Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2000-es évfolyam

2000/2/ Forradalmi távlat a világ és az emberiség előtt

Pentagram > 2000-es évfolyam

„Az ember csak a saját szemének higgyen.” (Mani)
JAKOB BÖHME (1575-1624) TANA NAGY HASONLÓSÁGOT MUTAT MANI GNOSZTIKUS TANÁVAL. LÁTÁSMÓDJA ERŐSEN BEFOLYÁSOLTA KORA ÉS A RÁKÖVETKEZŐ SZÁZADOK SOK FILOZÓFUSÁT ÉS TEOLÓGUSÁT.

Művében, a De signatura rerum-ban Böhme a következő szavakat írta, melyek akár Manitól is származhatnának: „Az Isten az embert saját hasonlatosságára teremtette. Tegyen az ember bármit is, az a legfontosabb, hogy állapotán mindig elgondolkozzék, s kérdezze meg magától, hogy kicsoda ő, és honnan ered a jó és a gonosz. A neki adatott értelmi képességgel ismerje fel, és ténylegesen alkalmazza is a testi-lelki gyógyírt, tudakozódván, miként válik rá alkalmassá, hogy megnyíljon megmentése üdve előtt. Akkor megismeri majd teremtőjét, és megnyilatkoznak előtte az isteni csodák misztériumai.”
Mani, akárcsak más gnosztikusok, olykor legendák formájába öntötte tanait. „A két nagy elv ábrázolása” c. nyomaveszett könyvében írta le és képviselte tanát. Egyik legendája a világ és az emberiség történetét foglalja képekbe. Mindkettőről nagy, látszólag fantasztikus, ám valójában tökéletesen tiszta látomást nyújt, melyet az anyagelvű és intellektuális ember csak nehezen foghat fel, hacsak az élet titkainak vonzásában el nem indul a létezés felszíne mögött rejlő valóság keresésére.


KÉT ELV ÉS HÁROM IDŐ

Mani tehát egy képes elbeszélésben jeleníti meg tanát. ’A két elvet és a három időt’ a Kínai kompendium-ban írja le és világítja meg behatóan. Egy 1911-ben Kelet-Turkesztánban megtalált kéziratról van szó. A szöveg közvetlenül az igazság keresőjéhez fordul, és figyelmét a ’vallásba történő belépés’ alapvető feltételeire irányítja. „Az embernek először is meg kell ismernie mind a két elvet. Aki be akar lépni a vallásba, annak tudnia kell, hogy a világosság és a sötétség két princípiuma két tökéletesen különböző természettel bír. Ha ezt nem látja be, hogyan is akarhat tökéletessé válni? Ezenkívül meg kell értenie a három időt: a múltat, a jelent, és a jövőt.”
Így fektették le a manicheus világnézet legfontosabb elvét néhány szabályban. Mielőtt megnyilvánulhat előtte tér és idő, az embernek először is képet kell alkotnia magának a világegyetemről. Mielőtt a teremtményt a létbe szólították, már létezett a két elválasztott elv, mely örök és egyesíthetetlen – a világosság és a sötétség, a szellem és az anyag.
A Bhagavad-Gita nem-dualista tana hasonlóan fogalmaz: „Hasznos tudni, hogy Purusha (a mindenütt jelenlévő szellem) és Prakriti (a természet) egyaránt kezdet nélküli és örök.”


