Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/4/ A sors törvénye

Pentagram > 1998-as évfolyam

EGY EGYIPTOMI AJÁNDÉKBOLT KIRAKATÁBAN VAN EGY BEKÖTÖTT SZEMŰ NŐI ALAK, AKI BAL KEZÉBEN MÉRLEGET TART, JOBBJÁVAL PEDIG EGY KARDOT FOG. EGYETLEN TURISTA SINCS TUDATÁBAN A NŐI FIGURA JELENTŐSÉGÉNEK.

A kétserpenyős egyenlőkarú mérlegen a régi Egyiptom vallásában az elhunytak szívét mérték. Ehhez a méréshez ellensúlyként egy tollpihét használtak, a „Maat” hieroglifát. Az Ószövetség (Dániel 5) leírja, hogy egy kéz hogyan írta Belsacár király palotájának falára a következő szavakat:
„Mene, Mene, Tekel, Ufarszin”.
„Számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak. Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál.” Ez a kép annak a rejtett igazságnak a szimbóluma, amely olyan nagy jelentőségű, hogy ha feltárják, teljesen megváltoztathatja az ember életét.

A bekötött szemű Istennőt, kezében a karddal, Nemezisnek hívják. Az igazságosságot jelképezi, amely serpenyőivel mindent kiegyenlít és egyensúlyba hoz. Ezt a törvényt személyválogatás nélkül, előítélet, gyűlölet és öröm nélkül alkalmazzák, amint arra a bekötött szem is utal. Nemezis törvénye gondoskodik arról, hogy származzon akár egyéntől, akár csoporttól, minden cselekedetre, érzésre és gondolatra egy ennek megfelelő reakció, vagyis válasz következik. Ezért kétélű a kard: jutalmaz vagy kijavít. A Bibliában pedig, a Galáciabeliekhez írt levélben, a következő áll: „Mert amit vet az ember, azt aratándja is” (Gal. 6:7). Salamon is azt mondja példabeszédében: „Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot” (Péld. 22:8).
Az eredeti, isteni természetben ez a kijavító törvény nem hat, mivel ott nincsenek ellentétek. A bukott természet ezzel szemben kétsarkú, és állandóan ide-oda hánykódik valamely ellentétpár végletei között. E két pólus között lép fel Nemezis korrigáló, kiegyenlítő törvénye. Egy olyan világban azonban, ahol a jó nem tulajdonság, hanem maga a teljesség, amelyben a világosság átható, mindent átölelő erőként van jelen, ott nincs hely a sötétség számára, és nincs szükség dorgálásra vagy jutalmazásra.

Bár az ember súlyosan görnyed a karma törvényeként is ismert kiegyenlítő törvény igája alatt, mégis ebben rejlik annak esélye és lehetősége, hogy feleszmélvén megtaláljuk a belső megszabaduláshoz vezető utat.
A hányattatások közepette, melyek a boldogságtól a nyomorúsághoz, a szegénységtől a gazdagsághoz, a vereségtől a győzelemhez, a szeretettől a gyűlölethez, a kegyességtől a rosszindulathoz, a rokonszenvtől az ellenszenvhez vezetnek, és melyek sok életen át tarthatnak, hébe-hóba mégis hallható az „ősemlékezés” hangja. Olykor egészen gyenge, alig érzékelhető. Attól a perctől kezdve azonban, amikor a hang a személyes problémákon keresztül áthallatszik, és az embert arra ösztönzi, hogy kivonja magát a dialektikus mozgalmasság alól, megszületett az igazságkereső. Akkor az ember elindul, hogy megkeresse e hívás eredetét.
Így tévelyeg egyik felismeréstől
a másikig, s csaknem belevész az ötletek sokaságába, melyek okkult, misztikus és vallásos hullámokat vetnek személyes életének tengerén. A tévelygés, a keresés sok testetöltésen át tarthat. Az ember egyre csak keres és keres, amíg rá nem jön, hogy az igazság sem poros könyvekben vagy elsárgult pergameneken, sem az imaházakban, sem a guruknál vagy fennkölt mestereknél nincsen, hanem elképzelhetetlen idők óta a saját szívében rejlik.


KI KERESI AZ UTAT A SAJÁT SZÍVÉBEN?

