Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/1/ Férfi és nő mint bibliai jelkép

Pentagram > 1998-as évfolyam

AZ Ó- ÉS AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN ELŐFORDULÓ FÉRFI- ÉS NŐALAKOK BIZONYOS TEKINTETBEN OLYAN BELSŐ TAPASZTALATOK KÜLSŐ JELKÉPEINEK TEKINTHETŐK, MELYEK EGY NÉPBEN, DE EGYETLEN EMBERBEN IS MEGMUTATKOZHATNAK.

Vajon ezek a Bibliai hasonlatok minden emberre vonatkoznak-e? Elvben igen, mert a mikrokozmosz Isten képmása, és így minden mikrokozmosz hordoz magában egy isteni csírát. A mikrokozmosz lakójaként ezért minden egyes embernek is megvan rá a lehetősége, hogy összekösse magát az isteni erőkkel. De egyidejűleg azt is elmondhatjuk, hogy a Bibliában szimbolikusan ábrázolt tapasztalatok csak akkor vonatkoznak igazán valakire, csak akkor kelthetők benne életre, ha az illető komolyan az ösvényre tér. Miben különbözik az Istent kereső ember a többitől? A kereső ember fogékony az isteni erők iránt, ezek el tudják érni őt, mert legbensőbb lényét, istencsíráját megnyitja előttük, és így képes felvenni őket. Ez eleinte passzív módon történik. Ugyanakkor azonban az Istent kereső ember intenzív erőket is bocsát ki: heves sóvárgását, csillapíthatatlan vágyát, hogy járhassa az ösvényt. A benne rejlő szellemszikra erői tehát kifelé irányulnak, kifelé sugároznak: ily módon az ember aktívan cselekszik. Ez a két elv, az aktív és a passzív – egyrészt az erők felvétele, másrészt az erők kisugárzása – feltételezi egymást, összetartoznak, az út alkotóelemei. Ez a két pólus sok bibliai történetben megtalálható, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. Ezt a két elvet jelképesen mindig férfi- és nőalaknak ábrázolják, törvényszerűségeiket és működésüket pedig az események és szereplők szemléltetik.


AZ ÚT KEZDETE AZ ÓSZÖVETSÉGBEN

Az út kezdetén az Istent kereső még a fejlődés ószövetségi szakaszában van. Bukott állapota ellenére megérintik az isteni erők, tapasztalja a hívást, „kiválasztott” népként sejti önnön rendeltetését, és útra kél az Ószövetségtől az Újszövetség felé. Az Ószövetség az elhívottság állapotára vonatkozik. Az Újszövetség ennek az útnak egy magasabb fordulóját írja le: az új léleknek, tehát az új tudatnak a kibontakozását, és végül az új léleknek a Szellemben való feltámadását. Az Ószövetség az előkészítése mindannak, ami az Újszövetségben történik. Erre enged következtetni többek között az is, hogy az Ószövetségben lépnek fel azok a próféták, akik az Újszövetségben bekövetkező beteljesülésre utalnak. Az utolsó próféta Keresztelő János, aki az új élethez vivő utat készíti elő.


ÁDÁM ÉS ÉVA,A BUKOTT EMBEREK

A Földön mindenki a bukottság állapotában van; ez az állapot már nincs összhangban az isteni élettel. Ahogy Ádám és Éva példája mutatja, mindenki evett a bűn fájáról, és ezáltal elszakadt az isteni világtól. Ádám és Éva az ősi elvet, a férfi és női – kisugárzó és befogadó – elvet testesíti meg. Ha valaki bensőjében fölismeri bukott állapotát, és elhatározza, hogy ebből a bukott állapotból ismét visszatér tulajdonképpeni hazájába, akkor az a feladata, hogy a benne lévő Ádámot és Évát újra visszavezesse az isteni világba, hogy visszaadja nekik eredeti létállapotukat. Ádám és Éva jelenleg két elkülönült erő, mivel Ádám és Éva bukott lények. A régi Ádámnak és a régi Évának új Ádámmá és új Évává kell válnia, hogy újra visszatérhessenek az egységhez. Az Újszövetségben Ádámmal és Évával magasabb fejlődési fokon találkozunk újra, József és Mária alakjában. Ekkor már nem bukott emberek, hanem olyanok, akik megtisztultak, és az új éterekből, az új élettérből élnek. Így tudják létrehozni Jézust, aki tiszta szülei révén olyan testet birtokol, melyben végbemehet a feltámadás.


