Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1999-es évfolyam

1999/3/ Énművelés, vagy énlebontás?

Pentagram > 1999-es évfolyam

"A MÁSIK ÚT, AVAGY A SZERETET, A REND ÉS A SZELLEMI FEJLŐDÉS PSZICHOLÓGIÁJA” – EZT A CÍMET VISELI EGY KÖNYV, AMELY EGYEDÜL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN NÉGYMILLIÓ FÖLÖTTI PÉLDÁNYSZÁMBAN KELT EL. AZ ÉLET SZELLEMI OLDALA IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS ROHAMOSAN NÖVEKSZIK. MÁR MOST MEGMUTATKOZIK, HOGY SZÁMOS PROBLÉMÁT NEM LEHET TÖBBÉ A MATERIALISTA FILOZÓFIA MÓDSZEREIVEL MEGOLDANI.

A fent említett könyvben azt írja a szerző, hogy az egónak isteni tudattá kellene érlelődnie: „Arra születtünk, hogy öntudatos személyiségként Isten új életformájává váljunk. Ne legyünk egó nélküli, öntudatlan csecsemők, inkább egy olyan érett, öntudatos egó elérésén fáradozzunk, amely aztán isteni egóvá fejlődhet. Ha mint felnőttek tudunk büszkén két lábon járni, képesen arra, hogy függetlenül döntsünk és ezzel a világot befolyásoljuk, akkor képesek vagyunk felnőtt, szabad akaratunkat Isten akaratához igazítani. Akkor Isten a mi tudatos egónk révén egy új, erős életformában jut majd kifejezésre. Isten munkaeszközévé válunk, és így az Ő részét képezzük.”

Számtalan könyv és mozgalom létezik, amely ilyen vagy ehhez hasonló eszméket és véleményeket népszerűsít. Sokan, akik eddig kizárólag az anyagi gyarapodással foglalkoztak, most áthelyezik a hangsúlyt. Az élet szellemi oldala után kutatnak, például azzal, hogy „az egót addig érlelik, amíg végül egybeolvadhat az isteni egységgel, annak szolgálatára”. Ez az érlelődés aztán olyan folyamat, melyben meg kell tapasztalni a döntéshozatallal járó esetleges fájdalmat. Ezért ez a fejlődés vagy a félelem és tehetetlenség győzelmét hozza, vagy maga lesz az alázat és öröm. A legcsekélyebbé válás akarását jelenti a tudatos felelősségvállalással együtt, mégpedig azzal a végcéllal, hogy az egóból Isten legyen.


ÚJ ÉLETALAP NÉLKÜL NINCS VALÓDI JAVULÁS

Sokak számára, akiket a modern társadalom zűrzavarában és feszültségeiben való elsüllyedés veszélye fenyeget, ez az „érési folyamat” az életkérdéseikre adott válasznak tűnik. Ez persze hihetetlenül jó megoldás is lehetne. Hiszen mi kifogásolni való van abban, ha az életet ilyen módon látják, ha az anyag utáni földi hajszát viszonylagossá teszik, és ha meditációk és különböző filozófiai szemléletmódok segítségével nagyszerű távlatokat tárnak fel?
Ez önmagában nem lenne rossz, legfeljebb csak annyiban, hogy ezzel a természetén alapvetően szemernyit sem változik meg. Továbbra is követelésekkel lép fel, mivel az embernek az „enni és felfalatni” világában érvényesítenie kell magát. Már kisgyermekkortól azt sulykolják belé, hogy másokat maga mögé utasítva első legyen.

Egyes technikák és stratégiák olyannyira kifejlődtek, oly mélyen a tudatba vésődtek, hogy e mivoltukban már nem, vagy csak alig lehet felismerni őket. Vajon fel tud-e az egó ily nehéz teherrel valaha is Istenné növekedni? Reális célnak nevezhető ez? Valóban képes a természet-én Istennel egyesülni?

A rózsakeresztesek más szemszögből látják az isteni eredethez vezető utat. Számukra alapvető tény a világ kettőssége, és hogy az ember nem tud megmenekülni ettől a dualitástól, mivel maga is kettős lény: énje a halandó természetből, lélekmagja pedig a halhatatlan természetből való. E tényből következik, hogy a természet-én sohasem válhat istenivé. Más kifejezésekkel, más körülmények között, más korokban ezt már sokszor megkísérelték. Ám minden kultúra, amely ebből keletkezett, csak viszályforrásnak bizonyult. A kis iskolai csetepaték – melyeket manapság olykor-olykor már a gyerekek is lőfegyverekkel vívnak – minduntalan az egész emberiség csatamezőin ismétlődnek meg. Ezen egy évszázadnyi kultúra sem tudott semmit változtatni.