Aki halandó megnyilvánulása szerint állatembernek született, annak az az életfeladata, hogy a mikrokozmoszában lévő ősképet kifejlessze. Arra hivatott, hogy egyszer olyanná váljon, mint Isten. A szfinx rejtélye életének háromszoros misztériuma elé állítja:
Honnan jöttem? Hol van az eredetem? Ki vagyok én a legmélyebb lényemben? Hová tartok? Mi a rendeltetésem a teremtésben?
Ezekre a rejtélyekre a válaszokat csak annak világosságában lehet felismerni, amit a belső megszabadulás útján kapunk. Amíg a fent említett ősemlékezés még nem hat, addig nem lehet megoldani ezt a háromszoros rejtélyt. Életszomja és önfenntartási törekvése ezer kötelékkel tartja fogva az embert a bukott természetben. Azok a hatalmak és erők, melyek azon fáradoznak, hogy a bukott állapotot fenntartsák, az ilyen embert egyetlen pillanatra sem hagyják nyugton. Sarkallják és hajszolják földi létének körforgásában, amíg végül életereje teljesen felemésztődik, és életkereke kénytelen újra fordulni egyet.
Hát nem értelmetlen élet az ilyen? Azután újabb életút következik a durva anyag világán keresztül. Remélhetőleg elegendő – gyakran nagyon keserű – tapasztalatot gyűjt az ember, és belső füle végre a belső hangra hallgat. Mi az oka létemnek itt a Földön? Véletlenül születtem, egyfajta természeti jelenségként? A sors formált? Azért helyeztek ebbe a világba, hogy én is együtt játsszak a változásokban, az örömben és a szenvedésben anélkül, hogy én magam befolyást gyakorolnék rájuk? Miért vetett engem a sors ebbe a fajba, ebbe a népbe, ebbe a családba? Miféle törvény határozza meg, hogy melyik vallás szerint kell élnem? Mely sorstól függ életem, betegségem vagy egészségem? Mi határozza meg, hogy még meddig kell húznom az igát ezen a kilátástalan úton? Mi történik, ha egyszer véget ér földi utazásom, és testem elnyűtt ruhadarabként itt marad? Hová megyek én akkor? Miért más minden egyes ember sorsa? Mi az isteni igazság?
Sem a látható, sem a láthatatlan életben nincs véletlen, és olyan sincs, hogy akár csak egyetlen folyamat is vak vagy gépies lefolyású lenne. A csillagok és a bolygók meghatározott pályát követnek. A dolgok abszolút törvények szerint jönnek létre és múlnak el. A tudomány által eleddig felfedezett legkisebb részecske is része a legnagyobb egyetemes szervezetnek, és az egyetlen, nagy fejlődési tervre utal. Hermész Triszmegisztosz ezt az összefüggést kevés szóval fejezi ki: „Mint fent, úgy lent; ahogy belül, úgy kívül”. Mikhail Naimy ezt mondja Mirdad könyve című művében: „A véletlen a bölcsek játszólabdája. A balgák a véletlen játszólabdái.”


FELELŐSSÉGET VÁLLALNI TETTEINKÉRT

Mióta az emberiség gondolkodási képességének építése eléggé előrehaladt, az embert felelősségre lehet vonni egész magatartásáért. Ha ugyanis egy gyerek ártatlanul és tudatlanul követ el egy hibát, nem lehet érte felelősségre vonni. Ugyanebben az állapotban volt az emberiség, amíg kívülről vezették. Tudata túlságosan csekély volt, ennélfogva bizonyos hibákat még fel sem tudott ismerni. Amikor aztán negyedik járműve, a gondolkodási képessége is kifejlődött, akkor megkapta azokat a törvényeket is, melyek már az erkölcsöt és az értelmet is figyelembe veszik. Ennek logikus következményeként e pillanattól kezdve követnie kellett ezeket a törvényeket; most már felelősséget kellett vállalnia viselkedéséért.
A keresztény korszak vége felé ez a fejlődés befejeződik. Az Újszövetség így tanúskodik erről: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Máté 5:17); és a János 1:17-ben: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” A Rómabeliekhez írt levél 10:4-ben pedig a következőt olvashatjuk: „Mert a törvény vége Krisztus, minden hívőnek megigazulására.” Mindaddig azonban, amíg a kereszténység által felállított követelményeket nem értik meg, s így még kevésbé teljesítik, addig az ok-okozat tör-vénye, a karma működik. Öröm és fájdalom, e széles spektrumon belül mindenféle árnyalt ellentéttel együtt, elválaszthatatlan kísérői maradnak a tévelygő emberiségnek.
Számtalan bölcs hívta fel a figyelmet erre a törvényre. Nem mintha arra akartak volna rávenni bárkit is, hogy a jót a gonosztól való félelemből cselekedjék, vagy hogy jutalomra törekedjenek akár itt, akár a túlvilágon, hanem hogy rámutassanak: a bukott embernek egyszer tudatosan el kell oldódnia a földi élet ellentétpárjaitól. Ez az út egyszer az elé a folyamat elé állítja majd az igazság komoly keresőjét, melyet tömören a „Jézus, a kereszt és a feltámadás” szavakkal írnak le.

