Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/5/ Az útvesztőből kivezető út a labirintus közepéhez visz

Pentagram > 1998-as évfolyam

HA AZ ÚTVESZTŐT A TÉVELYGÉS JELKÉPÉNEK VESSZÜK, AKKOR A MISZTÉRIUMLABIRINTUST A BEAVATÁSI ÚT SZIMBÓLUMÁNAK TEKINTHETJÜK. EZT AZ UTAT MINDENKI JÁRHATJA MAJD EGYSZER. SZÁMOS MISZTÉRIUMLABIRINTUSHOZ FŰZŐDIK OLYAN MÍTOSZ, AMELY A KÖZÉPPONTHOZ VEZETŐ UTAT ÍRJA LE. AZ ELBESZÉLÉSEK ÉLETRE ÉS HALÁLRA VONATKOZNAK, MINDENEKELŐTT AZONBAN A HALÁL LEGYŐZÉSÉRE, HOGY VÉGÜL MEGTALÁLHASSUK AZ ÉLETET.

A szokványos útvesztők esetében nem merül fel ez a témakör. Az igaz, hogy olyan változatokat is építettek, amelyek igencsak emlékeztetnek a misztériumlabirintusokra, de mégis úgy tűnik, hogy az útvesztő egy későbbi forma. Főleg arra tervezték, hogy zavarba ejtsék és szórakoztassák a népet. A labirintus és az útvesztő eltérő szerkezetűek, és céljuk is különböző. Felvetődik a kérdés, hogy vajon az útvesztőt nem épp az olyan emberek számára építették-e, akik a reneszánszban régi karmikus gyökereik újraelevenedését élték át. A reneszánszban ugyanis megkíséreltek a múlt pozitív értékeibe új életet lehelni. Talán e fáradozás során kapott új formát a labirintus is.
Éppen a reneszánsz idején pezsdültek fel az európaiak érzékei, azáltal, hogy az új fejlődések következtében a megtapasztalható határok is kitágultak. Így a személyiséget egészen másképp lehetett megszólítani, mint régebben.
A misztériumlabirintusok korának embere még nem volt önálló egyéniség. A reneszánsz azonban olyan fejlődést hozott, melyben az egyéniség megmutathatta képességeit, és önnön lényét minden oldalról kifürkészhette, az érzékek segítségével vezetve vagy félrevezetve.
Ebből egy olyan tudat fejlődött ki, melyet nyugodtan nevezhetünk útvesztőnek, hisz oly ügyesen tekeregnek a sajátságos kanyarulatok, és bújnak meg a homályos sarkok, hogy halálra vándorolhatjuk benne magunkat. Vajon aki egyszer megrekedt saját tudatának útvesztőjében, aki belefáradt a folyton változó, ám pozitív eredményt mégsem hozó lehetőségekbe, az nem érzi-e szükségét, hogy nekilásson kiutat keresni? Keresőként áthelyezi célját a földi útvesztőből a labirintusba, ahol új élet várja, vagy pedig a halál. Itt jegyezzük meg, hogy a „labor intos” szavakat úgy lehetne lefordítani, hogy „belső mű”. Ahogyan az útvesztő a külső életet jelképezi, úgy a labirintus a belső élet szimbóluma. Ez a megkülönböztetés a fennmaradt illusztrációkból és elbeszélésekből is világosan kitűnik.

HA ENYÉM A MINDENSÉG,KÍVÁNNOM MI MARAD?
Az áldás úgy síklik tova, mint vitorlás a sötét éjszakában, mert az Egyetemes Tan lényegét nem ismerik fel, és így nem következhet helyes cselekvés. Ezért mondta a bölcs kétezerötszáz évvel ezelőtt:
Tanom értelme egyszerű,
S szigorúan ettől függ
cselekvésem.
Csak az emberek magyarázzák
sokféleképpen.
Így – mint a gombolyag közepe –
Nem látható a sok tekervényben.
Nemde sokan rejtik az igazság egyszerű magvát, az igaz élet kulcsát a látszatbölcsesség és hencegés gombolyagába?! Lao Ce azonban ezt mondja:
Nem csapnak be lidércfények,
Mert tudom a labirintusban
az utat.
Kezemben tartom, mi középre visz:
A fonalat.
Céltalan viszályra nyugodtan
nézek,
A hencegő világban szerepet
nem kérek.
A hivalkodók ezért semminek
néznek.
Mind csak a sokság kis része után kutat.
Ha enyém a mindenség,
Kívánnom mi marad?

