Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2000-es évfolyam

2000/1/ Az isteni szeretet útja

Pentagram > 2000-es évfolyam

A BEDUIN IFJÚ ÉS HAJADON – MADZSNUN ÉS LEILA – SZERELMÉRŐL SZÓLÓ RÉGI ARAB PÁSZTORTÖRTÉNET AZ EGYIK LEGISMERTEBB AZ ISZLÁM VILÁGBAN, MIUTÁN 1188-BAN A KÖLTŐ NIZAMI AZ EREDETI TÖRTÉNET TARTALMI KERETEIN MESSZE TÚLMUTATÓ PERZSA EPOSZT, MINDMÁIG HÍRES VERSES REGÉNYT ALKOTOTT BELŐLE. MADZSNUN ÉS LEILA TÖRTÉNETÉRŐL SZÁMOS FELDOLGOZÁS ÉS FORDÍTÁS TANÚSKODIK.

Nizami feldolgozásában a szerelmesek történetéből a földi ember Isten iránti vágyakozásának részletes leírása tárul az olvasó elé. Olyasvalaki története ez, aki az isteni szeretet ereje által kibontakoztatja eredeti lelkét, legyőzve ezzel az anyagvilághoz fűződő kapcsolatait. A költő a régi arab beduin-mesének nemcsak a vázát egészíti ki átvitt értelmű képekkel és eseményekkel, hanem közvetlenül megszólítja, sőt szüntelenül fel is szólítja az olvasót, hogy fedezze fel a szerelmi történet és a saját élete közötti párhuzamot: „Mit számít emberi létünk? Hosszabb vagy rövidebb ideig tart? Még ha ezer évig tartana is; akkor sem több, mint egy sóhaj az örökkévalósághoz képest. Az élet kezdettől fogva a halál feliratát hordozza fejfáján, titkosan szemeznek egymással, míg egyszer csak összefonódnak. Meddig akarod még áltatni magad? Mikor fogod végre olyannak látni magadat, amilyen vagy, vagy amivé leszel? Minden homokszem a saját széltével és hosszával méri a világot, pedig mi ő egy hegyhez képest; szinte semmi. Vedd észre, te magad vagy a homokszem, amely önmaga foglya. Zúzd szét a börtönödet! Szabadulj meg saját magadtól és az embertől, és ismerd fel, hogy amiről azt hitted: létezik, valójában semmi. Kövesd Nizami példáját: folyvást égesd el kincseidet, akár a gyertya. Akkor az ’uralkodó világ’ rabszolgaként fog szolgálni néked.”
Nizami egyike azon perzsa misztikusoknak, akik az evilági mulandóságot és az Istenhez vezető utat nagyszerű képi nyelvezettel ecsetelik. Számos verses költeményük, melyekben a szeretett ifjút vagy lányt dicsőítik, kétértelmű. A felületes olvasó számára a földi szerelemről szólnak, de a misztikusok számára Isten iránti égő vágyakozásuk jut kifejezésre bennük. A szeretett személy tehát nem valaki más, hanem a saját lényben rejtőző „másik”, az új ember, akinek a szív rózsájából, az isteni magból kell megszületnie.
Leila és Madzsnun története is mély értelmet nyer, ha a különböző személyeket és élményeiket az ember vonatkozásában vizsgáljuk. Mialatt Madzsnun, a földi személyiség a látszatvilágban sivatagi útját rója, addig Leila, a benne fogva tartott ébredező lélek, az isteni életterülettől való elválasztottság fájdalmától szenved. Csak az én halála, az énközpontú hajtóerő halála által nyilatkozhat meg a lélek világa.

