Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2000-es évfolyam

2000/2/ A helyreállított kígyótűz

Pentagram > 2000-es évfolyam

A VALÓDI, VAGYIS AZ EREDETI EMBER AZ AZ ESZKÖZ, AMELYBEN AZ EGYETEMES SZELLEM KÉPES MEGNYILVÁNULNI. A FEJLŐDÉSI TERV, MELYET EZEN EMBER SZÁMÁRA HOZTAK LÉTRE, AZ ISTENI TŰZ SZIKRÁJAKÉNT SÜLLYEDT LE AZ ŐSANYAGBA. EZT AZ EMBERT NEVEZI MANI MIKROKOZMOSZNAK (KIS VILÁGNAK), MIVEL A TELJES VILÁGEGYETEM KÉPÉT HORDOZZA MAGÁBAN.

Chavannes-Pelliot francia kutató egyik tanulmányában idéz Mani Kozmológia című művéből: „A világ utánzataként a legfensőbbek és a démonaik transzformáció segítségével létrehozták az emberi testet, melyben így a világosságtermészet fogollyá vált. S bár jóval kisebb méretű, a fizikai test mégis hű és pontos mása lett a világegyetemnek: a Mennynek és a Földnek.”
Itt, a téridő felségterületén megy végbe az élet és halál körforgása. A szellem világából származó örök princípium azonban ebben a keringésben fogoly. Jakob Böhme így ír: „Bár a világosságból és az isteniből származom, most tőlük elválasztva száműzetésben élek. […] Isten vagyok, az isteniből születtem, sugárzónak, fényesnek, világítónak, jó illatúnak és szépnek, most azonban a szenvedésnek vagyok alávetve.”

Jakob Böhme, a XVI. sz. nagy keresztény látnoka a mikrokozmoszt a makrokozmosz másának mondja (mely utóbbi itt nem a látható világegyetemet jelenti). „(Ez) hét egymásban forgó kerék, melyek szakadatlanul egymásból keletkeznek, és mint egy legyező, minden irányban szétáradnak. Belőlük semmi egyedi el nem tűnik, sem meg nem marad.”
Ezeket a kerekeket az Isten trónja előtt álló Hétszellemnek is nevezik. Nincs saját középpontjuk, hanem mindegyik egy közös centrum körül forog, kölcsönösen teremtve egymást.


A SZELLEM A GYŐZTES PÓLUS

Az istenmegnyilvánulás e magját, lényegét az élet lángoló kereke fogalommal is körül lehet írni. Ennek a magnak vagy Monádnak két pólusa, két sarka van. Az egyik ’középen’ található, körülbelül a szív magasságában. Ez a nőnemű, vagyis a befogadó-megnyilvánító pólus, melyben a lélek megszületik. A másik pólus a fejben, a lángoló kerék (tobozmirigy-tűzkör) peremén helyezkedik el, és a tobozmiriggyel van kapcsolatban. Ez a hímnemű, vagyis a kezdeményező-teremtő, a győzedelmes pólus: a Szellem.
A halandó személyiség a maga különböző járműveivel, burkaival olyan szervhez hasonlít, melyet minden újabb megtestesüléskor átültetnek a megnyilvánulási térbe. A személyiség tulajdonképpen egy olyan durva- és finomanyagi testrendszer, amelyben a lélek kifejezheti magát éppen úgy, mint ahogy az anyagi föld is csak eszköze a hétszeres szellemi föld megnyilvánulásának. A lélek különböző, egymást beburkoló és átható testekkel rendelkezik. Ezek: a durva, érzékszervekkel észlelhető anyagtest; az étertest, mely finomanyagból (éterből) épül fel; továbbá az érzelem- vagy vágytest a maga asztrális anyagával. Az okkult tanok gyakran ez utóbbit hívják szellemi testnek. Ez azonban éppúgy anyagi test, mint az előző kettő. Aztán – negyediknek – ott van még a mentáltest vagy gondolattest is, melyet intellektusként is emlegetünk. Ez azonban igazán még csak egy magkezdemény, még fejlődés előtt áll; és mint az előző három, ez a test is az emberiség anyagi életterületéhez tartozik.


A MENNYEI EMBER KÉPMÁSA

A földi ember háromszoros illetve négyszeres teste a tökéletes mennyei ember képmásának csak töredéke. Ezt öt fluidum vagyis erőáramlat tartja fenn, melyek együttesen képezik az úgynevezett fényruhát.
Ez az öt fluidum a tudatláng, a kígyótűz (a gerinci idegrendszer), az idegközeg, a belső elválasztás és a vér.
Erről az ötszörös lélekről – a tiszta fényruháról – valamint arról, hogy hogyan esett áldozatul, hogyan bukott le az első ember a sötétség világába, így ír egy manicheus zsoltár:

„Az első ember öt erővel felvértezve bocsátotta útra szolgálóleányát, hogy a sötétség öt szakadékát megsemmisítse.
Amikor a Világosságbirodalom határához ért, megmutatta lelkét, szűz szolgálóleányát.
Erre azok fölkeltek ellene a szakadékok mélyeiből, és hatalmas vágyukban, hogy a lélek fölé kerekedjenek, szélesre tárták tátongó mélyüket, hogy elnyeljék Őt.
Ám az emberfia szorosan tartotta a lélek gyeplőjét.
Föléjük vonta a lelket, akár egy halászhálót, esőként permetezte vele őket, a tiszta víz áradataként.
A lélek lángoló villámként sújtott le rájuk.
Elhatolt mélységük legmélyéig,
és úgy kötözte meg őket, hogy azok észre sem vették.”


