Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1999-es évfolyam

1999/3/ Felebaráti szeretetből fakadó tett e a szervek adományozása?

Pentagram > 1999-es évfolyam

A MATERIALISTA TERMÉSZETTUDOMÁNY SZÁMTALAN GYÜMÖLCSÉNEK EGYIKE A MAGASAN FEJLETT TECHNIKA ÁLTAL URALT MODERN EMBERI ÉLET. A MŰSZAKI LEHETŐSÉGEK HATÁRAIT SZINTE NAPONTA TÚLLÉPIK OLYAN TALÁLMÁNYOK, AMELYEK – ÚGY TŰNIK – EGYRE NAGYOBB TÁVLATOKAT NYITNAK.

A homo sapiens (a bölcs ember) már régóta kitért a homo ludens (a játékos ember) elől, aki kísérletező kedvében már nem kérdi cselekedetei értelmét. Ez a fejlődés megmutatkozik a modern társadalom majd minden nézetében, a magas jóléti szinttel rendelkező államokban pedig mindenképpen. Ebből alakult ki többek között az úgynevezett „eldobásra” berendezkedett társadalom. Szinte mindent meg lehet tenni, szinte minden pótolható valami újabb, jobb, szebb dologgal. A raktárak túlcsordulnak a tartalékoktól, és a kereslet még mindig nőni látszik. Az anyagelvű ember éhezik a hatalomra és a tökéletességre. Valóban messzire jutott. Ezért is érthető, hogy roppant büszke a már majdnem elért mindenhatóságára.

A gyógyászat fejlődése kéz a kézben halad a műtéti, rehabilitációs és pótló, helyettesítő technikák tökéletesedésével. Ahol alkalmatlan szervekre akadnak, ott szívesebben vesznek egészséges „donor”-szerveket, mint mesterségeseket a gyárakból. Ebből adódóan a tartósított, élő emberi szervekből tartalékot képeznek azért, hogy gyorsan és célirányosan pótolni tudják a „régit az újjal”. Ökológiai újrafelhasználás a „felebaráti szeretet” címkéjével.
A biológiai pótalkatrészek beszerzése a hightech-ember számára nem jelent nehézséget. Az élet és halál közötti küszöböt pillanatnyilag egy készülék határozza meg, amely az agy elektromos impulzusait, jelzéseit lejegyzi. Ha már nincsenek impulzusok, akkor a páciens „halott”, orvosilag halottá nyilvánítják! De a valóságban még nem kell, hogy halott legyen. Sőt, ez még jobb is, mert ameddig a szív még dobog, a szervek „frissek” maradnak.
A regisztráló készülék végső jelzéséből veszi az orvos a jogot ahhoz, hogy egy ember öntudatlan testét megnyissa, mialatt a szív még saját erejéből ver. Az élelmiszerekhez hasonlóan az eltávolított szerveket nagyon alacsony hőmérsékleten gyorsan lefagyasztják, hogy a szervátültetés céljára mindenkor rendelkezésre álljanak.

Hogy ez megtörténhessen, a testből a meleg vért lecsapolják, és négy Celsius fokos sóoldattal helyettesítik. Egyidejűleg hozzáadnak még tápoldatokat és tartósítószereket. Ezt az eljárást senki sem éli túl.


Az ember lefokozása szervek gyűjtőmedencéjévé:

Ekkor a saját erejéből már nem verő szívet olyan készülékekre kapcsolják, amelyek gondoskodnak arról, hogy a mesterséges vért a szerveken átpumpálják. Amikor ez megtörtént, minden átültetésre alkalmas szervet kivágnak, preparálnak, hűtenek, és raktároznak, vagy közvetlenül a fogadóhoz küldenek és beültetnek.

Ha az embert így szervek gyűjtőmedencéjévé alacsonyítják, akkor az életmeghosszabbítás már csak szervezés – és nem az erkölcs vagy az ember életcéljába való belátás – kérdése. Hát elfelejtettük-e, hogy van ugyan testünk, de nem vagyunk azonosak vele? A tudat a halál küszöbéig a testben lakozik. Akkor azután visszahúzódik és kivonul a formából, hogy új fejlődésre készüljön fel. A halál tehát átmenet, amelyben lerakják a következő lépés alapját. Ezért a meghalás nem néhány másodperces történés, hanem hosszabb folyamat, melynek során a tudat eloldozza magát az anyagi buroktól.
Ismeretes, hogy egy újszülött első felsírása, első lélegzetvétele hatással van az egész életútjára. Ugyanez vonatkozik az utolsó lélegzetvételre is, mely ugyanakkor az első is egy új kezdetre nézve. Az élet tapasztalatainak összegzését, tulajdonképpeni lényegét a meghalási folyamat alatt aratják le. És ezzel az aratással rakják le a tudat további fejlődésének alapját. A földi lélek úgyszólván egy másik világba lép be, és ott újból megél egy első lélegzetvételt.

Miért szokásosak a halotti virrasztások oly sok kultúrában? Azért, hogy a halottat megvédjék azoktól a befolyásoktól, amelyek a búcsúvételt megzavarhatnák! Az elhunyt a legnagyobb nyugalomban kell, hogy elvégezhesse visszatekintését, úgy, hogy minden összegyűjtött tapasztalat a helyes módon rögzüljön. Az anyagban eltöltött élet végül is a tapasztalatszerzés és a tudatfejlődés útja.

Így tekintve a halál rendkívül fontos mozzanat, amelyben az embernek nyugalomra és csendre van szüksége, hogy a meghalás folyamatát sikeresen feldolgozhassa. Ezt sok országban a törvény is tekintetbe veszi, és előírja, hogy az elhunytat háromnapos időszakra nyugalomban kell hagyni. Az ilyen törvények sokszorosan elfelejtett vallási meggyőződéseken alapulnak, amelyek szerint az embert nem szervek lerakatának tekintik, hanem különböző testeket magában foglaló rendszernek, ahol e testek mindegyikének megvan a maga különleges szerepe.

