Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!1999-es évfolyam

1999/4/ Az Antikrisztus csodái

Pentagram > 1999-es évfolyam


Mikor az Antikrisztus megjelenik, tökéle­tesen hasonlít majd Krisztushoz. Akkorra nagy ínség fog uralkodni, az Anti­krisztus pedig országról or­szágra járva kenyeret oszt a sze­gényeknek. Eközben csak úgy tódulnak hozzá a hívek.

(Szicíliai monda nyomán)



Selma Lagerlöf svéd írónő a huszadik század küszöbén írta Az Antikrisztus csodái című könyvét. Ez egy szicíliai történeten alapszik, amely szerint egy kápolnában Krisztust és az Antikrisztust - egy-egy festményen ábrázolva - egymással szemben helyezték el. Az egyik kép a tiszta kereszténységet jelenítette meg, a másik a kereszténység utánzatát. Külsőleg egyformák voltak, az Antikrisztus koronáján azonban a következő felirat állt: „Az én birodalmam csak e világból való”.

A Krisztus-képet - folytatódik az elbeszélés - ellopták az Aracoeli (Mennyek Oltára) Bazilikából, s másolattal pótolták. A cserét csak később vették észre, amikor is a Krisztus-ábrázolat síró gyermek alakjában megjelent a kápolna ajtajában, és bebocsátást kért. Ezáltal fedezték csak föl a csalást. Az Antikrisztust kiutasították a kápolnából, az pedig nyakába vette a világot, hogy elterjessze a kereszténység utánzatát.

A történet kezdetén, amikor a Krisztus-ábrázolás még a helyén van, a szegények és gazdagok együtt laknak a cselekmény színhelyén, amelyet vélekedésük szerint Isten ítélt oda nekik. Elégedettek vele, és valamennyien osztoznak örömben és bánatban egyaránt. Béke és háládatosság uralkodik, munkával, kereskedéssel, evéssel, alvással, ünnepekkel, olykor egy-egy lagzival. Ahogy azonban az Antikrisztus a közösségükbe kerül, életük fokozatosan megváltozik.

Valaki a faluból elkezdi az Antikrisztust imádni. Nagy gondjának megoldásáért esedezik hozzá. A Krisztus-utánzat meg is ajándékozza a megoldással. Mindenki boldog. Alig észrevehetően egyre több ember kezd benne hinni és reménykedni. Nem is csalatkoznak. Hisz van-e kellemesebb, mint megkapni azt, amiért imádkozik az ember; a gondokon elmorfondírozni, aztán megoldásukat valaki másra átruházni? Az Utánzó ellátja az embereket mindazzal, amit oly szívesen birtokolnának, anélkül hogy ezért bármit is fel kellene áldozniuk.

Selma Lagerlöf azt írja: véleménye szerint a szocializmus az Antikrisz­tus szerepét játssza. Ez a megállapítás az első pillanatban esetleg megdöbbentheti az olvasót. De hiszen a szocializmus azért mégiscsak értékes elv, nem igaz?

Ha azonban figyelmesebben megvizsgáljuk ezen irányzat következményeit, kiderül, hogy felfogásának sarkigazságai minduntalan egy fokozódó elégedetlenséggel hozhatók kapcsolatba. A szociális gon­dolatot ráerőszakolták az emberekre, és mélyen beléjük vésték. Ezzel sok valódi közösségi érzés veszendőbe ment, és a jobb körülményekre való törekvés közben az ember saját énje tülekedett előtérbe. Ennek következtében pedig a kereszténység folyvást tovább üresedett, hisz az elégedetlenségnek addig nem lehet vége, amíg az ember az énjéből él.

Csak e történet végén, amikor már a sokfajta befolyásolás következtében fokozatosan mindenki elégedetlenné és boldogtalanná vált, lép színre valaki, aki ért ahhoz, hogy az embereket ráébressze: kitértek hitükből, és az Antikrisztust imádják. Egyetlenegyszer sem kérdezték meg: „Istenem, mit kívánsz, mit cselekedjek?” Csak a saját érdeke­iket nézték. A kiábrándulás, mely az Antikrisztus leleplezését követi, iszonyatos!

