Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/4/ Hát senki sem látta előre?

Pentagram > 1998-as évfolyam

1912 ÁPRILIS 14-ÉN JÉGHEGYNEK ÜTKÖZÖTT A BÜSZKE ANGOL SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ HAJÓ. ELSÜLLYEDT, ÉS 1513-AN ODAVESZTEK. AZ ÁLLÍTÓLAG ELSÜLLYESZTHETETLEN „TITANIC” PUSZTULÁSA FILMRENDEZŐKET ÉS ÍRÓKAT IHLETETT MEG. 1985 SZEPTEMBERÉBEN A „TITANIC” RONCSÁNAK MEGTALÁLÁSA LEHETŐVÉ TETTE, HOGY A KATASZTRÓFA ESEMÉNYEIT HATÁSOSAN ÚJRAFORGASSÁK. ENNEK EREDMÉNYE EGY MEGRÁZÓ, KÉPSORAIVAL A NÉZŐKET ELGONDOLKODTATÓ FILM LETT.

A Titanic volt a „White Star Line” díszpéldánya. 272 m hosszával, 46.000 tonnájával, 4 kéményével és 29 kazánjával az erő és a hatalom megtestesítője volt. Rendelkezett a kor minden technikai vívmányával, és felszerelése páratlanul fényűző volt. A tervezők adatai szerint 16 vízálló tartály hivatott arra, hogy a hajót mindig a felszínen tartsa, még akkor is, ha közülük négy netán vízzel telik meg. A jéghegy azonban, amelynek kb. 150 km-re Újfunland partjai előtt rohant neki a hajó, 5 tartályt felhasított. Három óra leforgása alatt a hatalmas Titanic eltűnt. A 2224 utasból csak 711-nek sikerült helyet kiharcolnia a mentőcsónakokban. A többiekre az alsó fedélzeten menthetetlenül rázárultak olcsó kabinjaik, és megfulladtak vagy kihűlésben haltak meg.

A SAJÁT ÉNT A FELSZÍNEN TARTANI
A Titanic katasztrófája nyilvánvalóvá tett sok mindent, ami modern társadalmunkban még ma is nap mint nap lejátszódik. Rövidlátás az építésben, fogyatékos felelősségérzet, nem megfelelő építőanyag, vetélkedések, harcok egy mentőcsónakbeli helyért, megvesztegetés stb. A saját én felszínen tartásáért és a lehető legelőnyösebb felszereléséért folyó harc még mindig az első helyen áll. A Titanic példájából felismerték az idők jelét: a gazdagok gazdagságát, a szegények keserű szegénységét (a kivándorlókat a fedélzet alatt zsúfolták össze), elkülönített osztályokat, rangokat és rendeket. Aki bővelkedett, az ezt megmutathatta, és meg is tette, ha előnnyel járt. Akinek semmije sem volt, az semmit sem veszíthetett, s keményen kellett küzdenie, hogy a társadalmi létrán egy kicsit feljebb kapaszkodhasson. Ami azt illeti, most ismét elértük ugyanezt a színvonalat. A modern nyugati társadalomban is szokatlan fényűzés áll szemben a kiáltó szegénységgel.

A Titanic pusztulása némi belátáshoz vezetett, úgyhogy a menetirányt csekély mértékben megváltoztatták és kiigazították. Így most minden hajón minden utas számára biztosítani kell egy helyet valamelyik mentőcsónakban. A rádiót éjjel-nappal szakadatlanul működtetni kell, és a jéghegyek koordinátáit nemzetközileg állapítják meg és adják tovább.
A második világháború is hozott szenvedéssel teli tapasztalatokat, melyek – mindenekelőtt Európában – különféle területeken változtatásokra sarkalltak. Ami még jól ment, az természetesen nem változott meg oly gyorsan, azonban azokat a keserűen szükséges társadalmi változásokat, melyek szociális érintettségből, a jövőt illető nagyobb messzelátásból vagy az érdekek kemény harcából sarjadtak, végül is foganatosították. Ez így akkoriban még lehetséges volt. Ma már nem.
Ma az ember falhoz van állítva. Kivárni nem lehet. Most diktálják a tempót: gyorsan, gyorsabban, leggyorsabban. Stressz, stressz, stressz! A szanálás (gyógyítás) a mai értelmében véve csaknem kizárólag valamely cég, társaság vagy ország pénzügyi „talpra állítására” vonatkozik. Az emberek között nő a feszültség, és a kommunikáció abban a mértékben csökken, ahogyan a személyiségek egyre inkább egyéni jólétükre irányulnak. Ahhoz hogy az „énünket” elveszítsük, talán az lenne a legjobb – vélhetnénk –, ha fejest ugranánk a társadalomba. Ám ez benső szabadság helyett csupán szolgai engedelmességhez vezetne.

