Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/1/ A Gólem

Pentagram > 1998-as évfolyam

A HÉBER „GÓLEM” SZÓ LÉLEK NÉLKÜLI TESTET, FORMÁTLAN ANYAGOT VAGY „AGYAGOT” JELENT. A MEGFORMÁLATLANT, MÉG EMBRIONÁLIS ÁLLAPOTBAN LÉVŐT ÉRTIK RAJTA, DE VONATKOZIK AZ ISTENI ALKOTÁS LUCIFERI UTÁNZATÁRA IS, ÉS AZ EBBŐL FAKADÓ EMBERI TEVÉKENYSÉGEKRE A KULTÚRA BÁRMELY TERÜLETÉN.

Ismeretes egy XIII. századi történet, amely egy dél-franciaországi kabalista csoporttól származik. Ebben a következőképpen írják le a Gólem történetét:
»Három év múltán, amikor az ábécé betűit különböző csoportosításban szóalakzatokká kezdték egyesíteni, egy embert alkottak, akinek a homlokára ez volt írva: JHVH Elohim Emet – Isten igazság. A teremtménynek (Gólemnek) azonban kés volt a kezében, és ezzel levakarta az „Emet” szóról a héber ábécé első betűjét, az Alefet. Az így megmaradt „Met” szó azt jelenti, hogy halott. Tehát az állt ott, hogy „Isten halott”. Ekkor Jeremia megszaggatta ruháit, és így szólt:
– Miért távolítottad el az Emet szóról az Alefet?
Amaz így válaszolt:
A Gólem
– Elmondok neked egy példabeszédet: Egy építész sok házat épített, egész városokat és nagy tereket. Senki sem tudta utána csinálni, mert vagy nem érték fel ésszel a tudományát, vagy nem rendelkeztek megfelelő képzettséggel. Mígnem egyszer két férfi csatlakozott hozzá, akiket megtanított mestersége titkára. Megismertette velük annak minden csínját-bínját. Miután mindent megtanultak tőle, vitatkozni kezdtek mesterükkel. Ezért aztán kapcsolatuk megromlott, mire is a két férfi önálló tevékenységbe kezdett. Ugyanazt kínálták, mint mesterük, csak olcsóbban. Amikor az emberek erre rájöttek, elfordultak a mestertől, és az újakat bízták meg a munkálatokkal, ha valamit építeniük kellett. Így teremtett téged is Isten, az ő képére és hasonlatosságára. Most azonban, amikor te is teremtettél egy embert a saját hasonlatosságodra, azt mondják majd a többiek:
– Nincs más Isten a világon, csak ez a kettő!
Jeremia pedig így szólott:
– Való igaz, ezeket a dolgokat csak azért szabad tanulmányozni, hogy megismerjük a Teremtő erejét és mindenhatóságát. Tettekre váltani azonban nem szabad őket.«
Minden ember legmélyebb lényében ott rejlik egy gólem, egy ideális alaknak, egy meg nem született új Ádámnak a csírája. Ez a kép arra a belső munkára utal, amelyet az embernek önmagán kell elvégeznie. Ez pedig a régi Ádám háttérbe húzódása, hogy teret engedjen az új embernek, Adamas-nak, a szellemléleknek.

A gólem ezért nemcsak az eljövendő újnak a jelképe, hanem annak az állapotnak is, amelyben a földi ember a Szellemtől való elválasztottságban létezik. Ez teszi lélek nélküli lénnyé. Amíg a benne rejlő új Ádám még nem képes a Szellem hívó hangjára reagálni, addig a földi ember is egy gólem, az egymással harcoló erők akarat nélküli eszköze, játékszere. Ezek az erők saját magában lakoznak: az ösztön szembenáll az értelemmel, a vágy az akarattal, az érzelmek pedig az ésszel és így tovább.
A Gólem történetének az a változata, amelyet itt ismertettünk, egy név erejéből veszi mélyebb jelentését, jelen esetben Isten héber elnevezéséből, amelyet négy betűvel jelölnek: JHVH, ez az úgynevezett tetragrammaton. Ezt a beavatottakon kívül soha senkinek nem volt szabad kiejtenie. Ezért gyakran csak a „név”-ről beszéltek. Egy névhez mindig erő társul, és egy szent név kimondása felszabadítja ezt az erőt. Ezért „a név” kiejtését kizárólag a papoknak és beavatottaknak tartották fenn.

