Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2000-es évfolyam

2000/4/ Az ellopott lélekruha története

Pentagram > 2000-es évfolyam

A GÖRÖG MITOLÓGIA EGY RÉSZE ABBÓL A KORBÓL ERED, AMELYNEK KÖZÉPPONTJÁBAN AZ EMBER KÉPI TUDATÁNAK KIFEJLŐDÉSE ÁLLT. EBBEN A FOLYAMATBAN AZ ISTENEK ÉS HÍRNÖKEIK JÁTSZOTTÁK A FŐSZEREPET. ÚTMUTATÁSAIK NÉLKÜL A GÖRÖG HŐSÖK KÉPTELENEK VOLTAK ELÉRNI ÉLETCÉLJUKAT.

A görög hitregék és mondák zömének több különböző változata is létezik. Így van ez Phrixosz történetével is, aki Hellász egyik királyának fia volt, s akinek el kellett hagynia a szülői házat, mert mostohaanyja nem szenvedhette, s apja is eltaszította magától. Hermész egy arany kost adott neki, hogy hátán Kolkhiszba menekülhessen. Akad azonban olyan változat is, amelyben Phrixosz saját akaratából kelt útra.
Elvéti az utat, és némi bolyongás után Delphoiba érkezik. A vándorlástól megfáradtan, enyhhelyet keresve egy templomba húzódik. Kimerülten álomba szenderül, és azt álmodja, hogy templomban van, s egy istenszobor magához inti. A hosszú hajú, szakállas, vándorláshoz öltözött férfi széles vállán átvetve csillogó-villogó, sugárzó birkabőrt visel. Lekanyarintja magáról és a következő szavakkal nyújtja át az ifjúnak: „Vedd, s legyen részed győzelem vagy bukás!”
Mi ezt a változatot választottuk, hogy megvilágítsuk az aranygyapjú történetét, mert sok olyan pontot tartalmaz, mely útmutató lehet az igazságkereső számára.
Amikor Phrixosz felébred, a kelő nap fényében éppen azt az alakot látja maga előtt, aki álmában megjelent. Csakhogy az egy fehér márványból művészien kifaragott szobor, vállán a csodálatos kos gyapjával, mely ragyog a napfényben. „Ott áll isteni erejében és méltóságában – hangzik a történet –, és Héraklészhez hasonlatos, bár nem ő az; a szobor talapzatába vésve pedig jól olvasható a két aranyozott név: Peronto és Kolkhisz.”


EZER VESZÉLYEN ÁT ELÉRTEM A TENGERT

Ebben a változatban, melyet Franz Grillparzer osztrák költő (1791-1872) is alapul használt Az aranygyapjú című dráma-trilógiájához, Phrixosz így beszél:

„Felfogtam hát Isten sugallatát,
majd elfogadván, mit talányosan felkínált,
leoldottam a szobornyak aranyát,
s Kolkhiszba indultam
küldetésben át.
Mélyre hajoltak a papok,
térdre hullt a nép,
félve hőkölt a csőcselék
Isten aranyleple előtt.
Magam előtt hordtam,
szinte lándzsámra nőtt
ezer veszélyen vágtam át,
s elértem a világ tengerét.
Hajóra szálltam, a gyapjút
viharvert árbocom tetejére
mint arany zászlót húztam fel,
és bár tenger, szél és maga a pokol
esküdött össze ellenem,
a hajam szála sem görbült,
épségben kötöttem ki végül
Kolkhisz oltalmazó partjain.”