AZ ÖNZÉS PÁNCÉLJA MÖGÖTT REJTŐZVE

A gnosztikus transzfigurista ezért az isteni mag felszabadítására irányul, amely a legtöbb embernél még az önző érdekek páncélja mögött rejlik. Ebből a magból támad az a végtelen vágyakozás, az a kimondhatatlan szomorúság és az a sürgető késztetés, amely Isten keresésére ösztönöz. De... hogyan tudna az ember egyáltalán valamire is emlékezni, ha ebből a valamiből legalább egy szikrányit nem őrzött volna meg? Hogyan tudna Istenről beszélni, ha ebből az isteniből nem rejlene még valami benne? Saját magától – természet szülte tudatával – erre nem lenne képes. Az isteni mag az, mely hívja és ösztönzi őt, és szabaddá teszi számára az utat, feltéve persze, hogy maga az ember is ennek lehetővé tételén fáradozik.

E lehetőség megteremtése egy belső küzdelmi folyamat. Ám csak akkor van esély a sikerre, ha a küzdelem alapja a gyógyulás, a megszenteltetés utáni vágyakozás. Ez valami egészen más dolog, mint az én istenivé válása. A gnosztikus transzfigurista útja más irányba vezet.

A transzfigurista életgyakorlata szöges ellentéte bármiféle énkultúrának. Nem babusgatja az énjét, hanem a létminimumra csökkenti, aminek következtében az isteni mag kibontakozhat. Ez azt jelenti, hogy mindennapi életében folyamatszerűen felhagy az énnel összefüggő minden érdeklődéssel – már amennyire felfedezte önmagában őket –, azt mondván: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem legyen meg a Te akaratod!” Ezen az alapon tudja aztán a gyakorlati életben a hasonló a hasonlót – az isteni lélek az isteni életerőt – vonzani. Az isteni életerőnek egyetlen érintkezési pontja van az ember mikrokozmikus rendszerével. Ezért az igazi gnosztikus transzfigurista mindent kerül, ami ennek az isteni magnak vagy szikrának a fejlődését akadályozná.

Ahhoz, hogy ez a megújulási folyamat végbemehessen, szét kell törni azt a három béklyót, amely a természet-ént a világához köti. Az első béklyó az anyaghoz, jóléthez és gazdagsághoz kötözi az ént, a második a tisztelethez, hírnévhez és becsvágyhoz, a harmadik pedig az a béklyó, amely a hatalomra és befolyásra törekvést munkálja benne.

Mivel a kultúra – mindenekelőtt világunk úgynevezett nyugati felében – a csőd szélére jutott, számtalan ember kezdett el keresni. Ezek a keresők többnyire azzal kezdik, hogy búcsút vesznek a gazdagságtól, a jóléttől és általában az anyagtól. A hatvanas években a hippik szolgáltak erre példával.


NE ISTEN AKARATA, HANEM AZ ÉN AKARATOM LEGYEN!

Az ént fogva tartó második béklyót már sokkal nehezebb széttörni. Mert a tisztelet, dicsőség és tekintély, vagyis amit mások mondanak rólunk, ahogy mások látnak, ahogy mások csodálnak minket, az fontos táplálék az én számára.
A harmadik béklyó lesz viszont a legeslegnehezebb ellenfél, mert az én hatalomra és befolyásra törekszik, hogy önmagát érvényesíthesse. Azt akarja, hogy a dolgok többnyire úgy legyenek, „ahogy én akarom”.

A belső megszabadulás ösvényén ezek a „béklyók” képezik a nagy kísértéseket. Ezt nem a modern rózsakeresztesek találták ki, csak hogy valami újdonsággal rukkoljanak elő Önöknek; minden nép kultúrkincsében megtalálhatják lejegyezve. Majdnem minden társadalmi formában fontos szerepet játszik a gazdagság, tekintély és hatalom. Ezek az együttélés alappillérei. Aki megsérti őket, az ellenállást hív fel. Azoknak a tudósításai, akik ezt megkísérelték, és saját lényükben szét tudták törni a béklyókat, arról tanúskodnak, hogy a belátás, a bölcsesség és erő, de mindenekelőtt az eszmékkel szembeni hűség és egy hihetetlen alkotóképesség az, ami ennek során nélkülözhetetlen.