KI TEHÁT „ÁDÁM” ÉS „ÉVA” AZ EMBERBEN?

Az ószövetségitől az újszövetségi állapothoz vivő fejlődési fokokon végig kell mennie a Szellemi Iskolához tartozó minden tanulónak is. Hol található benne Ádám? Hol Éva? Hol Mária és József? Megszületett-e már benne Jézus? Hát Krisztus? A régi Ádám az ember tisztátalan spinális rendszerében lakik, melynek székhelye a főszentély; onnan terjed a plexus sacralisig. Ez a régi kígyótűz, mely a régi ember gondolkodását testesíti meg.
A régi Éva az ember tisztátalan szívszentélyében van, a régi földi érzelmi élet megtestesítője.

A spinális erőnek két nézete van: egy elvont és egy kézzel fogható. A felébredt szellemlélekben az elvont nézet az, amely közvetlenül összekapcsolódik az isteni világgal, belőle merít. A konkrét nézet az újonnan nyert belátásokat irányítja az anyagi világba. A spinális erő, melyet bölcsességsugárzásnak is neveznek, magához vonzza az asztrális erőt – Évát. Általa képes a felébredt szellemlélek hatni az anyagban. Ha a tanulóban Ádám és Éva – a spinális és az asztrális erő – harmonikusan együttműködik, akkor a tanuló eszközzé válik: Isten akarata nyilvánulhat meg általa. Mit kell tehát tennie a tanulónak? Mindenekelőtt fejét és szívét – gondolati és érzelmi életét – kell megtisztítania, hogy a további folyamatok végbemehessenek benne.


TIZENKÉT ÚJ LEHETŐSÉG

Ádám és Éva először a bukott ember spinális és asztrális ereje. Az Ószövetség a továbbiakban olyan emberpárokról tudósít, akikben ezek a poláris erők fokozatosan magasabb szintre emelkednek. Ábrahám és Sára azt a hitállapotot képviselik az emberben, amely úgy jön létre, hogy a Szellem erői megérintik a vért. Izsák és Rebeka az ebből az érintésből keletkező remény állapotát testesítik meg; Jákob és feleségei pedig az emberben lévő új energiaállapotot jelképezik. Ebből ered a tizenkét fiú – a tizenkét új erő, melyeket a tizenkét új éternézet jelképeinek tekinthetünk. Miután a Szellem erői megérintették a vért – ez az ószövetségi szakasz –, ezen erőket a Szellemtől közvetlenül megérintett új léleknek tudatosan át kell alakítania. Ez a Jézus-történés, mely az Újszövetségben van leírva. És jellemző, hogy itt már nem a nemzedékek sorrendje és a faj a fontos – tehát nem a vér –, hanem az egyes ember tudata. De mielőtt az Újszövetség megkezdődik, az Ószövetség még egyszer megismétlődik és összefoglaltatik Keresztelő Jánosban, az utolsó próféta személyében. Az előkészület és a megvalósítás sűrített formában még egyszer megismétlődik. Keresztelő János szülei Zakariás és Erzsébet. Erzsébet meddőségét jelképesen kell értenünk, ő a földi világ dolgait tekintve meddő. Az Isten felé forduló lélek szükségszerűen elfordul a világtól, elzárkózik a földi befolyások elől.