Ezekkel a szavakkal Phrixosz egyértelműen kifejezi, hogy az aranygyapjú még nem az övé, de már maga előtt hordozza. Phrixosz ily módon akarta Perontónak, Kolkhisz istenének és védelmezőjének felajánlani adományát. Ám Aiétész, Kolkhisz királya csak betolakodót lát Phrixoszban. A király nem csak hatalmát félti, de az a sóvár vágy is növekszik benne, hogy megszerezze az aranygyapjút, mert egy látnok megjósolta neki: élete e kincstől függ. A történet régebbi változataiban Phrixoszt meghívják az udvarba, ahol magas kort ér meg.
Itt azonban Aiétész megöli Phrixoszt, és így az ő birtokába kerül a kos gyapja. Médeia, a király leánya nemcsak elborzad e cselekedettől, hanem mélyen magában ráébred arra is, hogy itt nemcsak két feltételezett ellenség harcáról van szó, hanem két ember sorsa is beteljesedett, ami további végzetes tettekhez vezet majd. A megdöbbentő, véres cselekedet híre elterjed a Földközi-tengeri országokban, mivel a gyapjút értékes kincsként tartották számon.

AZ ORSZÁG, AHOL A NAPSUGARAKAT ŐRZIK

Iaszón olyan hős – őt is jóslat hajtja –, aki kész kiragadni az aranygyapjút a gyilkos kezéből. Ötven bátor és ügyes hős akarja elkísérni Iaszónt az útra, köztük Héraklész, a világ legerősebb embere, Orpheusz, kinek muzsikája
varázserejű, a sasszemű
Lünkeusz, Thészeusz,
Péleusz, Meleagrosz,
valamint az északi szél,
Boreasz fiai.
Először azonban jó hajót
kell építeni a legénység
számára. Athéné istennő útmutatása szerint Argosz, Görögország legügyesebb építőmestere készít tengerbíró járművet, mely az Argó nevet kapja, ami gyors hajót jelent.
Sok veszélyt kell leküzdeni földön és vízen, mire az argonauták végre kiköthetnek Kolkhisz zord partjainál. A történet régebbi változataiban Kolkhiszt olyan földként írják le, ahol a nap sugarait őrzik. Aiétész király azokban úgy szerepel, mint Héliosz szívélyes és vendégszerető fia. A későbbi elbeszélésekben Iaszónnak különböző megbízatásokat kell teljesítenie vendéglátója számára, mielőtt magával vihetné az aranygyapjút.
Az álom-változatban azonban nem ez történik. Az ősvadonnal benőtt, párás, viharok korbácsolta szigeten folytatott hosszú kutatás után Iaszón végre emberi lényre bukkan egy toronyban. A király leánya, Médeia az, aki oda vonult
vissza apja véres tette miatt. Hirtelen fölbukkan Aiétész király és fia, mert vissza akarják vinni Médeiát az udvarba. Iaszón és a királyfi összecsap, s a küzdelmet csak Médeia közbelépése döntheti el Iaszón javára.
Médeia a király második, méregpoharas támadását is meghiúsítja. Végül Médeia segítségével Iaszónnak sikerül leoldoznia az aranygyapjút a tölgyfáról és a hajóra vinnie. Mindez csak azért lehetséges, mert Médeia varázserejével le tudja győzni az aranygyapjút őrző kígyót. Médeia követi Iaszónt a hajóra, odahagyva apját és szülőföldjét. Amikor a király és fia észreveszi, hogy a gyapjút ellopták, Médeia pedig elhagyta őket, a királyfi a tengerbe veti magát, apja pedig megássa saját sírját.
Az aranygyapjú azonban új gazdáinak sem hoz szerencsét. Sok éven át hányódik a hajó a tengeren, mire Iaszón, maroknyi megmaradt emberével a fedélzeten, horgonyt vethet a hazai kikötőben. Ott azonban azt kell tapasztalnia, hogy apai örökségét unokaöccse bitorolja. Hazájából száműzve abban reménykedik, hogy majd apja barátjánál talál menedékre.
A különböző változatok itt megint csak erősen eltérnek egymástól. Médeia viselkedése miatt Iaszónt sok csapás éri, vagy legalábbis úgy tűnik. A görög mitológiában Médeia változatos szerepeket játszik, a boszorkánytól a magasztos lényig. Mindig javító erőt képvisel, mely a megkristályosodott folyamatokat új mederbe tereli.
Tárgyilagosan szemlélve, az argonauták aranygyapjú-kereső tapasztalatai az emberi tragédiát jelzik; a természetlélek és az isteni lélek folytonos keveredését figyelhetjük meg benne. Az ebből eredő válságok mutatják, milyen fejlődési fokon áll az ember vagy félisten. A történelmi értelmezések túlnyomórészt a természetlélek gondjai felé fordulnak; az ezoterikus megközelítések viszont a természetlélek által fogva tartott isteni lélek megszabadítását célozzák.
A görög bölcselet főleg a felemelkedés folyamatát hangsúlyozza. Az embernek megmutatják, hogyan kell megszabadítania magát a mitológiai képek által sugallt csalóka ábrándoktól.
A Grillparzer által feldolgozott változatban Phrixosz királyfi az istenek követére emlékeztet bennünket, aki elhagyja hazáját, hogy az isteni erőt – az aranygyapjút – elhozza a szenvedő emberiségnek. Útja elhagyott, vadonnal benőtt szigetre veti, melyet hataloméhes király ural. Ez megkaparintja az isteni erőt, és sárkánnyal, de legalábbis kígyóval – a természettudattal – őrizteti. Leánya, Médeia az isteni elvhez hasonlítható, melynek segítségével az ember megtalálhatja az isteni birodalmat. Médeia a következő szavakkal tesz szemrehányást apjának tette elkövetése után:
„Gyűlöletesnek találom a házadat, borzadok a közeledben. Mikor elpusztítottad az idegent, az isteni küldöttet, a vendéget, aki az istenek védelmében állt, és elraboltad a tulajdonát, akkor olyan szikrát vetettél a házadra, mely folyton izzik és sosem fog kialudni, még ha a szent forrás, minden patak és folyó, az egész hatalmas óceán mindmegannyi vizével öntöznéd is.”
Médeia ezután elhagyja a szülői házat, és az istenekhez fordul segítségért. A Kolkhisz királyán és környezetén uralkodó sötét erőknek azonban már semmi sem állhatja útját.

