Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2000-es évfolyam

2000/1/ A fenntartások nélküli én

Pentagram > 2000-es évfolyam

„AMI VALÓBAN VAN, AZ MOZOG; CSAK A NEMLÉTEZŐ MOZDULATLAN. MINDEN TEST VÁLTOZÁSNAK VAN ALÁVETVE, DE NEM MINDEN TEST FELOSZLATHATÓ. NEM MINDEN TEREMTMÉNY HALANDÓ, NEM MINDEN TEREMTMÉNY HALHATATLAN. AMI FELOSZLATHATÓ, AZ MULANDÓ; A MARADANDÓAN VÁLTOZATLAN: ÖRÖK. AMI ÚJRA ÉS ÚJRA MEGSZÜLETIK, AZ ÚJRA ÉS ÚJRA EL IS PUSZTUL; AMI AZONBAN EGYSZER ÉS MINDENKORRA LÉTEZETT, AZ SOHASEM SEMMISÜL MEG, ÉS NEM IS LESZ SEMMI MÁS SEM.”
(HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ*)

Minden, ami az érzékek által érzékelhető, állandó mozgásban van. Az egész teremtés mozog, és teremtményei részt vesznek ebben – szerkezet és hely szerint is változnak. Csillagrendszerek haladnak pályájukon a makrokozmikus tereken keresztül. A bolygók központi napjuk körül keringenek, kontinensek vándorolnak a Földgolyón, vizek zúdulnak le vagy törnek meg a sziklákon. Szelek, folyók áramlanak, egyszer féktelenül, majd ismét lágyan és üdítően. Az elektronok a rendszertörvényeknek megfelelően keringenek atommagjuk körül.
Minden teremtményben a teremtés ősereje áramlik. Ez az erő összekapcsolja a mérhetetlen kis részeket a mérhetőkkel, az atomokat a molekulákkal. Jellegük és fajtájuk szerint bizonyos molekulák kémiai elemeket és anyagokat alkotnak.
Föld, víz és levegő ugyanazoknak a kémiai anyagoknak a változataiból állnak, amelyek a bolygók és lakóik anyagi bázisát képezik. Egyéb, eddig még ismeretlen elemek fordulhatnak elő a tejútrendszer, a naprendszer és a távoli bolygók anyagában. A formából visszatérnek a mérhetetlenhez, és végül a tiszta energiához.
A fentiek az élőlényekre nézve is igazolhatóak. Gondoljunk csak a különböző átmeneti formákra: az ásványoktól a növényekig vagy állatokig; a növényektől az állatokig, ill. az állatoktól az emberig és fordítva. Mindezek együttesen alkotják a Földön a szerves vagy biológiai életet.
A mozgás változás, a változás élet. Minden a tartalom és a forma szerint módosul a milliószoros körforgás folyamán, amely beleolvad a nagy körforgásba. Minden változik az ősforráshoz vezető úton, ami a teremtésből ered. Ebben a folyamatban áll az ember, aki összefüggést képez a mérhetetlen és mérhető részecskék között; egy biológiai szervezet; hús-vér lény; teremtmény, aki az anyagcsere és a lélegzés révén percről percre, belsőleg és külsőleg is változásnak van alávetve. Az ember áldott teremtmény, tudattal felruházva, amely lehetővé teszi számára, hogy felismerje helyét és feladatát „Shiva nagy táncában”.
A változás növekedés és megújulás is. Elemek – bölcsen összekapcsolva – bonyolult formákká, szervezetekké, életformákká válnak. Ezeknek a kapcsolatoknak az eredete az őstudatban, az élet ősforrásában van. A változás célja a megújulás: megújulva életre kelni, hogy más észleléseket, lehetőségeket, tapasztalatokat gyűjtsünk, újabb lehetőségeket tanuljunk. Minden tudat ösztönzést kap a növekedésre, megújulásra. Az emberek esetében ezek az ösztönzések a gondolati-, érzés- és cselekedeti reakciókban nyilvánulnak meg.
„Az élet rendhez vezet,
A rend azonban nem vezet élethez.
A szeretet kötöttséghez,
A kötöttség azonban nem vezet a szeretethez .”