Mármost az ember szívesen hisz abban a képben, amelyet maga alakított ki önmagáról. Ha ezt azok is megerősítik, akik osztják az elképzelését, akkor ez jócskán felértékeli az énjét, és az én ezt ki is sugározza. Ez a kép a politika önelégült világában kiváltképp ismeretes. Ha elég sokáig fenntartják és ápolják, akkor olyan helyzet alakul ki, amelyben az én már nem tud különbséget tenni igazság és hazugság között. Ekkor már csak a saját gondolatképeiben és képességeiben hisz, és így egyre jobban eltávolodik az igazságtól. A rögeszmének ez a táplálása azonban feszültséget okoz, mert az én meg akarja őrizni az elért állapotot. Ám a világmindenség törvénye folyamatosan aláássa az én emelte akadályokat, hogy elősegítse a valódi belső fejlődést. Ha az én ennek ellenére továbbra is páncéllal veszi körül magát, és továbbra is harcol a halhatatlan lélek ellen, akkor eljön az a pillanat, amikor változás többé már nem lehetséges. A személyiség ekkor már úgy megkristályosodott, hogy a fény már nem tud elhatolni hozzá.
Kétségtelenül a harmadik vizsgát lehet a legnehezebben letenni. A természetbe lépés pillanatától kezdve az emberiségnek állandóan a fennmaradásért kellett küzdenie, mert a természet a maga törvényszerűségei miatt ellenségesen viszonyult az emberhez. A túlélési ösztönből keletkezett a magabiztosság és önmagának a túlbecsülése, két olyan akadály, melyet a félelem szült, és különösen sikerek idején tudják uralni a lelket.

A belső megszabadulás ösvényének minden vizsgáját a háromszoros egó valamelyik magjának az ellenhatásaként kell látnunk. A has-egó az anyagba kapaszkodik; a szív-egó a hírnévvel és a megbecsüléssel azonosítja magát; a fej-egó hatalomra törekszik. Heródes, a hatalom képviselője meg akarja ölni az újszülött lelket. A lélek ekkor még túl sebezhető és gyenge, ezért Egyiptomba, („a rejtekhelyre”) kell menekülnie, hogy ott csendesen felnövekedhessék.


A LÉLEK MEGSZABADUL A FÖLDI BEFOLYÁSOKTÓL

Aki a személytelen, isteni élethez vezető útra tér, az újra meg újra kapcsolatba kerül az említett három kísértéssel. Ezek azok a kísértések, amelyeket Jézus élt át a pusztában. Az állhatatosságnak ezt az endurisztikus időszakát (mint például a katárok endúrája) az evangélium jelképesen Jézus negyven napos sivatagi böjtjével ábrázolja. A negyvenes szám itt a „nem-létnek” egy olyan időszakát jelenti, melyben a lélek eloldozza magát a földi befolyásoktól, de a fény még nem tudja maradandóan táplálni. Máté evangéliumának 4. fejezetében ez áll: „És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. (Az igaz élet utáni éhség!) És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik. (Ez az a kulcs, amellyel a természet-én első nézetét le lehet győzni.) Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat: mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus (a lélek): Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”
A természet-én második nézete fölényben érzi magát, és ennek megfelelően viselkedik is. Most arról van szó, hogy az én le tud-e mondania a hatalom és elismerés utáni vágyáról, jobban mondva át tudja-e változtatni a lélekegység utáni vágyakozássá. Ha „egyik a másikát többre becsüli önmagánál”, akkor a mutatott alázat mértéke szerint növekednek majd az isteni Szellem adományai.


MEGRENDÍTHETETLEN KAPCSOLAT AZ EGYETEMES ÉLETTEL

„Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét. És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.”
A harmadik egó-nézetnek, ennek a harmadik kísértésnek azért tud ellenállni a lélek, mert megrendíthetetlenül tudatában van a Szellem egyetemes törvényeivel való kapcsolatának, amely minden emberi helyzetet és eseményt irányít.

Ennek a próbának a kiállása szerfölött fontos, mert jelentheti a sorssal, embertársainkkal és a földi természet törvényeivel szembeni harcnak a befejeződését, röviden szólva mindazon dolgokkal szembeni küzdelem végét, melyek az embernek ellenállnak és tervei kivitelezésében gátolják.
Ha a lélek a Gnózisra irányul, akkor mindent, ami csak kijut neki, megtanul szükséges próbának tekinteni, a sajátos tisztulási folyamat egy lépésének felismerni. Ezért aki ilyen élő hitben áll, az nem görnyed az aurikus én nyomása alatt, hanem visszahúzódik legbelső szentélyébe, hogy tiszteletet adjon az isteni magnak, amely megajándékozta őt a halálból való kiemelkedés lehetőségével.

„Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.”

Ha a megtisztult lélek eme utolsó kísértés után belép az új életterületre, és a Gnózis szolgái egyesültek vele, akkor elhozzák számára azt a balzsamot, amely orvosolja a küzdelem során megélt szenvedést.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,