RÓZSAKERESZT KRISZTIÁN ÚJ RUHÁI ÉS ARANYGYAPJÚ DÍSZE

Aki ivott az ősforrásból, minden dolog ősforrásából, akinek a rózsakereszt szerzetesei adtak inni, az élni fog. A jelölt megmosdik, megtisztul ebben az élő vízben, iszik ebből a nektárból, a szellem aranykelyhéből.
Belátható, hogy miért választják itt is az aranyat jelképnek. C. R. C. aranykehelyből iszik, csupa aranyszálból szőtt új ruhát kap, amelyet pompás virágok díszítenek. Azután másik aranygyapjút kap, amelyen drágakövek ékeskednek. Súlyos arany érem függ rajta, egyik oldalán a Nappal, a másikon a Holddal, s túloldalán a következő felirattal:
„A holdvilág olyan lesz,
mint a nap világossága,
és a nap a mostaninál
hétszerte világosabban ragyog”.
Minden díszt és ékességet, amit a jelöltek ez előtt kaptak, levetnek és félretesznek. Azok már csak történelmi jelentőségűek. Az új felszereléssel mennek fel a jelöltek a királyi csigalépcsőn.
Először az aranytól ragyogó felszerelés jelentését szándékozzuk megmagyarázni, majd merészen megkíséreljük az újonnan hivatottal együtt megmászni a királyi csigalépcsőt.
Nézzük meg először a jelölt minőségét, aki belépett a negyedik napba! A lélekrózsa, a mikrokozmosz központi szíve egészen feltárult. Alkímia, az új, tiszta asztrálanyag, mely nem a haláltermészetből való és ebből nem magyarázható, elterjedt a lélegzőtérben, a jelölt légkörében. A hét súly a helyére került, vagyis a Hétszellem elsődleges nézetei új módon világítják ki a hét agyüreget, tehát megint meggyújtották a hétkarú gyertyatartót.
A jelölt ekkor felkészült a menyegző kezdetére. Valóban csodás felszerelésével beléphet az ifjú gnosztikus Szerzet élő testének magas területére, az Arany Fejbe, a feltámadási térbe. Felszerelése azonban még nem elég ahhoz, hogy felmehessen a királyi csigalépcsőn, vagyis az Arany Fej teljes értékű tagjaként valóban dolgozhasson is benne.
Ezért van szó az alkímiai menyegzőben teljesen új ruháról, az aranygyapjúdíszről. Ugye érthető, hogy itt a figyelmet néhány új nézetre és alakulásra terelik, amelynek a jelöltben még meg kell valósulniuk, életre kell kelniük? Ezt csak akkor lehet megérteni, ha belátjuk, hogy a transzfigurálás nagy folyamatában három lényt kell összehozni, melyek – legalábbis kezdetben – élesen megkülönböztetendők: a szellemet, a lelket és a személyiségtestet.
(Jan van Rijckenborg: Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője, II. kötet, 123-124. oldal; 1991.)


