Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1998-as évfolyam

1998/5/ Labirintus vagy útvesztő?

Pentagram > 1998-as évfolyam

„A VILÁG EGY LABIRINTUS, MELYBEN AZ EMBERI LÉLEKNEK ADDIG KELL BOLYONGANIA, MÍG MEG NEM VÁLTJÁK.”
HIPPOLYTUS, KR. U. III. SZÁZAD.

A labirintus vagy útvesztő olyan lenyűgöző jelkép, mely az évszázadok során sokféle jelentést vett fel, és a szemlélőben is nagyon eltérő elképzeléseket hívott életre. A labirintus és útvesztő elnevezést gyakran mint rokon értelmű szavakat használják. A labirintus addig jelenik meg útvesztőként, ameddig az ember az egyetlen, kifejezetten középre vezető utat fel nem ismeri. A labirintus céljába való tiszta belátás nélkül ez az útvesztő csak furcsa, végtelennek tűnő kanyargós utak játéka. Mégis másképp áll a dolog az útvesztővel, mint a labirintussal, mert a labirintus egy maggal rendelkező részben, a középpontban végződik, az útvesztő ezzel szemben oly sok utat, félrevezető ösvényt és zsákutcát foglal magában, hogy az áttekintés lehetetlenné válik, és zűrzavar keletkezik.

A hermészi értelemben vett labirintus a mikrokozmosz belső magjához vezető utat jelképezi. Aki a befelé vezető utat egyszer felfedezte, az a középpontot is el tudja majd érni, feltéve, hogy félútról nem fordul vissza. Egy labirintusban nincsen választási lehetőség a jobb és a bal oldal között, csak azt lehet eldönteni, hogy tovább megyünk vagy nem. Aki nem képes kitartani, azt utoléri a halál. Aki azonban győztesként újra kilép a labirintusból, más ember lett. A labirintus szó eredetéről azt is feltételezik, hogy a latin „laborintus”-ból származik, mely egy belső munkára utal. Így nézve a labirintus olyan belső út, melyet az embernek fel kell fedeznie és be kell járnia. Ha ezt az utat egyszer valaki megtalálta, akkor elvileg már nem történhet hiba, hacsak nem tér vissza érzékei útvesztőibe.
Az útvesztő másrészről egy behatárolt tér is, amelyben az ember érzéki benyomásokra irányuló tudatának vezetése alatt tévelyeg. Egy útvesztő mindenféle lehetőséget, a látszólagos választás lehetőségét is nyújthatja, melyek gyakran ellentmondanak egymásnak. Így az útvesztőt megfelelő jelképként lehet használni arra, hogy a külső élet egész zűrzavarát és konfliktusait ábrázolja. Vergilius, az ókori költő (Kr. e. 70-19) különböző útvesztőkről ír. Az egyik ilyen pl. ezer ösvényből és ezer ellentétes irányból áll. Az útvesztőben való bolyongás szerinte kibogozhatatlan nehézségeket okoz, melyeket nem lehet megoldani, mivel nincsen világosan felismerhető visszavezető út.
A Pentagramnak ebben a számában Önök az útvesztőben való bolyongás néhány nézetével találkozhatnak, emellett azonban
a labirintuson át az ember legmélyebb lényéhez vezető célirányos útról is szó esik. Egyúttal megkíséreljük e két jelkép közötti különbséget a lehető legegyértelműbben ábrázolni és kihangsúlyozni, hogy e két fogalmat ne lehessen csak úgy felcserélni.

A szerzők, akik jelen kiadás munkálataiban részt vettek, azt tapasztalták, hogy az emberi tévutak ezen jelképe éppen bizonytalan korszakunk igazságkeresőit érdekli igazán. Az útvesztő és a labirintus magában az emberben rejlik.
Neki kell mindkettőt kikutatnia, hogy ezáltal önmagát és ezzel a problémáiból való kiutat, élete célját is megtalálja. A keresők száma minden országban robbanásszerűen növekszik! A tudatlanság fátylai gyakran azonban oly áthatolhatatlanok, hogy csak kevesen vannak abban a helyzetben, hogy egy tiszta, valós képből kiindulva keressék az igazságot. Ahogy a távoli múltban, úgy ma is úgy érzik, hogy az embert vonzza a labirintus, mert jelentős útmutatást tartalmaz számára a visszavezető útról. A hazautazás kezdete a mikrokozmosz középpontjában rejlik, és éppen erre szeretnénk a komolyan keresők figyelmét felhívni ebben a labirintussal foglalkozó számban. Reméljük, hogy ha Önök a témáról szóló vizsgálódásainkat tanulmányozzák, találnak néhány útmutatót, legyen az bármilyen csekély is, mely közelebb viszi Önöket a saját forrásukhoz. És azt is reméljük, hogy ez ösztönzés lesz arra, hogy földi tudatuk útvesztőit felcseréljék a saját labirintusukon átvezető világosan áttekinthető úttal, mely a középen rejlő kincshez vezet. Az útvesztő magára az emberre vonatkozik, aki az élet két pólusa között ide-oda bolyong. A labirintus viszont azt mutatja, hogy van egy másik út is. A hazautazást az útvesztőben való bolyongás előzi meg!
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css, készítette és tárolja: AionNET Kft.