A stabil szociális szerkezettel rendelkező országokban bizonyos mértékig látszólagos egyenlőséget értek el. Legalábbis a politikai pártok programjai hasonlítanak egymáshoz. Ez az elmélet, a gyakorlat azonban máshogy néz ki. Igaz a mondás: „Minden egyenlően van elosztva. A szegény ember télen kap jeget, a gazdag meg nyáron.”
Az ember természetéből fakad, hogy először magáról gondoskodik, és ott gyarapítja magát, ahol csak tudja. Korunk embere ebből a nézőpontból gondolkodik, érez és építkezik. Szükségtől hajtva mindenütt új biztosítékokkal és technikákkal fedezi magát.
De mi történik, ha elérkezik a nagy megpróbáltatás pillanata, amikor megmutatkozik, hogy a legkifinomultabb túlélési technikák sem képesek elejét venni a halálnak? Mi lesz akkor az eredmény?
A Titanic példája talán találó hasonlatul, esetleg fontos utalásul szolgál. Úgy tartották, hogy a hajó elsüllyeszthetetlen. Később kiderült, hogy az anyag mit sem ért. Amikor a katasztrófa bekövetkezett, világossá vált, hogy az önhittség, korlátoltság és önfejűség elzárták a kiutakat. Jó időbe tellett, míg világossá vált, hogy az „elsüllyeszthetetlen” hajó mégis alá tud merülni. Aki ezt felfogta, megpróbált menekülni. Senki sem nyugodott bele a sorsába. A legtöbben egymással harcoltak egy mentőcsónakbeli helyért. Hogy ugyanis a sétálófedélzeten teret nyerjenek, lecsökkentették a mentőcsónakok számát. Csak 1178 hely állt rendelkezésre... persze a luxusosztály utasai számára.
A mentőlegénység nem volt felkészítve feladatára. A tehetetlen áldozatok számbeli fölénye valósággal lehengerelte őket. És amikor a büszke hajó végül elsüllyedt, és cirka 1500 fuldokló küszködött a halállal a jéghideg vízben, akkor csupán egy árva mentőcsónak volt hajlandó (a filmváltozat szerint) a fuldoklókat kihalászni, jóllehet a többi is csak félig volt megtelve a hidegtől dermedt, közönyös emberekkel. A melegtől és a fényűzéstől megfosztottan később felvette őket a Carpathia, a segélyjelzést felfogó gőzhajó.
Ez az egyetlen segítő mentőcsónak bizony az egész film legtragikusabb képe. Egyetlen tengerész fülel a csónak orrában, vajon érkeznek-e válaszok hívására. Egyetlen ember, aki szenvedő és halódó embertársainak segíteni próbál, egyetlen férfi – míg a többiek nem tudják mi tévők legyenek, vagy nem akarják vásárra vinni a bőrüket. Egyetlen mentőcsónak kísérli meg, hogy az 1500 fuldokló káoszában életet mentsen.