Vajon mihez kezd majd korunk embere, ha már a szociális eszme valamennyi előnye megvalósult? Sokan figyelhették meg a kommunizmus fölemelkedését és leáldozását. A kommunizmus, amelynek az egyenlőséget kellett volna elhoznia mindenki számára, alig-alig bizonyult másmilyennek, mint a kapitalizmus. Mindössze a pénznek volt híjával. De mindkét rendszer messzemenően hasonult egymáshoz az átlagpolgárra vonatkozó szabályok meghatározásában.

A szocializmus és szélsőséges ága, a kommunizmus, sok mindent megváltoztatott a világon. Vajon ez kezdettől fogva „kenyér helyett kő” volt, mint ahogy Selma Lagerlöf sugallja? Vagy épp ez érlelte meg sokakban a belátást, hogy sem a teológia mennyországában, sem az anyagi jólétben való dogmatikus hit nem visz egyetlen lépéssel sem közelebb a Teremtőhöz? Az ember végül is azt kapja, amiért fohászkodik. Más az eredménye a tiszta, belsőleg megélt kereszténységből fakadó kérésnek, mint az énje anyagi gyarapodása utáni sóvárgásnak.

Tagadhatatlan, hogy az eszmények felé való törekvés - mindenekelőtt az emberiség szolgálatában - felszabadítja a testvériség bizonyos erőit. Egyidejűleg azonban a mérleg másik serpenyője is megtelik. Az evilági „jó” folyvást evilági „gonosszá” alakul át. Másképpen fogalmazva: most, a XX. század végén a gazdagok ismét gazdagabbak, a szegények pedig újra szegényebbek lesznek. Hová lettek a közösségi eszmények? Az álmodozó, lelkesedő emberek, akik néhány évtizede egy igazságosabb világ ötletét hirdették... csalódtak. Mindenki mindenkiért... ettől bizony jócskán eltávolodtunk. A középkori állapotok térnek vissza. Növekszik az erőszaktól való félelem. Ellenőrizhetetlen galerik okoznak nem kis gondokat az államférfiaknak. Termékeny talaj ez egy olyan megmentő kereséséhez, aki újra munkát és kenyeret ígér (akárcsak Hitler!), aki leveszi az emberek válláról a terhet, hagyja őket szabadon föllélegezni, és biztonságérzetet nyújt nekik. No de lehetséges ez egyáltalán a Földön? A dolgok itt újra és újra önmaguk ellentétébe for­dulnak át! Elvégre a jó és a rossz egy­azon fa gyümölcsei!

Aki kész arra, hogy e törekvést föladja és önmagát - az ellentéteket fönntartó mo­tort - elveszítse, az megtalálhatja a kiutat. Ám a fönti mondában leírt figyelmeztetés időszerű marad: „Mikor az Antikrisztus megjelenik, tökéletesen hasonlít majd a Krisztushoz. Ínséges idők járják majd, az Antikrisztus pedig országról országra járva kenyeret oszt a szegényeknek. És tódulnak hozzá a hívek.” Az idősebbek közül alighanem sokan jól ismerik Selma Lagerlöf (1858-1940) nevét. A svéd írónő 1909-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Műveiben a történelemnek egy igencsak mozgalmas időszakáról festett képet. A szocializmus akkoriban tört utat magának, akkor bukkant rá a materializmusra és azonosította magát vele. Ez volt egyben a pénzsóvárság, az emberek anyagba süllyedésének kora is. Sokan kísérelték meg anyagi vagy szellemi eszményeiket olyan formába önteni, amely segít az emberiségnek kikecmeregni a lefelé vezető csavarvonalból.

Az írónő Gösta Berling című regényével tört be a köztudatba. A művet sok nyelven megjelentették, és szinte az egész világon olvasták - vagy olvassák. A Krisztus-legen­dák ezen is túltett: 33 nyelvre fordították le, és egyre újabb kiadásokat ér meg. Selma Lagerlöf könyvei fennkölt, légies szépségű munkák, melyeket a felebaráti szeretet, a megbocsátásra való készség valamint a tapintat sző át. Oly jól és oly mélyen ismeri a gyermeki lelket, hogy meglátásai még ma is igen értékesek. Regényei és elbeszélései egy „más korban” játszódnak. Talán emiatt annyira fölkavaróak és szívmelengetők korunkban, amikor minden a túlélésről és az én dicsőítéséről szól. A Lagerlöf asszony által megrajzolt személyek olyan tisztaságról, „egész”-ségről tesznek tanúbizonyságot, ami mára már ismeretlenné vált. Szavai azon­ban korunk emberét alkalmasint arra ösztönözhetik, hogy föltegye magának a kérdést: „Mi a tisztesség, és vajon én tisztességes vagyok-e még? Nem hasonlottam-e még meg tenmagammal?”