Ilyen gondolati háttérrel ki akarná hátráltatni embertársát az utolsó útján? Ki akarná akadályozni abban, hogy életének legfontosabb feladatát a helyes módon elvégezze, és ennek az életnek az aratását biztosítsa, rögzítse – csak azért, hogy alkatrészeket nyerjenek belőle mások életének meghosszabbítására vagy elviselhetőbbé tételére? Ki akarná önmagának és másoknak azt a kétszeres fájdalmat okozni, hogy testileg idő előtt érje el a halál?

A halál utáni tapasztalatok kutatásánál sok bizonyítékot nyertek olyanok közléseiből, akiket „klinikailag halottnak” nyilvánítottak, de akik azután fizikai testükbe megint visszatértek. Tudósításaik egybehangzóak arról a szakaszról, ahol az élet a halál küszöbén visszahúzódik. Mint egy visszafelé lepergetett film, egész életük lejátszódott tudatuk előtt.

Az új idők új gondokat és új nézeteket hoznak magukkal, mivel minden éremnek két oldala van. Így például egy apa feláldozhatja egyik veséjét, hogy gyermeke életét megmentse. El akarja kerülni, hogy gyermeke egy mesterséges vesétől függjön, és tudatát az állandó mérgezés megbénítsa és lezárja. Itt igazán a felebaráti szeretet cselekedetéről beszélhetünk, ami a beteg számára lehetővé teszi a további anyagi életet és a további tudatfejlődést. Az ilyen esetekben átadó és átvevő teljes tudatossággal közösen viselik a felelősséget, és közösen is döntenek. Mivel manapság a gyógyászati technika és a gyógyszertan lehetővé teszi az ilyen beavatkozásokat, így ezeket a vívmányokat pozitív értelemben hasznosítani lehet anélkül is, hogy előbb egy másik embernek meg kellene halnia.


Mindenkinek magának kell döntenie

A korszellemből, vagyis a közös tudati térségből keletkező minden fejlődésnek legalább két oldala van. Mindig fontos viszont látni, hogy a meghozott döntés valóban az egyént és ezzel az emberiséget szolgálja-e, vagy pedig a pozitív fejlődés ellen dolgozik. Lelkiismerete (itt arról van szó, ami belső ismeretként rendelkezésére áll) és saját felelőssége alapján mindenkinek magának kell a helyes döntést meghoznia. Aki választás előtt áll, és a belső hangot meghallva engedelmeskedik is neki – aki ösztönzéseit a legmagasabb eszmétől kapja, az helyesen dönt.

Akkor végül az immunrendszernek az idegen szerv kilökésére irányuló kísérletei is abbamaradnak, s ezzel az új szerv beilleszkedése megtörténhet.
Aki arra törekszik, hogy a halhatatlan lélek tudatossá váljék a földi személyiség formáján belül, az teljesen új határokat szab az élet és halál misztériumának. Énjét már nem akarja halhatatlanná tenni, hanem utat keres, hogy régi, halandó természetét feladja az igazi, magasabb léleklény javára, amelyet addig az én még fogságban tart. Szeme előtt ezzel a céllal kész tűzre adni minden kötést a régi természettel, kész feladni a mások kárára tomboló életéhséget, hogy eredeti, igazi önvalója életre ébredhessen. Ez az út egyesüléshez vezet a bensőjében lakó legmagasabb eszmével, ami azután az egyetlen valósággá válik. Ennek alapján azután a törvény szerint is tud gondoskodni arról, hogy döntését tiszteletben tartsák, és mások azt ne befolyásolhassák.

Aki felfedezi az élet értelmét, az többé már nem kapaszkodik a múló anyagban töltött tünékeny tartózkodásba, hanem keresi a halhatatlan élet valóságát. Nem az a lényeg, hogy a személyiség hány évig él, hanem hogy ezek az évek mennyi tudatosan eltöltött élettel gazdagították a személyiséget.
Az igazi felebaráti szeretet nem elsősorban használható szervek ajándékozását jelenti, hogy a túlélést rövid időre lehetővé tegyük egy beteg embertársunknak, hanem a saját én tudatos feláldozását. Mindezt a nyomorúságot ugyanis az én okozza. Ezáltal felébredhet a lélek a másikban is, aki tékozló fiúként ugyanúgy az anyaghoz van láncolva, és ő is igazi istengyermekké válhat. Miután beállt a test biológiai halála, az agysejtek legfeljebb még öt percig élhetnek. A szív sejtjei akkor még kb. 15 percig működnek, a vese pedig majdnem 30 percig. Ez az oka annak, hogy a szervátültetéseknél gyorsan kell cselekedni.

Mielőtt még az orvostudomány ezt a nagy fellendülését megélte, s mielőtt az emberek és állatok testeit kisajátította volna, úgy gondolták, hogy az ember azért hal meg, mert a lélek elhagyja a testet. Mivel a lélek érzékszervileg nem észlelhető, azt hitték, hogy az „utolsó lélegzetvétel” a végnek a végérvényes jele. Következésképp abból indultak ki, hogy ha a lélegzés és a vérkeringés nem működik többé, akkor az ember meghalt. Mostanra ehelyett az „agyhalál” fogalma vált ismeretessé. Eszerint a klinikai halált a magasabb agyfunkciók elmaradása jelzi. Az alacsonyabbak, amelyek például a légzést vezérlik, ekkor még nem szűnnek meg szükségszerűen. Ezzel végeredményben a halált a tudatos reagálásra és a kommunikációra való képtelenséggel azonosítják.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,