Az Isten képére és hasonlatosságára alkotott ember a mikrokozmikus, az isteni ember. Amennyire egyáltalán képesek vagyunk ezt elképzelni, egy önalkotó lényre gondolhatunk, egy olyan entitásra, aki férfi-nő egy személyben, összhangban az eredeti isteni természettel. Ez az eredeti ember egy isteni őstípusból előálló teremtmény volt. A héberben ezt az életet és formát adó erőt „Nefesnek” nevezik, ami „lélegzetet” jelent. Az isteni ember elnevezése pedig Adam Kadmon. Adam Kadmon társ volt az építésben, együttműködött Isten tervének megvalósításán, és ez most is így van.

Egy XIII. századi hagyomány szerint a Gólemet a Teremtés könyvének, a „Széfer Jecirának” az útmutatása alapján agyagból vagy egy alaktalan göröngyből (139. Zsoltár, 16) alkották. 1580-ban a bölcs és jámbor prágai rabbi, Jehuda Löw ben Bezalel agyagból mesterséges embert avagy gólemet alkotott, hogy a prágai zsidó gettók lakóit megvédje a keresztények támadásaitól. A rabbi életre keltette a teremtményt, egy „Isten igaz nevét” tartalmazó pergamentekercset helyezvén a szájába. A zsidó hagyományban ismeretes is egy olyan mágikus szertartás, amelyben a „teremtő”, tehát a mágus, homokot szór egy vízzel telt kehely fölé, miközben minden lélegzetvételnél egy betűt idéz a „Széfer Jecirából”. Itt is a leheletről, a lélegzetvételről van tehát szó. Gondoljunk csak az „inspirációra”, amelytől minden alkotóművész függ.


AZ ALEF BETŰ

Sokatmondó, hogy a héber ábécé első betűjének, az Alefnek az elhagyásával szertefoszlik az igazság, és ez a halálnak enged teret. Az Alef az eredetet, a forrást jelenti. Számértéke 1. Azt mondhatjuk, hogy az isteni természetben egység és igazság uralkodik. Ott az igazság életet ad és formát kölcsönöz. Tudjuk, hogy az eredeti mikrokozmikus ember mikrokozmikus és makrokozmikus tudattal rendelkezett. Az Istennel való egységben és egységből élt, és így kapcsolatban volt minden teremtménnyel.
Lucifer azonban megalkotta az ellentermészetet, az isteni természet ellenpárját, utánzatát. Szétrombolta a kapcsolatot az egységgel és igazsággal. Az igazság halállá változott. Azon mikrokozmoszok, akik Lucifert követve vele süllyedtek az anyagba, csak neki, az újonnan érkezettnek hódoltak és áldoztak. A születés és halál világa Lucifer alkotása. Ez a természet el van zárva az ősforrástól, és ezáltal lélek nélküli lakókkal, tehát gólemekkel teli, lélek nélküli természetté fajult. Így nézve minden halandó ember egy gólem.
A gnosztikus filozófia szerint a halandó, luciferi természet a dualitásnak, a kettősségnek van alárendelve. Ez a dialektika világa. Ebben a természetben, így tehát minden emberben jelen van a két-ség: nappal és éjjel, meleg és hideg, szeretet és gyűlölet és így tovább. Az egyensúly legfeljebb bizonyos ideig tartható fenn, aztán minden az ellenkezőjére fordul. Ezért mondták a régi gnosztikusok, különösen a manicheusok, hogy e világ gonosza nem más, mint a jó, csak egy másik időpontban. Ami valamikor „jó” volt, az később „gonosszá” változik. Így ebben a dialektikus világban minden változékony és csak az illúzió terméke. Ilyen az élet is: változó, korlátozott, véges; a pusztulásnak és bukásnak, tehát a halálnak van alávetve. Ebből logikusan arra lehet következtetni, hogy az ember mostani élete nem lehet az isteni élet. Az istentelen életterületen az igazság halott, itt mindenki a saját igazságát követi, és abból táplálkozik. Ezért a változó igazságért borzalmas háborúkat folytattak, és folytatnak ma is.