Az élet, a mozgás és a változás a növekedésben nyilvánul meg. A rendezetlenből, a káoszból keletkezik a rend, mint az erő megnyilvánulása, amelyből az érzékelhető élet származik, ami azonban nem maga az érzékelhető élet.
Végül egy olyan erő hat, amely a teremtést ismét visszavezeti a meg nem nyilvánult semmihez. A Védákban a teremtés és feloldás ikererőit Shivaként, a mindenség őrzőjeként és megsemmisítőjeként mutatják be. A modern termodinamikában a lebontó nézet entrópiaként ismeretes. Ez az elv mindent visszavezet az abszolút nemléthez.
Noha úgy tűnik, hogy ez a lebontó tevékenység túlsúlyban van, mégis egyensúlyban áll az építés erőivel. A feloldó erők alkotják az építő erők ellenpólusát. A tudatost tudattalanná alakítják, megajándékozva az embereket a feledés képességével. Dinamikájuk tehetetlenséggé alakul át. Az első erő az élethez és a mozgáshoz vezet, a második a halálhoz. A régi írásokban az „élet és halál áramlataként” utaltak ezekre az erőkre.
Mindkét erő hat az emberben is. Többek között tulajdonságokban, meghatározott gondolatokban, érzésekben és cselekedetekben nyilvánulnak meg. Azon tulajdonságok, amelyek a valódi megújulást gátolják (és a legtöbb tulajdonság így hat), a halálerőket táplálják. Ez a halál nem az anyagi lét végét jelenti, hanem mindazoknak a feloszlatását, amelyek táplálták és felépítették.
Mindenekelőtt a tudat megsemmisülése az, ami az embert félelemmel tölti el. Amennyiben bizonyossá válna, hogy a halál után is fennmarad, a haláltól való félelem is nagy mértékben csökkenne.
De épp a haláltól való félelem gátolja meg az embereket abban, hogy átadják magukat a tökéletes megújulásnak. Így továbbra is a folytonos halál foglyai maradnak. A haláltól való félelmük következtében meghalnak, mert nem tudják, miként szakíthatnák meg ezt a körforgást. Sokan nem látják be, hogy a tiszta ismeret hiányában állandóan feltételeket szabnak, csakhogy eszményeiket megvalósítsák. Így kitérnek valódi felelősségük útjából. Azt sem látják be, hogy minden tettükkel magukat állítják a középpontba, ezáltal összeütközéseket keltenek, hogy érvényesíthessék önmagukat.
A legtöbb, ha ugyan nem mindegyik tulajdonságot – legyen az akár negatív, akár pozitív – felhasználjuk e harcban, miáltal elfoglaljuk és megtartjuk helyünket a halál áramlatában. Ezért van oly kevés igazi növekedés, Isten által elrendelt fejlődés. Ehelyett mindig csak a lét folyamatos körforgása valósul meg a halál szférájában. Az örök folyton megújulva egyesül a halállal, hogy megsemmisítse őt. Az anyagot formával ruházza fel, hogy a teremtmény számára tapasztalatokat tegyen lehetővé. Ezért alkották meg a formát. Ami a halálhoz tartozik, elillan. Ami az élethez tartozik, maradandó.
Az egyetlen út, hogy megszabaduljunk ettől az örökös körforgástól: a feltétel nélküli önátadás az élet áramlatának, a rend erejének, az életmegvalósításnak. Az átadás új életvitelt követel meg, amelyben az én már nem a központban áll, és az ember feltétel nélkül viszonyul a környezetéhez. Ebben az életvitelben nincs helye az „egyetlen életben” való kételynek, és nem fér össze a „de” szócskával, amelyből folytonos kétség és bizonytalanság árad. Ez a fajta életvitel nem támaszt feltételeket az élettel szemben.
Csak a „de” nélküli énnek van helye az élet áramában. A „de” nélküli ember nem egy külső, látszólagos tekintély iránti feltétlen engedelmességben él, hanem lénye növekvő és élő tudatosságából cselekszik. Megtapasztalhatja az örök fejlődést, rátérhet az örök mozdulatlanságba vezető útra.
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,