A FOGVA TARTOTT LÉLEK ÉBREDÉSE

A történet egy Arábiában élő gazdag törzsi fejedelemmel kezdődik, aki elérte lehetőségeinek határát, nyugalmát azonban sehol sem találja. Gazdag, virágzó országban él, ahol jósága miatt tisztelik. Semmiben sem szenved hiányt, mégis nyugtalan vágyakozás emészti: egy fiúgyermeket szeretne. Szinte önkívületi állapotba kerül örömében, mikor hosszantartó imák és könyörgések után fiúval ajándékozza meg a sors, akinek a Qeis nevet adja. Amikor a fiúcska betölti tizedik életévét, iskolába kerül, ahol nemsokára találkozik Leilával, egy szép és nemes lánnyal, kinek láttán mindenki szíve megtelik vágyakozással: „egy ékszer, melyhez foghatót keresve sem talál az ember”.
A két fiatal szerelemre lobban egymás iránt, Qeis szinte „megfullad a szerelem tengerében, noha addig azt sem tudta, hogy létezik”. Ezentúl nincsen nyugalma, ha nem lehet Leila közelében. Mint egy üldözött, rohan fűhöz-fához, miközben a lány szépségét magasztalja. Ezért ragasztják rá az emberek: „ez egy madzsnun, egy őrült…”
Qeis és Leila találkozása a nagy fordulópontot jelképezi a kereső ember életében. Ez az isteni világosság első felismerhető érintése, amely a közönséges természet emberét reagálásra készteti. A kereső számára ez az érintés folytonos nyugtalanítás, mely végül önnön lényének legyőzésére sarkallja.

Az arab madzsnun szó azt jelenti: „dzsinntől megszállott ember”. A dzsinn az iszlám világban egy láthatatlan lény, mely az ember életét segítően vagy károsan befolyásolja, tehát vagy a tükörszféra – természetrendünk túlvilági, láthatatlan fele – lényeinek egyikéről, vagy az illető saját asztráltestének befolyásáról van szó.

Habár az emberek Qeis-t Madzsnunnak nevezik, mégsem tudják pontosan, mi az, ami megszállta őt. Szerintük egyszerűen elment az esze, megőrült, pedig a fiú szívében az isteni szeretet sugara lakozik. „A nem örökké tartó szerelem az érzékek játékszere csupán, elmúlik, mint a fiatalság. Madzsnun, mint a szeretet mintaképe, rászolgált a nevére. Míg e földön élt, viselte ennek terhét”, írja a költő, az ifjú nevének mély értelmet kölcsönözve ezzel. A Madzsnun itt azon ember magasztos nevét jelöli, aki eljut saját őrültségének és istentelenségének a tudatára, és ezzel a fájdalommal egész lényét megnyitja a világosságnak. Megérinti őt az isteni szeretet, és ennek az érintésnek való önátadása által idegenné válik a világban.


LEILA ÉS MADZSNUN SZÉTVÁLASZTÁSA

A szülők, hogy lányuk tisztaságát és becsületét megőrizzék, ettől kezdve Leilát otthon tartják, bezárva. Leila, a fogoly lélek szenved az elválasztottságtól, így Madzsnunnak egyre nehezebbé válik a lét az emberek között. Egyre jobban elvadul, és a sivatagba menekül előlük. Oly hatalmas a vágyakozás, mely emészti, hogy már az őrület határán áll. Embertársai ugyan nem értik meg, de mérhetetlen szerelméről szóló versei, melyekben a lányt magasztalja, őket is mélyen megérintik. Körbeállják, és csak merednek rá, míg végül kitör belőle: „Mit tudtok ti, fogalmatok sincs róla, mitől szenvedek. El innen! Tűnjetek a szemem elől! Engedjetek utamra! Ne keressetek, mert úgysem találtok meg ott, ahol ti gondolnátok. Elvesztem, elvesztem saját magamban!”
Ilyen állapotban van hát Madzsnun, amikor egy nap a pusztaságban meglátogatja őt Noufal, a beduin fejedelem. Őt a „Seregverő” címmel is illetik, aki az ellenséggel kőkeményen bánik, jóságos azonban, ha barátról van szó. Madzsnun a barátja lesz, mert: „Létezhet-e más, hozzám illőbb cselekedet annál, minthogy e szerencsétlent hozzásegítsem ahhoz, akihez a szíve húzza?” Sikerül neki Madzsnunnal szövetséget kötnie: „Barátom, hagyj alább az őrülettel! Pecsételjük meg a szövetségünket azzal, hogy te eloltod e tomboló tűzvészt bensődben; én pedig kinyitom neked a vasajtót, mely a kincset rejti. Megegyeztünk?”
Páncélok sokasága hullámzik, hömpölyög a sereg, melyet Noufal Leila és az övéi ellen toborzott. Így aztán győzelme is biztos. De célt ért-e ezzel Madzsnun a vágyait illetően? A lány apja egyértelmű választ ad; erőszakkal senki sem nyerheti el Leilát. Vagy nála marad a lány, vagy meg kell halnia! Az apa szavai belátásra bírják Noufalt, aki lemond győzelme jutalmáról. Madzsnun, haraggal és végtelen csalódottsággal telve ismét a sivatagba húzódik, és véget vet Noufallal kötött barátságának.
Noufal harca Leila népe ellen egyike Nizami azon kiegészítéseinek, melyeket az eredeti pásztortörténethez csatolt. Ezzel a közjátékkal, a „Seregverő” beavatkozásával ábrázolja az emberi akarat isteniségért folytatott küzdelmét, amit pedig földi természettel lehetetlen elérni. Az én akaratával nem lehet legyőzni a világot.