A holland filozófus Benedictus Spinoza (1632-1677), akit szabadszellemű felfogása miatt kiűztek a zsinagógából, a következőket írja Etikájában (1677): „Akiben félelem van, és a jót azért cselekszi, hogy elkerülje a gonoszt, azt nem az értelem vezérli”. Ma, amikor az emberiség a Vízöntő korszakba lép, miközben az előző fejlődési folyamatot le kell zárni és el kell hagyni, az egész világon heves kijavító törekvések figyelhetők meg. Az Istenterv követelményeire süket évszázadok után most aztán benyújtják a számlát az elmulasztott és helytelen tettekért. Az új korszak előjelei már rajzolják erővonalaikat a világéterben, míg sok vak ember még mindig a múltba mered, mivel még nem tud vagy nem akar megfordulni, hogy lássa a hajnalpírt. A fogékonyabbak viszont már reagálnak az elkövetkezendő fejlődésekre. Kellő ismeretek vagy biztos irányérzék híján azonban hamarosan sokan eltévednek, és így a hátramaradottak sorsában osztoznak. Ezekben a pillanatokban mutatkozik meg, hogy az emberiség legnagyobb része már túlságosan messzire tévedt az ősi forrástól, és sokan oly elviselhetetlen teher alatt görnyedeznek, hogy már nem képesek megtalálni a visszautat. Ezért törekszik az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája arra, hogy mindazoknak, akiknek szabad volt valamit felfedezniük „eredeti hazájukból”, odanyújtsa Ariadne fonalát, hogy megtalálják kiútjukat a vallási elképzelések labirintusából. Feltéve persze, hogy ezt valóban akarják! Mert itt nem új filozófiáról vagy egy szellemi gondolat ki tudja hányadik változatáról nincs szó, sem régi értékek, okkult módszerek vagy meditációs technikák visszanyeréséről, hanem a megszabadító és megújító erőről, amely megnyitja a kereső ember számára a transzfiguráció útját.


A HATÁRNÁL MINDENT HÁTRAHAGYNI

Minden hiteles szellemi iskola felépített és fenntartott egy gnosztikus teret vagy élő testet, hogy mindazokat, akik a senkiföldjén vagy a határvidéken tartózkodnak, bevezessék az alapvető változás folyamatába. A modern Szellemi Iskola is ehhez az Efézus-tudathoz kapcsolódik, egy olyan állapothoz, amelyben az ember kezdi átlátni a földi élet látszat voltát és viszonylagosságát. Aki ezen a határszakaszon találtatik, az már kész arra, hogy eldobja feltételezett kincseit annak érdekében, hogy teljes bizalommal, erős hitben és az egészségessé válás, a megszenteltetés utáni erőteljes vágyakozásban felemeltessen. Teljesen eltölti a teremtővel való egyesülés kívánsága.
Ilyen keresők számára biztosan van valami mondanivalója a Lectorium Rosicrucianumnak, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának. Állandóan gyarapodik azoknak a száma, akik már nem találnak békét az emberi tekintélyek útmutatásaiban, és akik számára a régi hitfelfogások üressé és tartalmatlanná váltak. Csaknem minden országban növekszik az érdeklődés aziránt, amit a modern Rózsakereszt közvetít a komoly igazságkeresőnek. Az egész világon hallatják szavukat azok, akiknek hite, vágya és tapasztalata a tiszta belső kereszténység alapján van előkészítve. Először is kerülik a hagyományos szabályokat és dogmákat, és saját útjukat akarják járni. Ebből a szabadságból kiindulva később keresnek egy csoportot vagy közösséget, amely megfelel törekvéseiknek, és amelyben meg tudják találni a belátást és erőt ahhoz, hogy tovább járhassák életútjukat. Ez nem a sors elől való menekülés, hanem egy belső búcsú attól az erőltetett élettől, melyet saját magukra róttak ki a múltban. Az igazság utáni mély vágyódástól hajtva arra törekszenek, hogy megbékéljenek az isteni törvénnyel, amely oltalmaz és hazavisz.

Ha pedig a lélek egyszer már megszületett és növekszik, ha ezt az arany középutat egyszer megtalálták, akkor egyre kevesebb kiigazításra lesz szükség, és végül a sors helyet csinál az új lélekélet törvényének, Isten szeretettörvényének, amely részrehajlás nélkül az egész teremtéssel közli magát, ahogyan a Nap is mindenre sugárzik, legyen az rossz vagy jó.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,