AZ ISTENEK KETTŐS LÉNYT ALKOTTAK

Ekkor jelenik meg Iaszón, és Médeia vonzódni kezd hozzá. Azt reméli, a férfi őt is és a várost is meg tudja szabadítani a sötét erőktől. Ezért mondja Iaszónnak:
„Van valami az ember lényében, ami független az akaratától, vak erőszakkal vonz és taszít, akár a fém a villámot vagy a mágnes a vasat.”
Iaszón pedig így válaszol:
„Hazámban oly csodás hit él, hogy az istenek eredetileg minden teremtményt kettősnek teremtettek és csak azután választották szét; azóta keresi mindenik égen és földön a maga másik felét, és ha megtalálja, lelkük egyesül, összeolvad, és eggyé válnak.”
A dialektikában azonban nincs tartós boldogság. Ezért Médeia óva inti Iaszónt attól, hogy magáévá tegye a gyapjút, hisz nagyon is jól tudja, hogy a férfi sem érett még a birtoklására, s csak azért akarja tulajdonául, mert a segítségével reméli visszaszerezni apai örökségét. Márpedig mindaddig, míg eföldi kívánság áll a gyapjú birtoklásának vágya mögött, beteljesedik a jóslat: „Az isteni erők vagy megújulást idéznek elő, vagy bukást.” Vagy ahogy az álomban elhangzott: „Vedd, s legyen részed győzelem vagy bukás.”
A győzelem megszabadítja az emberi lényt a halál markából. A pusztulás örökké tartó bukást jelent, mind mélyebb anyagbasüllyedést, míg el nem éri azt a határt, ahol minden újra szabaddá válik. Akkor megint meg kell kísérelni abba az irányba fejleszteni az emberi lényt, hogy elnyerhesse és viselhesse az aranygyapjút.


NEM AZ VAGYOK MÁR,AKI VOLTAM

Iaszón elűzése szülőföldjéről, és törekvése az új haza keresésére csak úgy lehet sikeres, ha elválik Médeiától – ez az atyai jóbarát véleménye, aki menedéket akar nyújtani neki. Pedig éppen Médeia az, aki újra és újra megpróbálja megszabadítani Iaszónt a földi hatalom utáni sóvárgástól. A férfi azonban ellenáll, és azt mondja: „Nem az vagyok, aki voltam egykoron, erőm megroppant, és keblemben sorvadtan hever a bátorság.” Médeia így válaszol: „A szív, az otthon és a hírnév gondja teljesen kiölte belőled az ifjúság fájának szép virágait. Óh, bár lennél, aki voltál, jobban örülnék neki!”
E párbeszéd után Médeia kénytelen felismerni, hogy Iaszón a földi hívság, a hír, dicsőség és hatalom mellett döntött. Föl kell adnia a reményt, hogy megszabadíthatja Iaszónt az evilági béklyóktól. Ezért aztán a végső megoldáshoz folyamodik, elvégzi a szükséges tisztítást a mikrokozmoszban, megölve benne mindent, ami eföldi eredetű. Elviszi az aranygyapjút, az arany menyegzői ruhát Delphoiba, és az istenekre bízza a döntést.


