Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2000-es évfolyam

2000/3/ Az örök hívás a perzsa misztikában

Pentagram > 2000-es évfolyam

A SZUFIK ÉS A MEVLEVI-DERVISEK SOKAK SZÍVÉT ÉRINTIK MEG LENYŰGÖZŐ KÖLTÉSZETÜKKEL. A DERVISEK NYELVÉNEK VARÁZSA ÉS ÖRVÉNYLŐ TÁNCAIK MINTHA MAGUK MÖGÖTT HAGYNÁK A VILÁG KÜLSŐ DOLGAIT. A „NEY”, A NÁDFUVOLA NÉLKÜL ELKÉPZELHETETLEN ZENÉJÜK ÉS TÁNCALAKZATAIK AZ ÉRZÉKSZERVEK ELHALLGATTATÁSÁRA IRÁNYULNAK.

A nádfuvola az élet ősforrásával való egyesülésre vágyakozó dervis szimbóluma. A fuvola fúvása jelképezi az isteni lélegzet beáradását a tévelygők életébe. A táncosok zenéje és mozdulatai így felidézik a valóság azon képét, melyből az ember valaha kiűzetett. A dervisek panasza által újraéled az elveszett egység, és a tudat annál hevesebben vágyakozik eme állapot visszatértére.
A Mevlevi-dervisek vezetője, alapítója és ’atyja’ Jalal ad-din Rumi volt. 1207-ben született egy olyan nemzetség sarjaként, melyben sok volt a teológus. Ifjúként a mongolok elől menekülve bejárt néhány még viszonylag fiatal muszlim államot, majd végül az anatóliai Konyában, a mai Törökország keleti részében telepedett le. 1231-ben lépett atyja örökébe mint vallási tanító, és 1273. december 17-én halt meg. Tanai olyan átfogóak és egyetemesek voltak, hogy öt különböző vallási áramlat képviselői tisztelték meg temetésén jelenlétükkel. Búcsúja éjjelét azóta Sebul Arus-ként, az egység éjszakájaként ünneplik.


HOGY BÖLCSESSÉGE NE MENJEN VESZENDŐBE

Rumi tanítványa, Husamud-din állandóan szorgalmazta, hogy bölcsessége szertefoszlását elkerülendő, jegyezzék fel gondolatait és tanait. Amikor Husamud-din egy napon ismét kérlelni kezdte, Rumi előhúzott a turbánjából egy papírlapot, melyen ott álltak a Mathnawi, a több mint 26 ezer strófából álló ének első sorai:

Halld a fuvolát – mint mesél,
mint panaszkodik az elszakadásról…

A dervisek eredeti táncai rituális jellegűek, koreográfiájuk ezért nagyon szigorú. A nádfuvola a dervis szimbóluma, aki az ősforrásával való egyesülés utáni mélységes vágyakozástól szenved. A fuvola megfúvása jelképezi az isteni lélegzetet, ami meggyújtja és felszítja benne az igaz élet tüzét. A táncosok mozdulatai a Nap, a központi elv körüli égitestek mozgásának tökéletes visszatükröződései.
Minden egyes táncos bolygóként forog a saját tengelye körül. A felemelt jobb kéz – akár az északi sark – a földöntúli isteni kegyelemre irányul, mely a szíven és a bal kézen át beáramlik a világba. A táncosok így spirális pályákat követnek, akárcsak a bolygók a térben.
E mozdulatok a legkisebb részletekig harmonizálnak az ezoterikus kozmológiával. A zene és a tánc a lélegzet, a test és a szellem tökéletes uralásával képessé tették a derviseket arra, hogy áttörjék a földhözkötött érzékek határait, és a tudatot három fázisban egyesítsék a Teremtővel. A táncosok egyedülálló egységükben és céljuk iránti teljes odaadásukban így egy új, kicsiny kozmoszt alkotnak.
Tudományos körökben egy ideje utalnak azokra a befolyásokra, melyek gnosztikus tanokból hatoltak be a szufik elbeszéléseibe, dalaiba és tanaiba. Bizton megállapítható bizonyos rokonság, és lassanként világossá válnak a történelmi kapcsolódások is. Így összekötő vonalakat találtak régi gnosztikus iskolák és a korai szufi áramlatok között. Ezenkívül Mani gondolatai és kimondottan gnosztikus tanai a perzsa területen és a Vörös tenger partján a Krisztus utáni II. századtól a VII. századig élő közkincset képeztek. Ennek megfelelő nézőpontok vannak kimutathatóan jelen Rumi művében is: a lélek vágyakozása, sóvárgás az egység után, vágyódás az egyesülésre a területtel, ahonnan az ember kiűzetett, vagy a szerelmessel való egyesülésre, akitől az ember kénytelen volt külön élni.
A helyes megértéshez bizonyára szükséges a tiszta Gnózis és a belőle levezetett áramlatok közötti alapvető különbségek tanulmányozása. Egy gnosztikus iskola az isteni értelem emberben tátongó hiányát nyomatékosítja. A gnosztikus tudatában van annak, hogy az én mint vezérelv a személyiségben útjában áll az isteni lélek fejlődésének. Énközpontú életvitelével az ember egyre inkább elzárja magát a világosságtól, és viszályt arat mind önmagában, mind másokkal szemben. Az én fellépését a gnosztikus túlságosan is jól ismeri. Ám azt is tudja, hogy az ember azért van ebben a konfliktushelyzetben, hogy önmagában meglelhesse a megújulás kulcsát. Csak az én visszalépésével támadhat fel újra az eredeti ember. A modern rózsakeresztes ezért nem áll meg például a misztikánál, hanem a megfogant inspirációt életmegújítássá serkenti. Tudja, hogy valamennyi gyengesége és elégtelensége ellenére földi személyisége az egyetlen esély mind önmaga, mind a lélek, és nem utolsósorban az új ember számára. Ennek belátása felettébb fontos.