Ha a lélek teljesen elfordult a földi világtól, és egészen az isteni világ felé tekint, föl tudja venni az új erőket. A léleknek ezt az állapotát Mária jelképezi: ő a megtisztult földi érzelmi élet: az odaadás és fogékonyság. A nőiség ellenpólusa József, aki a megtisztult földi intelligenciát képviseli. Az embernek annyira éretté kell válnia, hogy megértse, félre kell állnia ahhoz, hogy helyet adjon valami magasabb rendűnek. Egyfelől az intelligenciának, a mikrokozmosz felhalmozott tapasztalatkincsének (vagyis Józsefnek), másfelől a szív odaadásának (vagyis Máriának) a belátásából eredően nagy csoda válik lehetővé. Isten megnyilvánulhat az emberben: Jézus megszületik. Jézus születése tehát Istennek az emberben való megszületését jelképezi. Ennek a születésnek minden emberben meg kell történnie: enélkül feltámadás nem lehetséges. Jézus egy istállóban, szegényen születik. Miért istállóban? Mert József és Mária – az új intelligencia és az új lélek – a régi világban már nem talál helyet. A földi erők üldözik és kitaszítják őket. Ám az emberben lévő azon erők, melyek a szellemi világhoz tartoznak, észlelik Jézus születését, és köszöntik őt. Az Újszövetségben ezt a szent három király jelképezi, akik egy csillagtól vezetve indulnak Jézus születésének helyére, és elviszik neki adományaikat: mirhát, tömjént és aranyat. A tömjén az új szívet jelképezi, a szívbe jutó új asztrális erőket. Az arany az új értelemnek vagy új tudatnak a szimbóluma, a mirha pedig az új tetterőé, mely a Szellemet a világba viszi.


AZ ÚJ LÉLEK ÚTJA

Ha Jézus megszületett a tanulóban, az út még korántsem ért véget. Noha a második születés, a Szellem világában való megszületés végbement benne, még nagy munkát kell elvégeznie, mielőtt végérvényesen az új élettér lakójává válhat. Jézus egy adott időpontban elhagyja szüleit, és elkezd prédikálni. Maga köré gyűjti tizenkét tanítványát. Nekik nagyobb misztériumokat fed föl, mint a közönséges népnek, mert a tanítványok már magasabb szellemi színvonalat értek el.
Jézus tizenkét tanítványa Jákob tizenkét fiának, Izrael tizenkét törzsének felel meg. Az Ószövetségben létrejött tizenkét új étertevékenységnek a Szellem által megérintett vér, a prófétai fok az alapja. Az Újszövetségben a tizenkét étertevékenység már nem a megújult vérből indul ki, hanem az új lélekből, az új tudatból. Ezért a tanítványokat Jézus, az új lélekelv hívja el. A tanítványok elhívatnak, tehát nem nemzik őket, mert már jelen vannak a rendszerben, és csak tevékennyé kell őket tenni. Az elhívatás tudatos tettben nyilvánul meg: az Újtestamentumban ez a döntő. Az útnak ezen a fokán a tanulónak az új életről tanúskodó tizenkét új erővel kell dolgoznia, hogy egész rendszerét megújítsa. Ez a tizenkét hatás sajátosan mutatkozik meg a tizenkét pár agyidegben, melyeket új tevékenységre kell ébreszteni és át kell alakítani. Ez azt jelenti, hogy a tanulóban az új tannak, az új erőknek alakot kell ölteniük. Ily módon a figyelmes tanuló Jézus tanítványait: Pétert, Jánost, Tamást, Júdást és a többieket mint belső állapotokat ismeri föl önmagában. A tizenkét tanítvány mesterének ismeri el Jézust, követi őt, mégis számtalanszor elárulja. Ez azért van így, mert a tanítványok nem értik Jézust, újra meg újra visszaesnek régi szokásaikba, és a földi Istennek akarnak szolgálni. A tizenkét tanítvány lényének mind alacsonyabb, mind magasabb rendű nézetei ábrázolva vannak. Péternek például pozitív oldala a szilárdság, a kitartás. De olykor-olykor negatív oldala is megmutatkozik csökönyösség és tudálékosság formájában. Ugyanezek jellemzik az Ószövetségben Jákob tizenkét fiát is. Apjuk jól ismeri őket, leírja pozitív és negatív oldalaikat, és tanácsokkal látja el fiait. A tanulónak tehát – éppúgy, mint Jákob fiainak és Jézus tanítványainak – azon kell fáradoznia, hogy kibontakoztassa önmagában azokat a nézeteket, melyek az isteni életnek szolgálnak, és legyőzze azokat, melyek közte és az új élet között állnak, legyen az rágalmazás, árulás, féltékenység, hitetlenség, hatalomvágy, hiúság vagy hasonló. Mindezeket a negatív tulajdonságokat a tanulónak saját lényében kell felismernie és legyőznie.


