belül mozgunk, minden egyes döntésünkkel egy okot keltünk életre, mely hatással van a jövőre. Ezek a döntések tartanak bennünket fogva a haláltermészetben. Karmikus múltunk döntő befolyást gyakorol mindenre, amit életünkben vonzunk vagy taszítunk. Bármihez kezdünk vagy bárhogyan határozunk is, mindig a múlt az, mely a jelenben feszültség-térként hatva befolyásolja döntéseinket.

Mihelyst „énként” tapasztaljuk magunkat, érezzük ennek az énnek a szükségleteit, problémáit és félelmeit is. Mindezek egy bizonyos cselekvésláncra kényszerítenek bennünket. Aligha van tehát szabad választásunk, vagy legalábbis a választási lehetőségek tartománya igen korlátozott. Vagy pozitívan vagy negatívan, de mindig reagálunk valamilyen módon környezetünk impulzusaira. Az ellentétek világában élünk, és alapjában véve mindig csak két pólus közötti választásra van lehetőségünk. Többnyire azonban még ez is előre meg van határozva, egyrészt mert a természettörvények így szabályozzák, másrészt mert döntéseinket hajlamaink és képességeink alapján hozzuk.

A túlvilág – a földi finomanyagi szférák – sok hatalmasságának is az az érdeke, hogy különféle hajlamokat erősítsen bennünk, azzal a céllal, hogy az ő érdekeit szolgáljuk. Döntéseinket tehát ezek is befolyásolják, mégpedig az érzelmeket, gondolatokat és cselekedeteket illetően. Ebből a szemszögből nézve tehát a szabad választás csak illúzió. Legfeljebb arra van lehetőség, hogy az ember okos és felelősségtudattól áthatott döntést hozzon.
Ahhoz, hogy szabadon választhassunk, meg kellene tehát tudnunk szabadulni minden befolyástól, hajlamtól és adottságtól. Úgyszólván minden egyes bennünket meghatározó tényezőn felül kellene tudnunk emelkedni, és semleges álláspontra kellene helyezkednünk. Ezen kívül képesnek kellene lennünk egy magasabb értelemből kiindulni, amely ugyancsak mentes lenne az összes ilyen befolyástól.

De vajon elérhetjük-e alantas természetünk elnyomása révén, hogy csak az maradjon felszínen, ami megfelel a „tökéletes emberről” alkotott elképzelésünknek? Attól eltekintve, hogy egy ilyesfajta életvitel sok fájdalommal és nélkülözéssel járna, egy ilyen állapot biztosan nem lenne tartós. Legkésőbb akkor foszlana szét, amikor akaratunk kimerül. Egy ilyen életvitel ezenkívül óriási önámítás lenne. Amit ugyanis ilyesfajta önkényszerítéssel érünk el, az egészen biztosan nem az isteni értelemben vett magasabb világ, hanem csupán a haláltermészet úgynevezett magasabb szférája. Így tehát továbbra is a dialektikus határokon belül mozgunk, és az úgynevezett „magasabbat” oly biztonsággal követi majd az „alantasabb”, miként a nappalt az éjszaka.


A MAGASABB VILÁG A HALÁLTERMÉSZETEN KÍVÜL ÉRHETŐ EL?

Beszéltünk már a vonzás és taszítás képességéről, de minden emberben rejlik még egy harmadik reagálási lehetőség is, amely azonban többnyire szunnyadó, latens állapotban van. Ez a semlegesség képessége. Mármost éppenséggel lehetséges, hogy belső erőfeszítés segítségével maradjunk egy időre semlegesek bizonyos polaritásokkal szemben. Itt azonban nem erre a természet szerinti semlegességre gondolunk. Mert a fent említett esetben csupán egy mesterségesen létrehozott, korlátozott állapotról van szó, melyet akarati irányultság alapján értünk el. Aztán előbb vagy utóbb észrevétlenül újra hatalmukba kerítenek bennünket a polaritások, még ha befolyásuk egészen más „álarcban” mutatkozik is.
Valódi semlegesség csak egy olyan magasabb erő segítségével érhető el, melynek nincs megfelelője az ellentétek világában.
Az ebben az erőben való részesülést azonban nem lehet megtanulni vagy begyakorolni. Ezt nem lehet akarattal kikényszeríteni, és puszta érzelmi vagy értelmi irányultsággal sem vagyunk képesek magunkat az igazi semlegesség állapotába emelni.
E semleges, földöntúli erőben való részesülést ajándékba kaphatjuk, ha az ellentétek világában szerzett számtalan élettapasztalat révén éretté váltunk rá. Ha felismertük, hogy a születés, virágzás és hanyatlás dialektikus, mulandó világa sohasem lehet létezésünk célja.
Mintegy kábulatból ocsúdva kitisztul számunkra a két természetrend létére vonatkozó felismerés. Ráeszmélünk, hogy léteznie kell még egy másik életrendnek is, az örök lét rendjének, mely teljesen kívül áll az ellentétek eme világán, és mégis áthatja ezt. És amikor e felismeréstől hajtva egyszer valóban megállunk, valóban felhagyunk a földi javak, a tekintély és hatalom utáni hajszánkkal és e világ megjavítására valamint a látszatvallásosságra irányuló minden próbálkozással – mert megrekedtünk, akkor történhet meg az, hogy sejtésként tapasztalunk valamit ennek a rendnek a mibenlétéről. Mintha hívó hang érintené szívünket. És a belső kiemelkedés pillanatában rövid időre talán meg is szabadulunk a hétköznapok minden gondjától és rögeszméjétől.