HÁT SENKI SEM LÁTTA ELŐRE?
Hogy fest mai társadalmunk? Szépen rendezett képet mutat, és minden kellemetességgel, fényűzéssel fel van szerelve.
Modern, megkeményedett társadalmunkban is szokványos a kép, hogy az emberek már nem akarnak kölcsönösen segíteni egymásnak, vagy a saját helyzetük féltése miatt nem mernek. Ha ugyanis valaki ezt megkísérli, akkor legtöbbször kegyetlenül elverik rajta a port. És ki lesz hajlandó embertársai segítségére sietni, ha az „emberiség hajója” hamarosan (és az előrejelzések szerint meglehetősen hamar) szétzúzódik jéghegyén? Ha kiderül, hogy mégiscsak el lehet pusztítani?
Most, több, mint 80 évvel azután, hogy a legnagyobb emberi vívmányok jelképe néhány óra alatt elsüllyedt, az ember még mindig nagyra van érdemeivel és képességeivel. Gőg, hiúság, pompakedvelés és hatalomvágy, mindezek eltorlaszolják a magasabb élethez vezető utat. Jóllehet növekszik az emberi tévedhetetlenségi őrület ellenzőinek száma, a tekintélyek mégis úgy tesznek, mintha nem állnának olyan rosszul a dolgok. Éppúgy, mint a Titanic esetében, a biztonságról gondoskodó „vízálló tartályokkal” érvelnek. Akár a Titanicnál, állítólag itt sem lehet semmit elpusztítani.
Mindig akadtak, akik figyelmeztették embertársaikat az elbizakodottság és a helytelen beállítódás következtében közelgő vészre. Sokan megpróbálták, hogy más irányt vegyenek vagy javasoljanak. Ám ha az idő még nem érett meg rá, akkor süket füleknek beszéltek, és egyáltalán semmi sem történt. Ilyenkor a jövendőről tudó eme bátor úttörők kiáltó hangja ismét elnémult.
Most, hogy a keresztény beállítottságú társadalom számára lassan itt a XX. század vége, egyre inkább világossá válik, hogy a hatalomért való hatalom az emberi értékek növekvő tagadását hozza magával, és olyan ügyletekhez vezet, melyek csak vérontásban végződhetnek. Az ember fellendüléséről és felemelkedéséről már nem lehet beszélni.
Mindemellett tán csak nem azért vagyunk a Földön, hogy egymást lemészároljuk és mindent jobban tudjunk másoknál? Ám már az általános iskolában és a sportoktatásban azt tanulják a gyerekek, hogy egymás ellen küzdjenek. Ami ártalmatlan bátorságpróbákkal és versenyekkel kezdődik, az kőkemény önérvényesítésbe torkollik a mindennapi élet harcmezején. Vajon ez az ő jövőjük: jobbnak lenni másoknál? Avagy nem sokkal inkább minden emberlélek mélységes egységében rejlik-e az ember boldogsága?

AZ ÚJ LÉLEK LETÉPI LÁNCAIT
Ha a személyiség kultúrája csak harcot és viszályt hoz, akkor ez bizony nem az igaz út. Okos koponyák életüket szentelték olyan új rendszerek feltalálásának, melyeknek az embert kellene továbbsegíteniük. Amikor az atombombát ledobták Hirosimára, Japán ellenfelei ujjongtak, mert véleményük szerint ez a teljes pusztulás kilátásba helyezte a „békét”. Mostanra persze már jobban tudjuk...

Az egyik – gyakran a körülmények szorításában – a kőkemény ént választja, a másik a magasabban fejlett lelket. Az egyik az anyagra támaszkodik, mely táptalajunk, a másik – a harcban és viszályban megfáradva – az örökkévalóra irányul, amely minden mozgalmasság mögött megdönthetetlen sziklaként vár a siralomvölgyéből kiemelkedő emberre.
Korunkban mindez egy újabb típussal bővült: „Az én célirányos, tudatos áldozata a lélek magasabb életelve számára”.
A lélek vitatott elv. Különböző lélekfajták léteznek: az anyaglélek, a növényi és az állati lélek. Az emberben lakozó lélek eredetileg isteni volt, de korunkban az ember állatias élményvilágához láncolódik. Ez az eredetileg isteni, most szunnyadó lélek sokak számára még elmélet. Az egyik filozófus előtt ismeretlen, a másik előtt talán nevetséges.

Azok számára azonban, akik egyre inkább megtapasztalják, hogy az anyag utáni hajszába űzetnek, akik emiatt a mindennapi életet szürke takarónak tapasztalják, mely a fénylő lelket megfojtja, az ő számukra a lélek hívása egyre inkább valósággá válik. A lélek most még az anyag fogságában raboskodik, azonban egyre erősebben érvényesül, hogy megszabaduljon. Mert eljött az ő ideje. Szabadsága hirdeti közeledtét, és csak egy nyakas, csökönyös én késleltetheti még megszabadulását.












Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,