AZT TANÁCSOLOM NÉKED, VÉGY TŐLEM TŰZBEN MEGPRÓBÁLT ARANYAT...

Aki ebből a szakadatlanul áradó kétszeres, összpontosított Isten-áramlatból kezd élni, az ugyanakkor lélekember lett. A kétszeres gnosztikus világosság a nyílt szívben felébresztette a rózsát, s ez a világosság tölti el a rendszer minden életközegét, ennek minden következményével. A világosság behatol a fejbe, miután a szíven és a véren keresztül megtalálta az útját. Átizzítja az egész lélegzőteret, és elkezdi a jelölt asztráltestének transzfigurálását. Ha a jelölt megszívleli a Nagyok figyelmeztetését: öt perc meggondolatlan gondolkodás öt év munkáját semmisíti meg, akkor nagyon hamar eljön az a pillanat, amikor az illető kapcsolatba lép a Szellemi Iskola új asztrális térségével.
A Szent Grál rejtélyének megfelelően ez a kapcsolat is kétszeres: az egyik kapcsolat a nappali emberrel jön létre, aki a természetben-született testben él, a másik kapcsolat pedig az éjjeli emberrel jön létre, aki a természetszülte testen kívül él.
Már említettük, hogy az élő test asztrális terének külső nézetét aranyszínű területnek lehet látni,amely a hatodik kozmikus terület ibolyakékségével keveredik. A kétszeres gnosztikus fényfolyamatban pozitívan haladó tanulónak a lélegzőtérben nemsokára ez az aranyszínű dísz, az életpránának ez az arany ragyogása kezd megmutatkozni. Erről az arany menyegzői ruháról tanúskodik a Biblia is. Aki az élet ösvényén pozitív értelemben halad, s ennek következtében a Gnózishoz közeledik, az megkapja az élő test asztrális térségének asztrális értékeit. Ezek a világosságerők betörnek a szívbe, összekeverednek a vérrel, felhatolnak a fejbe, a főszentélybe, és szétáradnak a testben.
Most már értik a Jelenések könyve 3,18-at is: „Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdag légy.”
Ilyen arany ragyogású alakot kezd ölteni a jelölt megváltozó asztrálteste. A közönséges, művelt dialektikus ember asztrális alakjának ködös, határozatlan, vöröses-lila alakja van, melyet tojásdad pasztellkék vesz körül. Az egész fölött pedig a közönséges színkép többi színei csillámlanak, mint a víztükör hullámai. Ha a napsütésben szél fodrozza a víztükröt, akkor keletkeznek olyan színhatások, melyek tükröződve a felületen suhannak.

Körülbelül így képzeljék el ezeknek a színeknek a csillogását az ember vörös-lila asztráltestében. A színek pedig arról tanúskodnak, hogy az illető mivel foglalkozik; mutatják a jellemét, az irányulását, a gondolatait, s hogy pillanatnyilag az egész lénye mire összpontosul. Minden gondolat, minden vágy, az akarat minden hatásos tárgya a lélegzőtérben a neki megfelelő színjelenségben mutatkozik meg. Az ezt látó megfigyelő számára az ember nyitott könyv.
Ha tehát a jelölt lélegzőterét megérinti a Gnózis, s a jelölt ebből az érintésből kezd élni, akkor ez a lélegzőtér – mint mondtuk – más alapszínre hangolódik: pompás aranyszínre. A megfigyelő ezért nem azt nézi, hogy az illető mit mond, hogyan viselkedik, hanem hogy – gnosztikusan szólva – valóban ezt az aranyruháját szövögeti-e, hogy asztrális köntöse valóban kezd-e pompásan aranyszínű lenni, s hogy az aurikus lény kéksége kezd-e eltűnni. Erről a jelenségről azt lehet mondani, hogy az aurikus ruha valóban aláhanyatlik, eltűnik a menyegzői ruha arany tündöklésében.
Jan van Rijckenborg: Az egyiptomi ős-Gnózis. I. kötet, XX. fejezet, 150-152. oldal; magyar kiadás: 1996.




Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,