MAGUNK MÖGÖTT HAGYNI A FÁJDALMAT ÉS AZ ÉRZELMEKET

Az igazi gnosztikus is ismeri az elvesztett egység utáni vágyakozást. Szintúgy megtapasztalja a fájdalmat, mely lelkét és személyiségét érzékenyen érintheti. Ezzel egyidejűleg azonban úgy éli meg e vágyódást, mint ahol el kell kezdenie életmegújító utazását. Tudja, hogy maga mögött kell hagynia a fájdalmat és az emóciókat, és lelke csak akkor találhatja meg az eredeti egységet, ha ő maga – tehát földi személyisége – nem áll már útjában. A Gnózis elsősorban ’élő ismeretet’, vagy a ’szív ismeretét’ is jelenti, ahogy ezt némely gnosztikus körülírja. Az intellektuális ismeret kizárja az igaz ismeret utáni vágyakozást.
Egy hiteles gnosztikus ismeri a másik valóságot, ezért rendelkezik a szükséges inspirációval és a képességgel ahhoz, hogy másoknak is megmutassa az ehhez vezető utat. Ez nem kísérletezés révén megy végbe, hanem egy olyan folyamatban, amelyen minden jelölt szabadon és saját tempójában haladhat át. Itt a megújulás egyetlen nézete sem sikkad el.
Egy gnosztikus iskola ezen az inspiráción és ilyen képességen alapul. Ahol ilyen sokan összekapcsolódnak, ott széles alap jön létre, melyen mindenki saját, szabad akaratából adhatja meg egyéni válaszát a Gnózisra. E közösségen belül a szabad építkező önmagán dolgozik, éspedig tökéletes megértésben és önátadásban. Egyidejűleg hozzájárul a ’Nagy Műhöz’, amit az emberiség üdvére visz véghez minden gnosztikus csoport, iskola, közösség és megszabadító egyház. A gnosztikus számára a vágyakozás az őt előrehajtó üzemanyag. Végül pedig abban a mértékben, ahogy végcéljához közeledik, a vágyakozást felváltja a megismerés öröme.
Ezenkívül egy gnosztikus iskola tanulójánál mindig utalnak a személyfeletti lehetőségekre is, amelyek a gnosztikus valóság által lélekkel eltöltött csoportban felszabadulnak.
És nem utolsósorban egy ilyen iskola rendelkezik minden szükséges ismerettel a nagy kozmikus óramű járását és ritmusát illetően. Még a legcsekélyebb fejlődést kínáló lehetőséget is ki lehet használni eme ismeret alapján.


AZ IGAZSÁGOT GYAKRAN ELFÁTYOLOZVA HOZZÁK EL

Ezek olyan nézetek, melyek felületesen szemlélve kevésbé lelhetők fel a régi perzsa misztikusok költészetében és dalaiban. Kutatók mégis rámutatnak arra, hogy a rejtett ismeret sok aspektusa határozottan jelen van a perzsa misztika néhány művében, még ha elfátyolozott formában is. A dervisek történetében voltak időszakok, amikor mint csoport be voltak tiltva, és ellenlábasaik üldözték őket. Belső tanaikat azonban elrejtették a külvilág elől. Ha a ney, a nádfuvola a vágyat felébresztve fellobbantotta a szeretet tüzét egy kereső szívében, és elkezdődött Madzsnun szeretetszenvedése, akkor mindig meg lehetett állapítani, hogy a jelölt elegendő útravalót birtokolt-e! Egyébként elkelt az óvatosság. „Ami még zöld, az nem ismerheti az érettséget…”


A NÁDFUVOLA ÉNEKE

Halld a fuvolát – mint mesél,
Mint panaszkodik
az elválasztottságról, szólván:
„Mióta lemetszettek a nádszálról,
Férfi és asszony sír panaszomra.

Magánytól elgyötört szívet
keresek:
Mesélni neki kínról és vágyról.
Aki messze vetődött eredetétől,
Visszasírja az az egység idejét.

Zengtem panaszomat mindnek,
Szegődtem jóhoz és rosszhoz:
Mind barátomnak vélte magát,
Ám senki sem fedte fel
legbensőbb titkomat.

Ez nincs messze panaszomtól –
De szem és fül híján van
az igaz fénynek.
Mert ha test és szellem
Egymásnak meg is mutatkozik,
A szem mégsem láthatja
leplezetlenül a lelket!”

A fuvola lehellete tűz – nem szél!
Ki híján van e parázsnak,
annak jobb, ha semmije sincs!
A szerelem parazsa hullott
a fuvolába;
A szerelem tüze hullott a borba.

A fuvola annak útitársa,
Aki el van szakítva barátjától;
Hangja széttépi a fátylakat.
Ki ismer oly mérget,
és ellenmérget, mint ő?
Ki ismer oly barátot,vigasztalót, mely hozzá hasonlatos?

A fuvola
Madzsnun vérének útjáról
És Madzsnun szenvedélyéről
beszél.
Csak a bolond bír e tudással.
Csak a fülekhez beszél a nyelv.

A napok szenvedésben tűntek tova,
És az éjbe hulltak:
A szenvedés útitársai ők.
Ha elmentek, hát hagyd őket
elvonulni.

De te maradj, ó barátom,
Te páratlanul tiszta!
Csak a hal nem elégeli meg
a tengert.
Csak annak hosszú a nap,
Akinek nincs része benne.

A nyers soha nem érti meg
az érettet,
S mivel ez így van,
Szavam itt befejezendő.
Élj boldogan!


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,