A „DICSÉRET OSZLOPA”

A jelenkor embere számára mind az ezoterikus hagyományokból, mind pedig Jan van Rijckenborgh modern magyarázataiból világossá válik, hogy a belső, vagyis szellemi ember a gerincvelő (szushumná, vagy manicheus kifejezéssel „a dicséret oszlopa”) két oldalán futó tudatcsatornával rendelkezik. A szimpatikusznak ezt a két vezetékét Pingala-nak és Ida-nak is nevezik. Az egyik vezeték a Nap képviselője, hímnemű, alkotó; míg a másik a Hold jelképe, nőnemű, befogadó. Indiai hagyományok szerint ezen a két csatornán keresztül áramlik a testbe a Prana („lélek-zet, illékony eledel”).
Manicheus iratok a két tudatcsatornát jelképesen a Nap és Hold bárkájaként ábrázolják, amely az anyagtól megszabadított világosságszikrát átviszi az eredeti birodalomba. Az Ida és Pingala hétszer keresztezi egymást a szushumnában. Ezek a kereszteződési pontok a csakrák. A kígyótűz csúcsán lévő hetedik csakra az, amely a tobozmiriggyel kapcsolódik össze.
A csakrák kerékformájú erőközpontok. Az idegrendszerrel és a belső elválasztású mirigyekkel működnek együtt. Állandó forgó mozgásuk során veszik fel az energiát, mely egy bizonyos életállapot fenntartásához szükséges. S bár nem azonos gyorsasággal, de mind egyazon irányban forognak. A teljesen ebből a természetből élő emberben – belülről kifelé nézve – balról jobbra forognak. Minél inkább belemerül az ember az élet dolgaiba, annál gyorsabban pörögnek erőkerekei. Az indiai hagyományok a csakrák forgását a két szvasztikával (horogkereszttel) ábrázolják. Az egyik, az élet kereke balra forog, míg a másik – a halál kereke – jobbra.


A VILÁGOSSÁG ÚTJA LEFELÉ ÉS FÖLFELÉ

A lélekújjászületés klasszikus folyamat szerint megy végbe. Mani a ’szellem hívásáról’ és az ’ember válaszáról’ beszél. Itt a kígyótűzben alámerülő és felszálló világosság útjáról van szó. Ez egy megszabadító hatás, amely a szellemlelket, a Monádot kiszabadítja a téridő fogságából. E folyamat során megváltozik a csakrák forgásiránya. Ezek tehát elárulják, mennyire haladt előre az újjászületés folyamata. Amikor a csakrák az ellentétes irányba kezdenek forogni, akkor az ember szó szerint megfordult, „megtért”! Ez egyben egy hétszeres szellemi fejlődés kiindulópontja is. A hetedik, utolsó fázis a „megkoronázás”. A szellem monádikus sarka belemerül a tobozmirigybe, majd továbbhalad a gerincvelő középső csatornáján. Ily módon lép be a valóban szellemi ember a misztériumba, amelyben az én ténylegesen – és végleg – legyőzetik. A szellem csak a tökéletesen helyreállított lélekkel kapcsolódik össze. És akkor megkezdődhet a transzfiguráció, a tökéletes anyagi átváltozás.


A „RAGYOGÓ CSELEKEDET”

Manicheus kifejezéssel élve az új embert az élő Ige mintegy kézen fogva kivezeti a sötétség birodalmából. Ekkor legyőzte a halált; az új gondolattest elkészült. Ebben az új fényruhában a szellem ismét képes megnyilvánulni. Ekkor lesz az ember igazi Ember, Manasz, „Mani” vagy „Manu”, azaz mindentudó, akiben végtelen isteni lehetőségek nyilvánulnak meg. Megnyilatkozik az új ember három ereje, a három pecsét, azaz a világló értelem, mely ismét az isteni bölcsességbe ágyazódik; a tündöklő érzés, mely új harmóniában csendül össze az isteni törvény hangjával; a szereteterő, mely a mindenséget tartja. Ez (a három együtt) a ragyogó cselekedet, az imává vált tett, mely tökéletesen az isteni mentőterv beteljesítésére irányul. Ő az igazi „perfekt”, a tökéletes, akit az új lélek ragyogó köpenye – manicheus szóhasználat szerint fehér ruha – ékesít. Számára megszűnt az idő, helyreállt benne a szellem, a lélek és a test hármas egysége. Ugyanezt mondják a manicheusok is, amikor a lélek palástjáról, a szellem koronájáról és az új tudat jogaráról – vagyis az igazi pap-király jelvényeiről – beszélnek. Akkor a pneumatikus (tűzéteri) ember szívéből felszáll a dicshimnusz, melyet minden idők Manijaira örökítettek a régi manicheus testvérek:

„Megszabadítottál a fájdalomtól, ó Uram, ó, Parakléta. Kiárasztottad ránk örömödet. Minden egyház a te misztériumodat dicsőíti. Ma néked ajánljuk föl rózsánkat, miként fák a gyümölcseiket, hogy koronává bontakozzék, melyet fejünkre helyezel”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,