Ki megy be a labirintusba? A labirintusba belépő tanulóról feltételezhető, hogy maga mögött hagyja a világot. Ez a Thészeuszról és Ariadnéról szóló elbeszélésben is világosan felismerhető. Thészeusz azért megy be a labirintusba, hogy a félig ember, félig bika Minótauroszt legyőzze. Másképpen szólva: hogy a lényében rejlő állatit, alacsonyrendűt megölje annak érdekében, hogy
a magasabb rendű, nemes, isteni élhessen. Ennek során a lélek fonala – Ariadné – nélkülözhetetlen segítség a számára. Ezen feladat teljesítése nagyfokú egyezést mutat a lélekösvény bejárásával, amire korunk rózsakeresztesei elszánták magukat. Ha így nézzük, akkor a labirintust olyan összetett rendszernek vehetjük, amelyben fel van jegyezve a mikrokozmikus múlt. A számtalan folyosón és fordulón elveszthetjük a tájékozódásunkat. Döntő fontosságú azonban, hogy a komoly kereső mindent megtesz azért, hogy saját lényének magjáig áthatoljon. Mit talál ott? Saját fejlődésének megfelelően vagy karmájának szörnye előtt, vagy az új város előtt találja magát. Az utóbbi a templom, az igazi belső életmag, a Krisztus-atom: az új élet bejárati kapuja.
Bár az „inthos” utótag miatt úgy látszik, hogy a „labyrinthos” szó
a görögök előtti időkre utal, a „labyrinth” összetétel mégis görög szó. A labirintusokról számos információra bukkantak, és sokféle magyarázatot próbáltak adni rájuk, de a labirintus tényleges eredete csak igen kevéssé ismeretes. A római tudós, Gaius Plinius Secundus (Kr. u. 23-79) könyvében, a Naturalis Historiában felsorolt nagy labirintusok is csak mint ilyenek szerepelnek, mert a szerző az elnevezést másoktól vette át.
Legyen szabad ezért itt egy saját értelmezéssel előállnunk. Megkülönböztetünk misztériumlabirintust és útvesztőt. Az előbbi egy belső útra világít rá, attól a pillanattól kezdve, amikor a jelölt – mint Rózsakereszt Keresztély – eldöntötte, hogy mit választ. Az utóbbit viszont vehetjük a világnak, amelyben valaki az érzékeitől vezérelve addig kénytelen bolyongani, míg tapasztalatainak mértéke be nem telik, és képes nem lesz tudatosan elhatározni magát. Először jön az útvesztő, később pedig remélhetőleg következik a labirintus. Szigorúan véve ezt a felosztást azoknál a régi labirintusoknál is fellelhetjük, melyek épületek, kertek és templomok alkotórészét képezték. Beavatási helyként arra szolgáltak, hogy az arra képesnek látszó embereket a legmélyebb bensőjükbe vezető úton járásra késztessék, hogy aztán mint újjászületettek kerüljenek újra ki belőle.

A Plinius által ismertetett labirintusok felsorolását szemlélve elmondhatjuk, hogy nem úgy foglalkozott ezzel a fogalommal, mint aki kutat utána. Számára
a labirintus egy részben a föld alatt, részben a felszínen található óriási, megközelíthetetlen épületegyüttest jelentett. Nem fér hozzá kétség, hogy ezen épületek esetében templomról van szó. Az ókorban ugyanis a vallási és világi hatalmak összefonódtak. Ezért az is kézenfekvő, hogy itt beavatóhelyekről van szó. Ugyancsak elképzelhető az is, hogy ezekből fejlődött ki a reneszánsz idején az útvesztő. De vajon miért? Vajon a régi labirintusban az volt az út szerepe, hogy „agyonüsse” a tudatalattit? Az útvesztő pedig vajon ennek a labirintusnak egy újrafelfedezett formája volt-e, amelyben azonban most az érzékek sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint a tudatalatti? Ha az embert évezredekkel ezelőtt a beavatási úton azért állították tudatalattija elé, hogy legyőzze, akkor ez a mi időnkben sincs másként. Csak máson van a hangsúly. Korunkban az emberiséget olyan éber tudat irányítja, amelyet megint csak az érzékek formálnak. Ebből kifolyólag a kollektív tudat ma valószínűleg sokkalta bonyolultabb, mint hajdanában. Ettől kell az embernek szabadulnia. Ebből – ebből az útvesztőből – kell egyszer mindenkinek megtalálnia a kivezető utat, hogy áthatolhasson önnön lénye magjához. Mindenkinek be kell lépnie saját labirintusába, ahol szembesítik életrejtélyének megoldásával. Megszabadítják a csoporttudattól, hogy lelke feloldódhasson az emberiség egybekapcsolódó lélektudatában. Ezért meg kell értenie érzékeinek hatásmechanizmusát, és meg kell tanulnia az eme érzékekből felépülő tudattal dolgoznia.

Van azonban egy nagy különbség: A labirintusnak egyetlen bejárata van, és onnan egyetlen út vezet. Az útvesztőnek – az építőmestertől függően – többnyire ugyan szintén csak egy bejárata van, de több, egymást keresztező út vezet benne, ami nagyon megnehezíti a választást. A számtalan utat talán a sok érzéki benyomáshoz és csábításhoz lehetne hasonlítani. Itt is egy aranyfonálra vagyunk utalva, amely lehetővé teszi a kilábalást. Comenius szerint ez a fonal az Istenhez fordulásban, egyszerűségben és vágytalanságban rejlik.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,