A Söndagsnisse Strix című lap képviselői annak idején más svéd művészek mellett az akkor 68 éves írónőt is fölkérték, hogy válaszolja meg a következő kérdést: „Ha egy napon történetesen húszéveskori önmagával találkozna, hogyan végződne ez a találkozás?”

Selma Lagerlöf így válaszolt: „Szívből remélem, hogy nem következik be ez a valószínűtlen találkozás. Az 1880-ból való Selma La­gerlöf, ez a nagyravágyó és végtelenül öntelt ifjú hölgy ugyan­is természetesen azzal a kérdéssel indítaná a beszélgetést, hogy vajon én, a 68 éves, írtam-e olyan drámákat, melyek túltesznek Shakes­peare-en. Mivel erre nemleges választ kellene adnom, alighanem az a kérdés következne, alkottam-e Goethe költészetéhez mérhető verseket. Erre is nemmel kellene felelnem. Ekkor megérdeklődné, sikerült-e esetleg az Odüsszeiához fogható hőskölteményt írnom. És erre a kérdésre sem bólinthatnék. Ez után kétségkívül azt venném észre, hogy a húszéves úgy vélekedik: rosszul sáfárkodtam tehetségemmel. Én pedig alig tudnék annyi bátorságot összekaparni, hogy elmondjam neki: néhány regényt és novellát azért mégiscsak írtam. 'Regényeket és novellákat - kiáltana föl - már tizenkét-tizenhárom évesen írtam! De fölhagytam vele. Minden prózában írt mű tíz-tizenöt éven belül elavul. Márpedig én nem a mának írok, hanem az örökkévalóságnak!'

Nem lennék különösebben meglepve, hogy fitymálja a műveimet, de könnyek szöknének a szemembe, ha arra gondolnék, hogy ilyen fiatalosan merész és bizakodó voltam valaha”.











A svéd írónő, teljes nevén Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf veleszületett járáshibája és gyer­mekkori betegeskedése miatt 24 éves koráig nemigen hagyta el a családi kúriát. Akkor viszont Stockholmba költözött, tanítói oklevelet szerzett, és családja anyagi tönkremenetele miatt tíz évig egy lands­kronai leánynevelő intézetben tanított. 1895-től már írásaiból élt meg. A Nobel-díj után, 1913-ban a Svéd Akadémia is tagjai közé választotta. „Gösta Berling” című (1891) könyve mellett az „Antikrisztus csodái” c. regénye (1897) hozta meg számára a sikert. Termékeny pályájának csúcsa a „Jeruzsálem” című, 1901-es regény. Műveinek legnagyobb része magyarul is olvasható: Az Antikrisztus csodái (legutóbbi kiadás: 1997); Krisz­tus-legen­dák (az utóbbi tíz évben háromszor is megjelent); a Nils Holgersson csodálatos utazása (utoljára 1977-ben adták ki). A legelső, nagyrészt század eleji kiadások (Liljecro­na otthona, A számkivetett, Helga, Marianna, A halál kocsisa, A generális gyűrűje, A Löwens­kjöld-lány, Egy udvarház története, A császár, Szent Veronika zsebkendője, Az ezüstbánya) közül többet Benedek Marcell fordított magyarra.





A kort, amelyben Selma Lagerlöf alkotott, a feltörekvő szocializmussal összefüggésben kell szemlélnünk. 1776-ban írta Adam Smith brit gazdaságkutató az „Inquiry into the nature and causes of the wealth of nations” (Nemzetek gazdagsága - e gazdagság természetének és okainak vizsgálata) című vita-iratát, amelyben a szabad vállalkozás elvét védelmezte. Marx Károly ezt kapitalizmusnak nevezte. A szocialista elképzelés elvileg az ember rendelkezésére álló természeti kincsek igazságos elosztására irányult. Egy osztályok nélküli társadalom megteremtésére törekedett, amelyben mindenki számára elérhető lett volna minden. Ez bizonyos szempontból a kereszténység anyagi változata. Talán ez okból állította szembe Selma Lagerlöf a kereszténységet az (antikrisztusi) szocializmussal. Végtére is a szocializmus ugyanazon értékeket ígérte, mint a kereszténység, csak épp az anyagi síkon kísérelte meg őket beváltani.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,