A MÉLYSÉG ÉS A MAGASSÁG MISZTÉRIUMA

Mani a következőképpen fejezi ki benső tapasztalatait: „Ardashirnak, Perzsia királyának idejében nőttem fel és váltam éretté. Ardashir halálának évében alászállott reám a Parakléta, és beszélt hozzám. Leleplezte előttem a világok és nemzedékek előtt elrejtett misztériumot, a mélység és a magasság misztériumát. Kinyilatkoztatta a világosság és a sötétség titkát, a sötétség által elszabadított viszály és nagy háború misztériumát; kinyilatkoztatta nekem, hogyan győzte le a világosság a sötétséget ez utóbbi elegyítése által, és hogyan keletkezett e világ. Megmutatta nekem az első ember, Ádám megteremtésének misztériumát. Tanított a tudás fájának misztériumáról, a fáéról, melyről Ádám evett, miáltal felnyíltak szemei; az apostolok misztériumáról, akiket azért küldtek a világba, hogy egyházakat alapítsanak… Így a Parakléta mindent leleplezett előttem, ami már megtörtént és ami még történni fog, és mindent, amit a szem lát és a fül hall, valamint azt, amit a gondolkodás elgondol. Általa mindent megismertem, láttam a mindenséget általa, s egy test és egy szellem lettem.” 1
Az új kutatásnak köszönhetően a tudomány és a mitológia már nem állnak teljesen ellenségesen egymással szemben. Kiderült, hogy bizonyos mítoszok tudományos felfedezéseket erősítenek meg, még ha az idő homályából előderengő eseményeket alkalmasint ’simára csiszolták’ is a hagyományok.
Mani számára a kozmosznak a káoszból történő megnyilvánítása két olyan elv együtthatásának a logikus következménye, melyek eredetileg el voltak választva egymástól. Ezek a szellem és az anyag, a világosság és a sötétség princípiumai. Mani felfogása szerint a rend és a káosz eloldozhatatlanul össze vannak kötve egymással. A világegyetem mechanikailag tökéletes és logikusan van felépítve, ám egyben összefüggéstelen, elfajult, értelmetlen, és magában hordozza a megsemmisülést, a halált. Az ember sorsa és jövője eme logikai ellentmondás elfogadásától és feloldásától függ. Választania kell élet és halál között, a szellemből eredő élet és az anyagból jövő halál valamint az abban és abból fejlődő tudat között.
Mani szerint a világ egy közjáték révén jött létre egyfajta bukás vagy szakadás, elszakadás által. E kijelentése szembeszegül a hagyományos teológiával, mely a teremtést a teremtő tökéletes művének tartja. Ez utóbbi látásmód azonban nem kínál magyarázatot a gonosz eredetére. Így az evolúcióelméletek is többnyire monisztikus természetűek. Tudományon (darwinizmus vagy újdarwinizmus), filozófián és politikán, misztikán és prófécián alapulnak. Eme látásmód szerint a teremtés és története nem más, mint az Egyetlenből való kifejlődés, a semmiből a szellemmé történő alakulás, mely egykor a gonoszt is jóra fordítja majd.
Mani nem beszél ugyan átváltozásról vagy transzfigurációról, ám szól az eredeti állapotba való visszatérésről, melyben a két princípium hajdan elválasztatott. Így tekintve, nála nem az egységhez való visszatérésről van szó két szembenálló elv összeolvadása által, ahogy azt a legtöbb misztikus és vallási áramlat tanítja. Csak miután minden entitás visszatért az egységhez, Mani szerint akkor hajtották végre feladatukat az ellentétek, kölcsönösen megszüntetvén egymást.
A hivatalos egyház és néhány keresztény misztikus elítélte Mani világnézetét, és egyszerűen botrányosnak nyilvánította. Miután azonban manapság sok elveszett anyagot újra felleltek és megvizsgáltak, megállapítható, hogy Mani, korát messze megelőzve tisztán gnosztikusan gondolkodott és élt. Szavaiból és tetteiből kiviláglik, hogy a belső szellemi fejlődés összeegyeztethetetlen egy olyan tannal, mely evolúciós átszellemítésre irányul.
Messianisztikus az a tan, mely az ember vagy a világ üdvét a jövőben és nem az élő jelenben képzeli el. A megváltás ebben az esetben egy megváltó visszatérésében rejlik. Ezzel szemben áll a gnosztikus tan, mely az ember és az emberiség üdvét a mába állítja. A gnosztikus tudja, hogy mielőtt ráléphetne a transzfiguráció ösvényére, meg kell szabadítania önmagát a világ befolyásaitól. Javítsd meg a világot, és kezdd ezt önmagaddal – mondja egy ismert szólás. Ezzel szemben a messianisztikus tan híve először a világot akarja megjavítani, annak reményében, hogy ennélfogva bekövetkezik a nagy változás. E cél eléréséhez minden eszköz szent számára.
Az emberiség története azt mutatja, hogy mindkét tan egészen a mai napig hat. Mindenekelőtt a nagy kozmikus és interkozmikus változások korszakaiban érinti meg e két áramlat az emberiséget. A Vízöntő korszak beköszöntével most is egy ilyen, minden régi értéket elsöprő szakaszba léptünk be újra mi is. Egyrészt felcsendül a hívás: ne halaszd tovább, másrészt az is harsog, hogy nyugodtan halaszd csak tovább. Mindkét impulzus az emberből jön, és őbenne is talál visszhangra. Az emberiséget ez mozgatja, és mindenkinek választania kell a halogatás és cselekvés, a kerülőút ismétlése és a helyes út között.
A Pistis Sophia utal rá, hogy a Gnózis két erőáramlatban nyilatkozik meg. Az egyik prófétikus áramlatként száll alá, mint Pistis, mint hit vagy eszme, míg a másik emelkedő és beavató jellegű. Ez utóbbi Sophia, a bölcsesség. A manicheusok ebben az összefüggésben hívó illetve válaszoló áramlatról beszéltek, míg a gnosztikus síták próféciáról és annak követéséről.
A Pistis és Sophia gnosztikus fogalmaival a modern ember saját messianisztikus fejlődéstanát állítja szembe. Az Arany Rózsakereszt modern Szellemi Iskolájának létrehozói azonban tanukat ősrégi gnosztikus kinyilatkoztatásokra alapozzák, mert azokban az ember öntevékenysége áll a középpontban. Ez az önszabadkőművesség az alapja az emberben rejlő benső eredet elérésének.


