1998/5/ A knósszoszi labirintus

Pentagram > 1998-as évfolyam

AZ EGYIK LEGISMERTEBB EURÓPAI LABIRINTUS KRÉTA SZIGETÉN TALÁLHATÓ, MINÓSZ KIRÁLY PALOTÁJA MELLETT. EZT A GIGANTIKUS ÉPÍTMÉNYT A ZSENIÁLIS ÉPÍTŐMESTER, DAIDALOSZ TERVEZTE, ÉS FONTOS SZEREPET JÁTSZOTT THÉSZEUSZNAK, AZ ISTENEK KEDVENCÉNEK MÍTOSZÁBAN.
Ő VOLT AZ EGYETLEN, AKINEK SIKERÜLT A MINÓTAUROSZHOZ ELJUTNIA ÉS ŐT MEGÖLNIE.

Az ókorban a labirintust többek között az alvilág jelképének tartották. Az alvilágot, amelyben torz szörnyek tanyáznak, az ember tudatalattijához is hasonlíthatjuk. Aki annak az erőnek a segítsége nélkül lépett tudatalattija világába, amely képes az abban lakozó szörnyeket semlegesíteni, eltévedt a járatokban, és nem találta meg többé a kiutat. Végül pedig a saját maga által teremtett szörnyek győzték le és semmisítették meg. Ebben a tekintetben nem sok minden változott a korábbiakhoz képest.
Aki modern korszakunkban például okkult módszerekkel vagy tudattágító eszközökkel saját lényének múltjába merül, könnyen veszélybe kerül, belegabalyodik a karmikus szálakba, és e háló fogságában marad.
Ezzel szemben egy beavatott veszély nélkül léphet be a labirintusba, mert ő már legyőzte a halált. A halhatatlan lélek is bátran szembenézhet mikrokozmoszának karmikus múltjával, amennyiben az őt vezető szellemi elvvel szemben semmiféle erőszakot nem alkalmaz.
Thészeuszt a kereső ember mintapéldányának lehet tekinteni. Miben különbözik azoktól, akiket a Minótaurosz, a szörny már megölt? Milyen különleges erővel rendelkezik? Miért képes ő a szörnyet megölni? A mitológiai Thészeusz először is belátással rendelkezik, és megrendíthetetlen akarata van. Mindkettő szükséges a megszabaduláshoz vezető út bejárásához és ahhoz, hogy a szörnyet – a karmikus szövevényeket – megsemmisíthesse. Ez önmagában azonban mégsem lett volna elegendő, mert Thészeusz elődjei éppolyan erős akaratúak és céltudatosak voltak, ennek ellenére mégis halálukat lelték. Thészeusz azonban ezenkívül még segítséget is kapott Ariadné szeretete által. Ariadné Minósz király lánya volt. Ebben az összefüggésben őt az új léleknek vagy az új lélekállapotnak tekinthetjük. Ezen kötelék által a kereső bölcsességet és erőt kap feladatának betöltéséhez.


AZ AURIKUS LÉNY LEGYŐZÉSE

Thészeusz tehát az az ember, aki az új életet keresi. Tudja, hogy hatalmas ellenerőkkel kell számolnia, de bátran szembenéz ezzel a harccal. Számára a labirintus aurikus lényének útvesztője, itt gyűlik össze és raktározódik a végtelenül bonyolult karma.
Minden keresőben tudatosulnia kell, hogy a múlt hálójában tévelyeg, és hogy ezzel a múlttal csak akkor számolhat le, ha annak okát – a Minótauroszt – képes megsemmisíteni.
A szörny itt a küszöb őre. Ereje a plexus sacralisban összpontosul – a labirintus közepén –, és innen kiindulva az egész emberi lényt uralja. Aki a küszöb őre előtt el akar haladni, annak először szert kell tennie az új lélekre, és az lakást kell hogy vegyen a szívében. Csak akkor rendelkezik majd azzal az erővel és bölcsességgel, mely a szörnyeteg képességeit felülmúlja.
Ha saját képességeinek segítségével – melyeket éppen a karma alakított ki – merülne lényének mélységeibe, akkor egészen biztos, hogy ott saját magával is találkozna. De hogyan küzdhetne önmaga ellen? Ezért mondják azt is, hogy a győztesnek hatalmas új fegyverrel kell rendelkeznie, amely mellett minden más fegyver megsemmisül.


MEGSZÜLETIK AZ ÚJ EMBER

Aki a lénye középpontjához vezető utat nyomon akarja követni, erősen kézben kell tartania Ariadné fonalát, az ugyanis a biztosíték a megbízatás helyes betöltésére. Mielőtt valaki szabad utat kap a magasabb misztériumokhoz, teljesen le kell győznie mindenfajta félelmét és aggodalmát. Ezek mindig karmikus múltjából származnak. A sötétségen átvezető hosszú vándorlás után egyszer csak ott áll a szörny előtt. Ez az óriás megjeleníti egyrészt régi énjét, az alantas személyiség irányítóját, másrészt viszont az aurikus lény még sokkal hatalmasabb énjét, a küszöb őrét. Mindkettőnek meg kell halnia, hogy átadják a helyet az új léleknek, amely szükséges a transzfiguráció folyamatához.
Ariadné fonala tehát az összekötő kapocs a kereső személyiség és az új lélek között. E kapcsolat által tartjuk elevenen és erősítjük az eredeti életre való emlékezést, még ha a kereső mikrokozmikus labirintusának legmélyebb sötétségében van is. Ez az emlékezés folyvást erősödik, ahogyan egyre közelebb ér labirintusának középpontjához, és végül szintén ez a „fonal” vezeti őt vissza a sötétségből és káoszból a világossághoz.

Az Egyetemes Tan alapján a labirintust tehát a beavatási útnak tekinthetjük, melynek során a régi ember és karmája feloszlik az új, megnyilvánuló lélek vezetése alatt. A keresztény misztikusok ebben az összefüggésben a „lélek sötét éjszakájáról” is beszélnek.