Az ember tudata is kettős, tele ellentétekkel. Beszélünk ugyanis éber tudatról és tudatalattiról. A tudatalatti önálló életet él, olyan, akár egy fantom, alkalmasint irányítása alá is veszi az éber tudatot, sőt le is árnyékolhatja. Ezt az egyéni és kollektív fantomot ábrázolja Gustav Meyrink (1868-1932) osztrák író A Gólem című híres regényében.
Ahogyan a luciferi természet elválasztott teremtése önálló életet él, úgy érvényes ez lakóira is. Figyelembe véve, hogy a bukás egy folyamat, amelyben egyik lépés maga után vonja a másikat, egyszer majd minden fény eltűnik, és a legmélyebb sötétség uralkodik el. A legrosszabb esetben a sötétség a lélek nélküli állapottól a megszállottsághoz vezet. Ezt a láncreakciót elkerülendő, új kapcsolatot kell kialakítani az isteni életterülettel. Ennek a természetnek minden törekvése erre irányul.
A probléma megoldása azonban nem valami csúcstechnológiában rejlik, vagy egy művészeti irányzatban, mint például a l’art pour l’art (művészet a művészetért).
Ez bizonyosodott be akkor is, amikor egyszer egy „varázslóinas” önhatalmúlag és egy mágikus cselekedethez feltétlenül szükséges előkészület nélkül próbálta életre kelteni a prágai ember Gólemének maradványait. Nem volt képes a folyamat irányítására, és a Gólem egyre csak nőtt, míg végül iszonyatos méreteket öltött. Amikor a varázslóinas gyorsan a feloszlatás rituáléjába kezdett, a szörny rávetette magát, agyonnyomta, így az inas saját alkotásának áldozatává vált.
Meyrinknek A Gólem című regényében a főszereplő, Athanasius Pernath egy ismeretlen embertől egy könyvet kap, azzal az ajánlással, hogy az „Ibbur” című fejezetet különös figyelemmel olvassa el. Az aranyozott „I” kezdőbetű láthatóan megsérült. Pernath azt a megbízatást kapja, hogy hozza helyre a hibát.
– A könyv úgy beszélt hozzám, akár egy álom, csak tisztábban és érthetőbben. Szíven talált, mint egy fontos probléma – mondja Pernath.
Az „Ibbur” szó a lélek megtermékenyítését jelenti. Ha valaki a lélekéletet a szó teljes jelentésében tudatosan megtapasztalja, akkor a Szellem megtermékenyíti a lelkét. Ebből születik a mennyei ember, a helyreállított mikrokozmosz. Ez az önbeavatás folyamata. Általa tudatosul az emberben eredete, hogy isteni embernek rendeltetett. Vagy ahogyan Hillel levéltáros mondja Pernathnak:
– Elfogadtad Ibbur könyvét, és elolvastad. Lelked viselőssé vált az élet Szellemétől.
Nem véletlen, hogy Meyrinknek A Gólem című regénye (1915) oly nagy sikert aratott. Zseniálisan van megírva, de a tulajdonképpeni siker mégis a témának, a tudatalattinak köszönhető, amit a Gólem szimbolizál. Abban az időben mindez nagyon aktuális volt, hiszen csak pár évvel korábban bukkant föl a hasonmás témája az irodalomban, például a Dr. Jekyll és Mr. Hyde c. műben. Ez a pszichoanalízis felfutásának, a tudatalatti felfedezésének az időszaka, gondoljunk csak Freudra, Adlerre és Jungra.

Paulus Ricius „A fény kapuja” c. kabalisztikus művének a címlapja (1516)
Az az út azonban, amelyet 1924 óta az Arany Rózsakereszt modern Szellemi Iskolájában mutatnak, nem a tudatalatti megbolygatásához vezet. Nem fordul sem az éber tudathoz, sem a tudatalattihoz, hanem az isteni önvalóval, a mikrokozmosszal teremt kapcsolatot. Ezen az úton az emberben lévő szellemi mag kiszabadul a térnek és időnek, a luciferi ellentermészet két pillérének a fogságából. Ez a cél. Csak így alakítható át a „belső gólem”, a tudatalatti ereje. A keresztény hagyományok ezt nevezik a bűnök bocsánatának. Ez az út a halandó emberben nyugvó isteni ember megszabadításához és helyreállításához vezet. Így válik az ember ismét egész-ségessé, megszenteltté. Ekkor az igazi vallást gyakorolja: az Alefet, az 1-et újra hozzáillesztik a halálhoz, és ezáltal a halál legyőzetik.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,