A FELTÁMADÁS

Végül aztán eljön a megszabadító élet harmadik szakasza: Keresztelő János után, és Jézus, az új lélek után a feltámadott Jézus következik, aki kapcsolatba lép a Szellemmel. Ebben a szakaszban is két poláris erő működik, melyeket Jézussal és a feltámadás után őt kísérő asszonyokkal azonosíthatunk. Különösen Mária Magdalénának jut itt fontos szerep. Ő az, aki Jézus keresztre feszítése után fel akarja keresni Jézus holttestét a sírboltban. A sírt üresen találja, és elsőként látja a feltámadott Krisztust megdicsőült testében. Feltámadása után Jézus tanítja tanítványait. Legbuzgóbb tanítványa Mária Magdaléna, aki – ellentétben a többi tanítvánnyal – mindig „a jó felé fordulva” marad, ahogyan ezt Mária evangéliuma mondja. A bibliai evangéliumok elbeszélése szerint Jézus keresztje alatt három asszony áll: Mária, Jézus anyja, egy másik Mária és Mária Magdaléna. Ez a három asszony az új lélek nézeteit képviseli. Ők ismerik a feltámadáshoz vezető szükséges folyamatokat, és azért ők vannak jelen, mert a földi értelem nem képes megérteni ezeket a dolgokat.


AZ ÚJ ÉTERTEST MEGSZÜLETÉSE

A feltámadás egy új lélektestnek a Szellem erőiből való kibontakozása. A mikrokozmikus alak csak a feltámadást követően van végleges kapcsolatban az isteni élettérrel. Krisztusnak ez az új éterikus lélekteste az egész földi életteret körülfogja, és minden komoly keresőnek megadja az erőt, hogy beléphessen ebbe a megújulási folyamatba, és azt jó véghez vihesse. Mindazok, akikben az új lélek feltámadott, teljesen új életbe lépnek. Gondolataikat és érzéseiket az új élettér ihleti. Ez a feltámadás utáni élet annak az istengyermeknek az élete, aki közvetlen kapcsolatban van az isteni élettérrel.


A JELKÉPEK VALÓSÁGGÁ VÁLNAK

Az Ó- és az Újszövetség az Istent kereső egész fejlődését leírja, az előkészülettől a beteljesülésig és a feltámadásig. Hogy a bibliai alakok valóban éltek-e, az mellékes, mert a kereső számára ők a visszavezető út jellemző állomásainak és tapasztalatainak a jelképei. Ezek a tapasztalatok azonban valóságosak, mert emberek élték át és élik át újra meg újra őket. Ebben az értelemben történelmi tapasztalatokról beszélhetünk. Ha valaki feltámadott az új életben, akkor minden jelképet közvetlenül képes szemlélni – nyitott könyvként látja őket maga előtt. Amíg azonban még nem ébredt föl, az isteni világból kapott jelképek segítségével legalább lépésről lépésre közeledhet az igazsághoz. Ha ily módon az Ószövetség és az Újszövetség alakjait és eseményeit nem elsődlegesen történelmi tudósításnak tekintjük, hanem olyan valóságoknak, melyeket minden tanulóban életre kell kelteni, akkor a bibliai elbeszélések hirtelen rendkívül közelivé és élővé válnak. Ha a tanuló így látja önmagát, akkor fölismeri, hogy ő maga is jelkép – olyan metszéspont-lény, melyben az isteni és a földi világ találkozik. Az isteni rendeltetéséhez vivő utat sok jelkép mutatja a tanulónak. Ha ezen az úton jár, végül maga is a győzelem és feltámadás szimbólumává válik, az Ószövetség és az Újszövetség eleven küldetésévé és üzenetévé. Ádámból és Évából, a bukott párból ekkor az új lélekpár Ádámja és Évája lesz, és végül a szellemi Ádám és szellemi Éva – egyetlen emberben. Ezzel a bűnbeesés ideje lejárt, az ember újra az isteni világ lakója.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,