Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/3/ Élvezet és lemondás

Pentagram > 1998-as évfolyam

AZ ÉRZÉKSZERVEK KÖTIK ÖSSZE A TUDATOT A KÜLVILÁGGAL. LEHETŐVÉ TESZIK A KÖRNYEZETTEL VALÓ KAPCSOLATOT, ÉS SZÜKSÉGESEK IS AZ ANYAGBAN VALÓ TÚLÉLÉSHEZ. MÉGIS, GYAKRAN KIZÁRÓLAG ARRA HASZNÁLJÁK ŐKET, HOGY AZ ÉLETET A LEHETŐ LEGEGYSZERŰBBÉ ÉS LEGKÉNYELMESEBBÉ TEGYÉK, ÉS MINDEN HATÁRON TÚL ÉLVEZZÉK.

Az érzékszerveket olykor a vágyakozás eszközének is nevezik. A vágyakozás és a kívánkozás az embert mozgásban tartja, szívét pedig nyugtalanságban. Vágyakozása szakadatlanul cselekedetekre hajszolja, melyektől kívánságai beteljesülését reméli.


KÍVÁNSÁG KÍVÁNSÁGOT KÖVET

A mai embert információk árasztják el, főleg reklámok formájában. Vágyakozást ébresztenek benne, s egyre újabb tevékenységre késztetik. Az ingerek csaknem csillapíthatatlan birtoklási törekvést okoznak, és az élvezetek iránti kielégíthetetlen sóvárgást gerjesztenek. Gyakran tökéletes boldogságot és a lehető legnagyobb szabadságot sugallják. Ám ha az egyik kívánság beteljesült, akkor máris a következőt veszik űzőbe. Alig érnek el valamit, máris más után kapnak. Így hajszolja őket a birtokvágy. Ezáltal szabadságuknak mind újabb darabkáját veszítik el, az élvezet pedig egyre illékonyabb és üresebb lesz. Végül elérik a pontot, melyről Goethe ezt mondja Faust-jában:

De van-e étked, mely jól nem
lakat?
Van-e nyughatatlan vörös
aranyad,
Mely higanyként szalad szét
kezedben?
Játékod, ahol nyerni lehetetlen?
Leánykád, kinek míg hozzám
simul keble,
Szeme máris szomszédomra
csillan?
Megvan-e a becsület szép isteni kedve,
Mely akár egy meteor, elillan?

Minél inkább meg akarjuk tartani az élvezet céljából oly fáradságosan megszerzett anyagi és szellemi tulajdonunkat, annál erősebben meg kell tapasztalnunk, hogy mindent újra elvehetnek tőlünk.
Faust, az igazságkereső prototípusa a következő szavakba öntötte ezt a felismerést:
„Örömről szó sincs. A kábulatnak (mámornak) szentelem magam, a legfájdalmasabb élvezetnek...”
A mértéktelen élvezet fájdalmat és szenvedést szül. Ezzel csaknem mindenki szembesült élete folyamán. Ha valaki elegendő ilyen tapasztalatot élt át, akkor kiutat keres ebből a dilemmából. Ám ha a másik végletbe esik, és távolságot tart az őt körülvevő világtól, akkor egy idő után rádöbben, hogy ez éppoly kevéssé jelent valódi megoldást. Mert jóllehet az aszkézis és az önsanyargatás lemondást sugall, mégsem szabadít meg az anyag szorításából, csupán az élvezetszenvedély szélsőséges ellenpólusát alkotja. Az ember ettől még ugyanúgy az érzékek foglya marad.

Korunk erősen próbára tett embere minden bizonnyal világosan tudatában van ama szükségszerűségnek, hogy az anyag ingereivel szemben tudatos távolságot hozzon létre. De hogy lehet elérni ezt a távolságot? És hogy élvezhet valaki bármit is anélkül, hogy szenvedés ne járna a nyomában? Ezzel a problémával mindenki szembesül, függetlenül attól, hogy gazdag vagy szegény, beteg vagy egészséges, boldogtalan vagy elégedett. Aki azonban abban a helyzetben van, hogy elengedjen minden fölöslegest, mindazt, amire nincs igazán szüksége, az megtapasztalja, hogy egy nyitott tér keletkezik, amelyet egy magasabb, másfajta vágyakozás tölthet majd be.
A szívben akkor ugyanis új öröm születik. Benső élvezet, mely összehasonlíthatatlan a külsővel. Valaha Szókratész beszélt a benső örömnek erről az ajándékáról, midőn átment a piacon, és nagyon „élvezte”, hogy az ott kínált áruk egyikére sincs szüksége. Szabadnak érezte magát tőlük, nem köthették őt, mert tudatát nem voltak képesek uralni. Élvezte a belső szabadságot, amit senki se vehet el tőle; azt, hogy képes elengedni és nevetni. Az anyagi dolgoknak semmilyen szükségét nem érezte, vágyakozása már nem arra irányult. Aki egyszer megtapasztalta, hogy ami a világban elérhető, az nem több szép látszatnál, az bármiféle kényszer nélkül képes annak a múlhatatlan birtoknak az elnyerésére irányulni, amely örökségként várakozik benne. Ekkor már tulajdonképpen nem is birtokról van szó, hanem benső létállapotról, csendes örömről.
Ez csak akkor jön létre, ha az igazságkereső mindent elengedett, ami korábban jelentőséggel bírt számára, és életcélja nem a saját kielégítése, hanem teremtménytársainak a szolgálata.


AZ ÚJ ÉRZÉKSZERVEK FELÉBREDÉSE

Ez a csendes öröm az „élvezet” vallásos dimenziója. A külső vágyaktól eloldódott ember számára ekkor áttetszővé válnak a dolgok. Hátterük minden benne rejlővel együtt lassanként kivilágosodik és egyértelművé válik. Az ilyen ember már nem hajszolja a dolgokat, hanem látja őket maga mellett elvonulni, anélkül, hogy árthatnának neki. Pedig korábban szakadatlanul rátámadtak és ide-oda hányták-vetették.
Egy ilyen „élvezet”, az elengedés képességének élvezete a lélek ama mély vágyakozásából születik, hogy egyesüljön teremtőjével. Az igaz birtok után sóvárog, az isteni világban őt joggal megillető hely után, melytől a földi kívánságok megbéklyózó hálója visszatartotta.
Az igazi lényeg és az igazi élet utáni eme mély vágyakozás végül magasabb értelemben teljesedik be. Ami a törekvő embert eleinte még megláncolta, az szabadsággá változik. Elengedése birtokká válik, legmélyebb vágyakozása pedig a legmagasabb beteljesedéssé.

Eckehart Mester mondta, hogy csak az birtokolja valóban a világot, aki elengedte. Aki tudatosan megtanulja az elengedést, teret engedvén így valami új számára, aki ismeri eme új szabadság élvezetét, abban új érzékszervi képességek fejlődnek ki, melyek benső életét összekötik az emberiség eredeti létállapotával – az Isten birodalmában lévő élettel. Ezek az új érzékek már nem az élvezetre irányulnak, hanem az isteni világban való szolgálatkészségre.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,