ÁLLANDÓ BELSŐ PÁRBESZÉD

Akárcsak a Halak korszakának kezdetén, most is egy új korszak köszöntött be, melyben a két áramlat határozottan el fog válni, mert céljaik egymással ellentétesek. Kettejük között mégis állandó párbeszéd zajlik. E párbeszéd pedig mindenkiben lejátszódik! Mindenkit újra meg újra választás elé állítanak, hogy vagy fogadja el az élet eredeti tervét, vagy ismételten térjen el tőle.
Mióta az emberiség fennáll, a két áramlat összeegyeztethetetlen egymással. Koncepciójuk homlokegyenest ellenkező. Az egyik ember a biológiai evolúció vagy a ’spirituális materializmus’ mellett érvel, mert fejlődése alapját saját személyiségében horgonyozza le. A másik típus ezzel szemben képes azonosulni Mani látásmódjával, és élete súlypontját a dualista nézetben találja meg. A két típust elválasztó örök kérdés: elválasztható-e a szellem az anyagtól, vagy egyesíthető-e a szellem az anyaggal?
A relativitáselmélet, a kvantummechanika, a holisztikus és káoszelméletek újabb fejleményei alátámasztják azt a felfogást, hogy a világegyetem a Mani által említett ellentéteknek van alávetve. Egyidejűleg rámutatnak, hogy az olyan fogalmak, mint a rend, rendezetlenség és törvényszerűség megkülönböztetése természettudományosan problematikus. Olyan fogalmak, mint a véletlen és a rendezetlenség akkor léptek fel először, amikor a molekulák, atomok és atomrészecskék közötti energiaátvitelről elméleteket alakítottak ki. Ezt követően Heisenberg kiderítette, hogy lehetetlen egyidejűleg megállapítani egy részecske sebességét és tartózkodási helyét. Végül pedig kifejlesztették a ’big-bang’, az ősrobbanás elméletét.
Felületesen szemlélve a két világszemlélet egyáltalán nem áll olyan messze egymástól. A modern tudományt saját felfedezései kényszerítik arra, hogy amikor rendről, rendezetlenségről vagy káoszról beszél, elgondolkodjon érintkezési felületekről, ellentmondásokról, antagonizmusokról. Mani számára azonban már az eredmény is rendelkezésre állt, mivel ő más forrásból merített.


„LÁTOM AZ ISTENHEZ VEZETŐ UTAT SZELLEMEMBEN”

Jakob Böhme Aurora, avagy a felkelő hajnal pírja című könyvéből vett következő szavakban is ugyanolyan jelentés lelhető fel: „Bizony tisztelt olvasó, nagyon jól értem az asztrológusok (asztronómusok) gondolkodását. Bizony olvastam tőlük, és meglehetősen jól tudom, hogyan írják le a Nap és a csillagok (bolygók) pályáját. Egyébként a legcsekélyebb kritikával sem illetem felfogásaikat, és úgy gondolom, hogy azok többnyire helyesek és igazolhatók. Hogy jómagam számos dologról máshogy írok, az nem önfejűségből vagy a nézeteikben való kételkedésből ered... mert ami engem illet, tudományomat nem tanulmányok révén szereztem... Hanem mert látom az Istenhez vezető utat szellememben, és érzem az ehhez szükséges ösztönzést, leírom, amit szemeim helyesnek találnak – és egyetlen ember tekintélyét sem fogadom el.”
Mani tanai és Jakob Böhme hozzájuk hasonlatos tanai kinyilatkoztatásról tanúskodnak. Amit azonban ki akarnak nyilatkoztatni, azt nem lehet emberi szavakkal és emberi értelemmel megragadni és megszerkeszteni. A Mani, Böhme és sok más gnosztikus által vázolt kinyilatkoztatások benső látomás, vízió jellegével bírnak. Ilyesmi a modern, racionális gondolkodás számára felfoghatatlan, jóllehet korunk nyelvhasználata is gyakorta él a ’lenyűgöző látomás’ fordulattal, mindenekelőtt a múlt nagy tudósai és más szellemi nagyságok nagy horderejű tapasztalataival kapcsolatban.
Sokan éltek és élnek meg ilyen kinyilatkoztatást abban a pillanatban, amikor megszabadult lelkük összekapcsolódik Isten szellemével. Ezt a pillanatot ’belső megvilágosodásnak’ nevezhetjük. A szellemnek a lélekbe történő ilyen beereszkedését a manicheusok és a keresztény gnosztikusok Krisztusnak, a Paraklétának hívták.
Ilyen benső tapasztalat híján sem tudósnak, sem szellemi keresőnek nem egyszerű feltárni Mani vagy Jakob Böhme szövegeinek igazi tartalmát.
Bizonyára világos, hogy Mani tanának megértésére tett minden kísérlet eredménytelen marad, ha csupán a jelképek értelmezésében szerzett képességen vagy spekuláción alapul. „Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1.Kor. 2:10) Mani azt írta: „Az ember ne higgyen, hacsak nem a saját szemével látja.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,