TUDOMÁS EGY MÁSIK ÉLETTERÜLETRŐL

Lehet, hogy megérintett minket egy semleges erő az önfeledtség egy pillanatában, hogy rövid időre megtapasztaltassa velünk egy másik természet tudatvillanását. Ez egy másik természet hívó hangja. Ez Krisztus ama ereje, mely a szellemszikra atomban tud minket megérinteni. Hányszor hallottuk már Krisztusnak ezt a hívó hangját magunkban? Nem történik-e ez meg minden egyes szívveréskor anélkül, hogy észrevennénk, mert mással vagyunk elfoglalva? És sokan, akik hallják ugyan a hívást, de nem értik, csak arra használják, hogy az életküzdelmekben olyannyira kárt szenvedett énlényüket ismét megerősítsék valamelyest. Csak azért lelkesednek a hívó hangért, hogy aztán ismét ott és ugyanúgy folytassák a harcot, ahol és ahogyan azelőtt félbehagyták.
Júdásnak, aki Krisztust elárulja, sok arca van. Júdást tudatunk egyik nézetének kell látnunk, aki mindig hajlamos arra, hogy a Krisztus-erőt más irányba terelje és az életkörülmények megjavítására vagy az én-tudatnak megfelelő vallási eszmények megvalósítására használja. Isten birodalmát a földön szeretné megvalósítani. Mihelyt azonban rádöbben, hogy Krisztus birodalma nem ebből a világból való, csalódottan elfordul. Ezáltal szellem, lélek és test szerinti tudata ismét a természeti kör ezüstjéhez kapcsolódik. És a Krisztuserőt – amely Jézus-tevékenységként már régóta működött
bennünk – kiszolgáltatjuk a természeti erőknek. A természet urai, éntudatunk uralkodó erői pedig elküldik hűbéreseiket, hogy Jézust földi bíróság elé állítsák. És Péter, a bennünk lévő legmagasabb erkölcsi törekvések megtestesítője dühbe gurul, és levágja az egyik katona jobb fülét. De a szeretetteli, semleges Krisztuserő nem ismer gyűlöletet, és csodához hasonló módon meggyógyítja a katonát.
Júdás pedig kivonul az éjszakába, és felköti magát.


AZ ELLENTÉTEK FOLYAMATSZERŰEN MEGSZŰNNEK

„Aki elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.”
Ha erős üdvrevágyásunkban Krisztus erejéhez fordulunk, s ha ezt az erőt hagyjuk újjászületni magunkban, akkor egy különös folyamat előtt állunk. Akkor életre kel bennünk egy semleges pólus, amelynek semmiféle megfelelője sincs már közönséges természetünk ikererőinek a körében, és amelyből egy teljesen személytelen szeretetsugárzás árad mindenre és mindenkire.
Ez az erő gyógyítóan és szentelően hat a saját mikrokozmikus rendszerünkre is. Önismerethez vezet bennünket és segít eloldani a kötelékeket, melyek mikrokozmoszunkat a dialektikus természethez láncolják. Egy ilyen mélyreható átalakulási folyamatban lassanként megszabadulhatunk a múlt terheitől. Ez az erő ugyanakkor hívogatóan hat minden keresőre. Ennek az új erőnek az alapján életünk során először hozhatunk valóban szabad döntést, mely talán az utolsó is lehet számunkra, ha választásunk a szabadságra, a haláltermészet bilincseitől való megszabadulásra esik.


A POLARITÁSOK MEGSZÜNTETÉSE

Az egyetemes Krisztus-erő így az örökkévalóságba vezető ösvénnyé, híddá válik számunkra. Fényét többé már nem arra használjuk, hogy énlényünket vigasztaljuk, hanem hagyjuk, hogy az az endúrában, az énelhalásban alászálljon. Ez nem olyan halál, melyet félelem és borzalom jellemez. Ez nem más, mint ezen természet polaritásainak megszüntetése magunkban, ami egy folyamatszerű átmenetet tesz lehetővé a bennünk lévő másik természetbe. Az ember, aki „a jó és a rossz ismeretének fájáról” elegendő gyümölcsöt evett, most újból „az élet fája” felé fordul. A paradicsomi átkot meg lehet szüntetni. Egy teljesen más létállapot kel életre bennünk. Az új ember feltámad és felfedi tulajdonságait. Ekkor a másik természet tudatos részeseivé válunk.
És ha anyagtestünk – mint egy elhasznált ruha – egyszer majd lehullik, akkor új lélekköntösbe öltözve lépünk be egy tökéletes világba.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,