LEILA PRÓBATÉTELE

A szerelmesek a következőkben megpróbáltatásokon mennek keresztül, hogy így bizonyítsák tántoríthatatlan odaadásukat. Leila élményei a lélek alakulását tükrözik. Szülei felügyelete alatt türelmesen viseli szerelmese távollétét. Amikor a gazdag és előkelő Ibn Salam megkéri a lány kezét, a szülők beleegyeznek az esküvőbe.
Ibn Salam nevének jelentése: „a békesség és jólét gyermeke”, boldogulását ugyanis teljes egészében ettől a világtól reméli. Leilát átadják hát hitvesének, akinek szintén lemondást kell gyakorolnia, mivel Leila szeplőtelen akar maradni a házasság kötelékében is. A férjnek be kell érnie azzal, hogy legalább látszólag birtokolja a lányt. „A szívet elbűvölő Leila saját magának teher volt, másnak kincs. Ura drága gyémántként tekintett reá, a Hold volt a szemében a lány, míg ő Leilának egy rátekeredő kígyó csupán, egy sárkány, mely gyilkos szorításával fogva tartja.”

Ahogy múlik az idő, Ibn Salamot megmérgezi a bánata, melybe belebetegszik, és meghal. Nizami az ő példájával okít bennünket: „Amik itt vagyunk, és amink itt van, azt csak bérbe kaptuk, nem örökbe. Te se kapaszkodj túl szorosan abba, amit kölcsönbe kaptál, mert ha az élet jó dolgai után sóvárogsz és kedved telik azon dolgokban, melyeket birtokolsz, akkor erősen a múltadhoz szegezed magadat. Ékszered kedvéért fel kell robbantanod kincsesládádat, és galambként kell alászállanod a toronyról, amelyen állsz...”


MADZSNUN IMÁJA A CSILLAGOKHOZ ÉS ISTENHEZ

Egy tiszta éjjel Madzsnun a csillagos ég felé fordul, és a hét bolygóhoz imádkozik. Megszólítja Vénuszt, Jupitert és a többi bolygót, de azok nem felelnek. „A világűr hallgat, mint mindig, az emberi lélek pedig megfagy az égi lámpások jeges tündöklésében. Miközben azt figyeli, hogyan róják pályájukat a bolygók, hirtelen minden világossá válik a számára. Nem ők azok, akik megmutathatnák a szükségből kivezető utat, hisz vakok és süketek, csillogó pompájuk némaságba burkolózik. Mit ér vele az ember, ha a csillagoknak panaszkodik? És mégis, harmadszor is megszólal: Ahol irányítottak vannak, ott létezik irányító is. Akit nem hall a teremtés, azt hallja a teremtő; és így imádkozik ahhoz, aki egymaga teremtett minden dolgot, még sincs szüksége semmire. Hol lelnék én menedéket, ha nem Tenálad. Vénusz és Jupiter a Te szolgáid mind, a Te neved minden név forrása. Tudásod felülmúl minden tudást, jóságod túlszárnyal minden dicsőséget. Nézz le rám, a Földből lettem, sötét voltam és durva, de kegyelmed színtiszta vízzé változtatott. Így haltam meg saját magam számára. Ne hagyd, hogy eltévedjek, hogy megromoljak, könyörülj rajtam; csak a Te kegyelmed képes sötétségemet világossággá változtatni és kimenteni engem létem éjszakájából a Te örök világosságodba…”
Miután Madzsnun befejezte imáját, nagy nyugalom ereszkedett rá. Szeme nem sokáig kémlelte az éjszaka egét. Bensőjében otthonra talált, és észre sem vette, hogy elaludt. Különös álmot látott: egy fa nőtt ki előtte a földből. Egyre csak nőtt, míg koronája az eget nem érte. Madzsnun a szemével követte. Hirtelen egy madarat pillantott meg, amint az egyik ágról lerepült a lombozaton keresztül, és minden félelem nélkül leszállt hozzá. Csőrében csillogott valami, mint fényben a vízcsepp, és Madzsnunra ejtette. Egy diadém volt az, ami nagy pompával ragyogott a fején.

Mély, belső öröm tölti el. Ekkor egy küldönc siet a két szerelmes segítségére, hogy üzeneteiket kézbesítse. Rövid idő után pedig találkát tesz lehetővé számukra egy kertben. Amint Leila csendben a pálmafa alatt nyugvó Madzsnunhoz közelít, s már csak tíz lépés választja el tőle, hirtelen megtorpan. Madzsnunt egy varázskör veszi körül, amit Leilának nem szabad átlépnie. „Nemes férfiú – szól a lány a hírnöknek –, eddig szabadott jönnöm, tovább nem mehetek. Nézd, már most olyan vagyok, mint egy égő gyertya. Ha közelebb megyek a tűzhöz, elégek.” Megkéri a követet, menjen oda Madzsnunhoz azzal a kéréssel, hogy írjon neki egy verset. Madzsnun teljesíti a kívánságot:

„Koldus lévén neked dalolok,
szerelmem.
Oly messze vagy tőlem, s mégis oly közel,
hallasz-e most engem?
Világszolgaságtól szabaddá lett lelkem,
Fájdalmam így lett üdvösségem nekem.
Egy fuldokló – szomjasan az öröm fájdalmában,
A Nap bizalmasa – az éj vakságában.
Lelkem vagy te nekem, s néked lelked vagyok,
De ez a két lélek, lásd, ím egyként ragyog.
Két rejtély létezik, egy megoldás van csak:
E földön mindegyik a másikért sorvad.
Tíz lépésre vagyunk ezúttal
egymástól,
Holott eme két test egy lelket
palástol.
Az, ami itt Egy, hát kétségnek kell látsszon,
Nem lehetséges még, hogy
egységben pompázzon.”

Így ismét elválik a két ifjú, míg végre a halálban egymásé lehetnek, és a történet végén egymás mellé temetik őket.
Nizami a következő szavakkal zárja az eposzt:
„Csak az leli meg egykor a békességét, aki a világban idegen marad, és állhatatosan keresztülvág rajta, mint a Hold az éjszaka egén. Mivel a villámhoz vagyunk hasonlatosak, amely eltűnik, amint megszületett, így emiatt fölösleges a szenvedés házában a tartósság után kutatnunk. Ne itt keresd a megnyugvást, ahol minden elmúlik, ami csak körülvesz, mert ez később csak fájdalmat okozna neked. Ha a halált még éltedben elnyered, és megszabadítod magad a világtól – ettől az angyalarcú démontól –, akkor részesülhetsz az örökkévalóságban. Te magad vagy a sorsod, az életed és a halálod. A rossz a gonoszhoz tér vissza, a jó a tökéleteshez.”
Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,